Hetilap kereső

Papp Tibor írása

Elektromos Minit vezetni különleges élmény. Talán azért ennyire gyors, hogy odaérjen a legközelebbi konnektorhoz, mielőtt lemerül az akkuja? PAPP TIBOR a nemzetközi sajtóbemutatón megtudta a választ.

Amikor szóba kerülnek a villanyautók, pár trolibuszvezetőt és villanytargonca-kezelőt leszámítva senki sem tudja elképzelni, milyen érzés lehet ilyen kocsit vezetni. Pedig érdemes egy kicsit kotorászni az emlékeink között, milyen is volt, amikor majálisokon beültünk a dodzsembe. Hát ilyen a Mini E, vagyis a Mini elektromos változata, csak lényegesen gyorsabb.

Hogy mennyivel? A végsebessége 152 km/h, ami nem tűnik soknak, annál meglepőbb a gyorsítóképessége: a Mini olyan dinamikus, mint egy sportkocsi, mindössze 8,5 másodperc kell neki ahhoz, hogy állóstarttal százra gyorsítson. És ez elgondolkodtató. Hol itt a trükk? És ha ennyire jó, miért terjed olyan lassan a villanyautózás?
A válaszért elég körülnézni az utastérben. A Mini E kétüléses, a két hátsó ülőhely és a csomagtartó helyén az akkumulátorok vannak. Vagyis akadnak azért kompromisszumok. A villamosított jármű háromszáz kilót szedett fel a benzinmotoros verzióhoz képest, s ezzel olyan nehéz lett, mint egy közepes limuzin. Ilyen túlsúly mellett viszont még nagyobb elismerést érdemel a kocsi robbanékonysága.

A villanyautóban elég két pedál is, kicsit furcsa ebben a viszonylatban gázpedálnak hívni azt, amelyikre az angol nyelv időtállóbb elnevezést talált: gyorsító. A másik pedál ugyebár a fék, kuplung pedig nincs a Miniben, ahogy klasszikus értelemben vett sebességváltó sem. A villanymotor óriási előnye ugyanis, hogy úgy adja le az erejét, ahogy arra az autónak szüksége van. Ezért elég egyetlen, fix előremeneti fokozat, egy hátramenet, és akár az automata váltó esetében, van parkolóállás, amely az elgurulást meggátolja, s van üres állás is – ezek között előválasztó karral zongorázhatunk.

Az elindulás egyszerű. Kulcsot a helyére, a start gombot megnyomni, majd a fékre lépve a kart D (előremenet) állásba húzni. Ha a fékről lelépünk, a Mini nem araszol, mint egy automata váltós autó, hanem mindaddig áll, amíg rá nem lépünk a gázra. Úgy tűnt, mintha a pedálnak óriási holtjátéka lenne, ha kicsit nyomtam le, semmi sem történt. Egy pontot elérve viszont meglódul a kiskocsi, a hangja pedig olyan, mint egy nagyon halk trolibuszé.

Nem kell a fékre lépni

Szokni kell, hogyan reagál az autó a gázelvételre. Mivel a fékezési energia egy részét a villanymotor visszatáplálja az akkukba, pusztán attól, hogy a vezető lelép a gázpedálról, igen határozottan lassulni kezd a Mini. Ezért normális forgalmi szituációkban a gázzal játszva tartható a közlekedés ritmusa, csupán hirtelen fékezéskor kell rálépni a fékre.

Az erőteljes energia-visszanyerés 20 százalékkal növelte a Mini E hatósugarát, amely a hivatalos adatok szerint így 240 kilométer. Ezt a távolságot az amerikai UDDS tesztciklussal mérték, amely városi-elővárosi közlekedést modellez, 31 km/órás átlagsebességgel. A mérések során a legnagyobb tempó 91 km/óra, de mi ennél gyorsabban is haladtunk a München környéki, 40 kilométeres próbaúton. Ezzel meg az intenzív gyorsításokkal az akkumulátor töltésének harmadát használtuk el, tehát a közelében sem voltunk a szabványos adatnak.

Mivel a járgány elektromos, minden árammal működik benne: a fűtés, a kormányszervo, a klimatizálás, de még a fékrásegítőt is villany hajtja.

A Mini vezetőjének a legfontosabb paraméter az, hány kilométert tehet meg egy feltöltéssel. Ezért a fordulatszámmérő helyén álló óriási műszer azt mutatja, hány százalékon állnak a lítiumion-akkuk. Az elektromos fogyasztók hatása jól érzékelhetően csökkenti a megtehető távolságot, a próba során mi a fűtéssel értünk el komoly eredményeket e téren.

Az ilyesmivel nem árt vigyázni, hiszen a Mini E használatának másik kompromisszuma a lassú töltés. Ha a normál, fali hálózatból nyerjük az áramot, 8-10 órába is telhet, hogy a 35 kilowattóra belecsorogjon az akkumulátorokba. Ezért egy speciális fali gyorstöltő is készült az autóhoz, ez 2,5 óra alatt végez – de ilyen nincs mindenhol.

Nincs is ilyen autó

Ahogy elektromos Mini sincs. Mindössze ötszáz-egynéhány példány készül belőle, elsősorban azzal a céllal, hogy üzemeltetési tapasztalatokat nyerjenek. A villany-Minik döntő többségét Amerikába vitték, ahol bérbe adták az érdeklődőknek. Ők így egy izgalmas fejlesztés részeseivé válhatnak, 5000 kilométerenként esedékes, szigorú műszaki ellenőrzés mellett. A maradék 15 Berlinben, egy áramszolgáltatónál fut majd.

Kár, mert a Mini E már olyan villanyautó, amiről hihető, hogy lehet vele járni naponta. Dinamikus, kellemesen vezethető, jó az útfekvése, vagyis teljesen autószerű. Csendes. Hosszú utakra még nem alkalmas, de ne feledjük: ez egy kísérleti stádiumban lévő technika, annak ellenére, hogy az első autó, amely 1899-ben átlépte a 100 km/órás sebességet, elektromos meghajtású volt. Az azóta eltelt időben azonban az emberiség elhanyagolta ennek a technikának a fejlesztését, amit most – stílszerűen – villámgyorsan be kellene hozni.