Hetilap kereső

Sztancsik Richárd írása

Dörzsölhette a tenyerét a magyar focirajongó ezen a kora tavaszi napsütötte napon, elvégre csapataink több fronton is harcban álltak. Barátságos és tétmeccs is került a terítékre, külhonban és hazai pályán is. Csupán azért lehetett némi hiányérzetünk, hogy a fiatalok olaszországi fellépését legjobb esetben is csak az interneten kísérhettük figyelemmel. Az elmúlt évekkel ellentétben sem a kispadon, sem a pályán nem tűntek fel nagy számban új arcok, ami az EB és VB bronzérmes fiataloknál nem meglepő, a nagyválogatottnál elsőre talán igen. Másodjára ott sem.

A szövetségi kapitány, Erwin Koeman személye megosztja a szurkolókat. Sokan nem tudják megbocsájtani neki a svédek és a portugálok elleni kilátástalan támadójátékot, és azt, hogy a csapat végül is csak a csoport negyedik helyét szerezte meg. Többen megemlítik, hogy ha a holland kapitány elküldése az ára annak, hogy Gera Zoltán újra magára húzza a címeres mezt, akkor jobb lenne minél előbb útilaput kötni a talpára.

A másik oldal szerint viszont Koeman mellett szól az a tény, hogy még soha nem szerzett ennyi pontot magyar csapat selejtezőben az 1986 óta, hiszen ezúttal a begyűjthető pontok több, mint 50%-a hozzánk került. Ne tessék legyinteni erre, ez tényleg az elmúlt 24 év legeredményesebb szereplése volt! Sőt, a dánok idegenbeli legyőzése egyenesen csodaszámba menő bravúr. Még akkor is, ha a hazaiak már kijutottak a dél-afrikai világbajnokságra, így nem volt tétje a mérkőzésnek. Ugyanez igaz a Málta és Albánia elleni 100%-os mérlegre. Kötelező győzelmek? Hamar elfelejtettük Kiprichék két döntetlenjét és a Bozsik-Détári kettős által trenírozott válogatott vereségét a parányi szigetország ellen, a liechsteinsteini szégyenteljes 0-0-t, hogy a moldovai 0-3-ról már ne is beszéljünk.

Gera Zoltán esete érdekesebb, hiszen a két fél kommentjei nem segítenek abban, hogy nyugodt szívvel igazságot tegyünk. Mindenesetre a Fulham magyar légiósának akkoriban tényleg nem ment a játék, és valóban elkésett a taktikai értekezletről, így egyfelől jogosnak tűnik a mellőzése. Másfelől most kifejezetten bombaformában van a nemzeti tizenegy egykori csapatkapitánya, és nem igazán volt szerencsés Koeman részéről az a nyilatkozat, miszerint nála Gera soha nem lesz válogatott. Ennyire ugyanis nem dúskálunk jól játékosokban. Igaz, a tegnapi nyilatkozatok már némileg finomított álláspontot mutatnak, miszerint Gera előtt nyitva van a válogatott kapuja, de a játékosnak kéne megtennie az első lépést. Gera riposztja szerint azonban ez „egyelőre nem aktuális”, így várat magára a szurkolók számára is megnyugtató megegyezés.



Óvatos nyitás a hazai bajnokság felé

A szurkolókkal ellentétben a hazai szakma már régóta egységes kapitánykérdésben. Nagyjából úgy foglalhatjuk össze, hogy „minek ide külföldi edző – ezeket az eredményeket magyar edzővel is hozni lehetett volna”. A kapitány itthoni pozíciói amúgy is jelentősen gyengültek Kisteleki István távozásával, illetve egyes politikusok is elégedetlenségüket fejezték ki ténykedésével kapcsolatban. Bár a FIFA igen érzékenyen reagál a politikára a nemzeti szövetségek háza táján, jelen esetben sejthető, hogy a „finom” utalások mögött igen határozott szándékok rejtőznek.

Koeman mindenesetre a nép és a szakma óhajának eleget téve immár rendszeresen járja a honi pontvadászat küzdelmeit. Bár Mattheussal ellentétben nem avat tucatszámra válogatottakat az NB1-ből, Debrecenből két játékos is stabil kerettag. Talán a győri közönségnek szól a szombaton az Újpestnek kétszer is beköszönő, amúgy ETO-alkalmazott Koltai Tamás meghívója a sérült Dzsudzsák helyére Hasonlóan meglepő a fehérvári Horváth Gábor beválogatása.

Az Olimpia ára

A fiatalok eredményes szereplése természetesen egy újabb nyomást jelentett a kapitányra, akitől azt várták el, hogy a fiatal tehetségek közül minél többet a csapatba építsen, még a 2012-es EB selejtezői előtt. Ezzel három probléma van: egyrészt kevesen vannak, akik valóban erősítést jelentenének felnőtt szinten. Másrészt, aki erősítést jelentene, az többnyire sérült (Németh Krisztián). Harmadrészt aki makkegészséges, és rendszeresen játszik egy Serie A-s csapatban (Koman Vladimir), vagy a magyar bajnokban (Varga József), annak az olimpiai csapatban kellett pályára lépnie ősszel és ma is. Ott a 2012-es olimpiai szereplés a tét, míg a nagycsapatnál őszig csak barátságos mérkőzések vannak soron.

