Hetilap kereső

Csikós Zsolt írása

Az autógyártásban három kocsi pontosan ugyanazt a vonalat képviseli, amelyet az építészetben a Bauhaus jelentett egykor: a kendőzetlenül és célirányosan praktikus, ugyanakkor divatos és otthonos szögletességet. CSIKÓS ZSOLT áll ki a Scion Xb, a Nissan Cube és a Kia Soul mellett.

Ükapáink úgy vélekedtek volna légkondicionált, gyorsliftes, zöldövezeti, nagy erkélyes, a fényt óriási, k7-es hőszigetelési tényezőjű ablakokon át beengedő, ugrókódos távirányítóval vezérelt kapuval záródó mélygarázsos, cirkófűtéses, a falakból internetet és kábeltévé-csatornák százait ontó, tizenkét ponton záródó páncélajtós lakóparki apartmanjainkról, hogy azok szükségtelenül sokfunkciós, idegbajt árasztó, zsúfolt börtöncellák. Mert hát hol tartja azokban az ember a csirkéket? És mi van, ha le akar vinni ötven kiló krumplit télire a pincébe? Egyébként is, miért olyan alacsony a mennyezet, és ki takarítja majd azt a sok flancos üveget? Ja, és a falakon áthallatszik a, khm... Minden!

A világ a praktikum irányába halad. Ahogy elterjedt a ruházatban a farmer, a póló és a tornacipő, úgy autóinknál is mindinkább a napi használhatóság válik elsődleges szemponttá. Ha megnézünk egy húsz-huszonöt évvel ezelőtti kocsit, nem a légzsákokat, a navigációs rendszert hiányolja majd a szemünk. Hanem a ledönthető hátsó üléstámlát, a pohártartókat, a mobiltelefon-rekeszt.


A Leonardo da Vinci-féle polihisztorság ma nem erény, inkább idegenkedést vált ki a többségből. A ma embere munkájában fókuszált, hobbijában specializált, szabadidő-eltöltési szokásaiban eltökélt. A hardcore városlakó wifispotról wifispotra vándorol, a kikapcsolt mobiltelefon látványára rosszullétet érez. Ő egészen más életet él, mint a túrázó, szabadba vágyó, minden üres percét sziklamászással, downhill-kerékpározással, raftinggal töltő másik vagy a motorozást profi szinten űző, versenypályás hétvégétől versenypályás hétvégéig élő, a bőrruhát szinte a saját hámrétegének tekintő harmadik. Sokfélék lettünk, és ez jó, még ha anyanyelvünkön nehezen kommunikálunk is olykor egymással.

A vázoltak közül az első csoport közlekedési igényeit az autógyárak csak kevéssé szolgálják ki. Persze, létezik Smart (jó drágán), meg Toyota iQ (még drágábban), de ezek inkább rétegmodellek. A kisautók és a kompakt modellek pedig ott tévesztenek célt, hogy családi autóként, külföldi túrákra használt utazókocsiként is be akarnak válni. Felesleges.


Az ázsiai nagyvárosok már kitermelték a nagyvárosi autó archetípusát. Az ilyen ritkán lát autópályát, ezért lehet magas, szögletes. A helykihasználása így a legjobb. Könnyű belőle kilátni, hiszen a tetőoszlopai nem ferdén, a látótérbe benyúlva takarnak ki mindent. Mert könnyű a beszállás, a kiszállás, és mert az utastérben óriási a hely. A dobozautó logikája mindaddig lenyűgöző, amíg ki nem kell vele hajtani az autópályára. Mert ott a légellenállás megcsapolja a lóerőket, az oldalszél megbillegteti a karosszériát – hiszen az ilyen kocsi nem erre való.

Japánban évszázadok óta zsúfoltságban élnek a nagyvárosok lakói. Ott természetes, hogy nem okvetlenül a szépségre, hanem a lehető legjobb helykihasználásra kell törekedni. Most, hogy már a világ nagyvárosaiban mindenütt probléma a tumultus, a japánok elérkezettnek látták az időt, hogy exportálni kezdjék kicsiségükben is óriásinak érződő kockamobiljaikat.

A Toyota volt az első, amikor a belpiacos Bb-ből 2004-ben elkészítette a Scion Xb-t, ezt az Amerika-specifikus Toyota-márkát. Az USA-ban sikeres lett, Európába viszont csak szürkeimport útján érkezett belőle – bár szerencsére elég sok. Aztán a Nissan is exportálni kezdte a korábban csak japán piacra szánt Cube-ját, majd a koreai Kia is ráharapott az ötletre, és a japán receptet lekoppintva létrehozta a saját Soulját.


Mind közül a legerősebb, a legsportosabb, a legtöbb kombinációban rendelhető a Scion volt. Formatervében a legegyedibb a süllyesztett oldalablakos, aszimmetrikus farú, japános ötletekkel teletömött Nissan Cube (az üvegtető árnyékolója olyan, akár a japán házak rizspapír ajtaja...), ráadásul a rugózása kivételesen finom – ideális a magyar utakon is, tudom, próbáltam. De villogó hangszórókarimáival, a tükörbe épített tolatókamerájával a Soul sem az az unalomtól ásító barlang, bár ebben a kompániában igénytelenebb, s a futóműve kellemetlenül ráz. De azért kiváló ajánlat – ennyi légköbmétert, stílust, praktikumot másutt nem kapni négymillió forintért. És most 3,2-be kerül, ami körülbelül hihetetlen.

A másik kettő azonban nincs. A 2004-es Scion Xb-t 2009-ben lekerekítették, szinte unalmas lett, de amúgy sem kapható. Európában egy ideig létezett a vele rokon UrbanCruiser, amely igazából annyira volt Scion Xb, mintha festménye helyett Leonardo da Vinci polaroid fotót készített volna Mona Lisáról.

A legszomorúbb a Cube sztorija volt. Két évvel ezelőtt, amikor a Nissan Európában árusítani kezdte, mi még nem kaptunk. Aztán hozzáférhetővé vált, a magyar Nissan rendelt is egy példányt, s kiszámolta: nem érné meg importálni. Mire ez kiderült, az anyacég beszüntette a típus európai forgalmazását. Egyik szemem sír. A másik zokog.