Hetilap kereső

Schiller Zsolt írása

Nemrég ért véget az atlétikai világbajnokság, melyen a SportTV munkatársa dupla minőségben volt jelen. Gyulai Miklós – Deák Horváth Péterrel közösen – tolmácsolta az eseményeket az MTV-n, illetve saját csatornáján, emellett a honi atlétikai szövetség elnökeként is figyelte a küzdelmeket. Gyulai korábban atlétaként nyári, bobosként pedig téli olimpián vett részt.

– Mit kérdezne a riporter Gyulai Miklós, az elnök Gyulai Miklóstól?

– Vélhetően azt, amit mindenki más: mennyire összeférhető a kettő együtt? És interjúalanyként elmondanám, amikor eldőlt, hogy én közvetítem a berlini világbajnokságot, akkor még nem voltam elnök. Aztán, amikor áprilisban megválasztottak, több, számomra fontos ember véleményét is kikértem. S rendre támogattak. Bár akadt, aki menedzserként közvetített, de elnökként talán én voltam az egyetlen. Viszont riporterállásokban rengeteg egykori remek versenyzővel is lehetett találkozni, így Jonathan Edwards, Steve Cram és Colin Jackson is újra „kolléga” lett. Furcsán, mégis kellemesen éreztem magam a mostani kettős szerepben, de nem tudom, hogy a közeljövőben tudósítok-e atlétikai világversenyről. Talán még azt is megkérdezném magamtól, vágytam-e vissza a pályára, hiszen majd velem egyidős, 39 éves sportoló is jutott döntőbe.

– Ha nem a szövetség elnöke, akkor bizonyos esetekben talán kritikusan fogalmaz?

– Nem hiszem. Ez a kérdés leginkább Pars Krisztián negyedik helye kapcsán érdekes. Hiányérzetünk lehet a várt, de elmaradt érem okán. Viszont eddigi legjobb helyezését érte el világversenyen. Persze maga az eredmény jobb is lehetett volna. De az egész világbajnokság során ügyeltem arra, hogy ne én vonjak mérleget. Ezt meghagytam Deák Horváth Péternek, aki el is mondta: bizony, Krisztiántól többet vártunk. Csak annyit tettem hozzá: talán meg kell tanulnia, hogy a tehetség nem elég. El kell viselni az esélyesség terhét is, s sokszor ez a nehezebb feladat.

– Ahogy az sem könnyű „lecke”, hogy még inkább édesapáddal, Gyulai Istvánnal mérnek össze, aki előbb népszerű riporter –, majd a Nemzetközi Atlétikai Szövetség főtitkáraként elismert sportvezető volt…

– Nyilván én is találkoztam irigyekkel, de igazán soha nem származott hátrányom édesapám neve miatt. Az persze igaz, nagyon magasra tette azt a bizonyos lécet, s bár nem egyszerű, igyekszem „átugrani” ezt a magasságot. A szövetség elnökeként pedig – vélhetően apunak is köszönhetően – rengeteg biztató szót kaptam a külföldi vezetőktől is, s ezzel élni kell…