Ennek jogosságával nem is vitatkozik senki, de mi lesz ősszel, amikor az EB szereplés lesz a tét a Koeman-csapat számára? Egyáltalán nem lebecsülendő egy londoni megmérettetés, de még jobb lenne egy 2012-es EB-részvétel. Kérdés, hogy a kettő együtt hogyan valósítható meg.

Vereség, de nem kudarc

Mindenesetre Koman önmagában kevés, ha az egész csapat alulteljesít, csodát azért ne várjunk tőle – ez az olimpiai csapat olaszországi meccsének tanulsága. Igaz, ezúttal nem jöttek tőle a „forintos labdák” sem, de nem rajta múlott az olasz győzelem. A hazaiak sem mutattak különösebben sokat, de színes bőrű támadóik, és a helyenként roppant előzékeny magyar hátvédek együttes erővel teremtettek folyamatos nyomást a mieink kapujára. Sokaknak a Honduras elleni fiaskó jutott eszébe a látottak alapján, így reménykedjünk, hogy a folytatás is hasonló lesz. Ne feledjük, hogy az olaszok a túlélésért játszottak, hazai pályán, több sztárjukat is felvonultatva, így a vereség nem feltétlenül kudarc, a továbbjutás még így is csak rajtunk múlik. Vesztett pontokat tekintve a legjobban állunk a csoportban, és a legnehezebb meccseinket letudtuk.



Téli álmot aludt az orosz medve

Örvendetes, hogy a szurkolók érdeklődése továbbra sem lankad a nemzeti tizenegy irányában, gyakorlatilag telt ház előtt léptek pályára a csapatok Győrben. Az iram nem volt különösebben nagy, amelynek fő oka a meglehetősen visszafogott orosz válogatott volt. Mindenképpen dicséretes, hogy a magyar csapat nemcsak a védekezést oldotta meg inkább kevesebb, mint több hibával, hanem több tetszetős támadást is tudott vezetni. Bár Király szokásosnak mondható lepkéje után majdnem a vendégek szereztek vezetést, Vanczák találata után mégis mi jutottunk előnyhöz – megérdemelten.

Igazán nagy gólhelyzet ugyan egyik fél előtt sem adódott, de a rendületlenül birkózó Torghelle, a sokat mozgó Huszti, valamint a felfutó védők többször okoztak zavart Akinfejev kapujánál. Ezúttal jól zárt vissza a középpálya, már a félpályánál agresszívan támadták az oroszokat, vagy besegítettek a magyar kapu előtt. Nyilván más vezetés birtokában kivárásra játszani – szemben a VB selejtezőkkel – ám így sem adták át a teret az időközben pályára lépő Arsavinnek, hanem továbbra is törekedtek egy újabb gól megszerzésére.

Igazából semmi sem utalt arra, hogy kiegyenlítenek az oroszok, de az ismét bizonytalankodó Király és a fejben máshol járó Torghelle mellett kibújó Biljaletgyinov akadálytalanul térdelhette be a labdát a léc alá. A szokásos elkerülhető gól rögzített helyzetből... Király mindenesetre nem tűnik megnyugtató megoldásnak kapusposztra.

A kapott gól utáni zavart leszámítva maradt ugyanez a képlet. A két csapat birkózott a félpályánál, többet támadott a magyar csapat, de csak helyzetecskékig jutott. Ezekben is benne volt a gólszerzés lehetősége, de a lövések meglehetősen gyámoltalanra sikeredtek, így sokáig nem sokat tudtunk meg az Akinfejevet váltó Gabulov képességeiről.

A hajrára azonban változott a helyzet. Dárdai beállásával egyértelműen megszilárdult a középpályánk, a csereként beálló fiatal csatártehetség, Szalai Ádám, majd Vanczák is tesztelte a cserekapust, így minden túlzás nélkül mondhatjuk, hogy veszélyesebben, mi több: jobban játszottunk az EB bronzérmesnél, a világranglista 12. helyezettjénél. Arsavin ezalatt magányosan kóválygott a magyar térfélen.

Persze kérdés, hogy mennyire kell nagy jelentőséget tulajdonítani egy barátságos mérkőzésnek egy nem kifejezetten motivált ellenfél ellen. Az világosan látszott, hogy támadásépítésünk változatlanul nem gördülékeny, inkább esetleges. Szalai megoldást jelenthet csatárposzton, így talán Torghelle kap egy valódi ékpárt a közeljövőben. Dzsudzsák visszatérésével nőhet a támadó-repertoár, de az szinte biztos, hogy Koeman együttese a későbbiekben sem fog gólfesztivált rendezni.

A korábban bizonytalan Tőzsér és Vanczák is jó teljesítményt nyújtott Juhász Roland mellett. Horváth Gábor igazolta, hogy helye van a válogatottban, vele egyértelműen erősödhet a védelmünk – ő volt a legkellemesebb meglepetés szerda este. Szélesi helyett talán szerencsésebb lenne egy valódi védekező középpályás szerepeltetése (akár Vadócz, akár Tóth Balázs) és Bodor Boldizsár sem Jolly Joker a középpályán.

A végeredmény: Magyarország - Oroszország 1-1

Minden pozitívumot és negatívumot egybevetve: van hová fejlődni szeptemberig. De a tavaly szeptemberhez képest van fejlődés!