Hetilap kereső

Féjja Zsolt írása

Saját orr-résszel, motorral és még két oroszlános emblémával járult hozzá a Peugeot saját szabadidőautójának megszületéséhez. Francia kocsiként nem tudta értelmezni, de japánként megkedvelte a 4007-est FÉJJA ZSOLT.

Ha nem is mindig őszinte mosollyal, de valahogy mégis elégedetten konstatálom: bár úgy tűnik, a világ rohan és fejlődik, a hagyományokon, sokéves, évtizedes beidegződéseken nem fog sem idő, sem hatalmi szó. Ezt éreztem néhány éve, amikor a korszerű Volvo buszok gyártócsarnokában ugyanaz a munkaköpenyt vagy más ruházatot sem viselő Samantha Fox figyelte a szekrényajtókról a dolgozókat, aki a nyolcvanas években. Igaz, akkor még Ikarusok készültek az üzemben.

Erre gondoltam, amikor a valós veszélyt csökkenteni hivatott fővárosi szmogriadó kapcsán össznépi számtan kezdődött, hogy a több autóval rendelkező családok birtokában feltétlenül legyen páros és páratlan rendszámú is.

E hasábokon is többször értekeztem a különböző autógyártó nemzetek termékeit magasztaló/sújtó sztereotípiákról, amelyek sokat halványodtak, de nem tűnnek el. A hoszszas példálózás helyett most szóljunk csak a francia kocsikat illető múlt századi közhelyekről: kényelmesek, elegánsak, de megbízhatatlanok, az elektronikájuk rémálom, és még nehezen is szerelhetők. Ha a Peugeot 4007-essel nem nyílik tiszta lap, akkor soha semmivel.

A 4007-es annyira francia, amennyire a hortobágyi szürke marha vietnami csüngő hasú sertés. Vagy csak valamivel kevésbé. A Peugeot a sor végére szorult a szabadidőautókat egymás után bemutató gyártók közt, ugyanis egyáltalán semmilyen SUV-val nem tudta kiszolgálni a válság előtt még oly népszerű kategória kedvelőit. Egy olyan, a műfajban járatlan cégnek, amilyen a Peugeot is, rengeteg pénzébe és időbe kerülne a nulláról megtervezni a saját modelljét, nem csoda, hogy meg sem próbálkozott vele. A konszerntárs Citroënnél értelemszerűen ugyanaz volt a helyzet, ezért kapcsolati és földrajzi szempontból egyaránt távoli partnerre, a Mitsubishire esett a választás. A terepjárógyártásban tapasztalt japán cég az Outlanderrel segítette ki a PSA-t, így pillanatok alatt megszületett a Citroën C-Crosser és a Peugeot 4007 párosa.

Jó eséllyel minden idők legjobban összerakott Peugeot-ja lett a 4007-es; korántsem apró szépséghiba, hogy ezt egy olyan kocsival sikerült elérniük, amelyhez – a dízelmotoron kívül – nem sok közük van. Az oroszlán olyan idegenül hat a kocsi hátulján, ahogyan a NASA feliratú hordozórakéta mutatna egy IFA platóján. Az autó orra már egyértelműen peugeot-s, a hűtőmaszk akkora, mint egy 207-es szélvédője, az elnyújtott lámpák és a széles vigyorú maszk alkotta frontrész viszont csak fizikai kapcsolatban áll a 4007-es oldalával és farával, a fényezésen kívül nem találni olyan stiláris elemet, amely egybekapcsolná őket.

Ennyi önálló szellemi terméket sem találni a belső térben. Ha előrebocsátom, hogy még a műszerfal piros-fehér fényeit sem cserélték Peugeot-narancssárgára, akkor nem kell sokat magyaráznom, vajon milyen hangulatot áraszt a belső. Aki japán autókhoz szokott, csukott szemmel is mindent megtalál a 4007-esben, amelynek kezelőszervei olyannyira áttekinthetők, hogy biztos megoldást jelentenek az álmatlanságban szenvedőknek. A kormányközép emblémáját letakarva nincs ember, aki megmondja, Mitsubishiben, Citroënben vagy Peugeot-ban ül-e.

Menet közben sincs. Az Outlanderbe, a C-Crosserbe és a 4007-esbe egyaránt a PSA-féle 2,2 literes turbódízel motor kerül (a Mitsubishihez egy kétliteres dízel, egy szívó és egy turbó benzines is kapható), amely nyomatékosságának köszönhetően jobban boldogul az üresen is több mint 1,8 tonnás karosszériával, mint ahogy azt a 156 lóerős teljesítmény alapján remélnénk, a hangja pedig nem zavarja a beltérben szunyókálókat. Az összkerékhajtás kapcsolható (normál körülmények között elég az első kerekekre vonóerőt juttatni), így a fogyasztás is baráti marad: ha nem rostokolunk vele a dugóban, nyolc-kilenc literrel beéri.

Ahogy ebben a kategóriában lenni szokott, ennek a szabadidő-autónak az esetében is fontosabb a terepjáró-képességnél a családiautó-funkció. A 4007-esben elöl-hátul hatalmas a hely, amennyiben a „hátul”-t nem az 510 literes csomagtér padlójából kihajtható pótülésekre vonatkoztatjuk. Kulcsszó még a variálhatóság – az oroszlános Mitsubishiben ezt is kipipálhatjuk, a középső sor ülései kétharmad-egyharmad arányban állíthatók, felhajthatók, kiszerelhetők.

Jó a piaci helyzet miatt egymillióval olcsóbb, nyolcmillió forintos SUV, a 4007-es. Akit nem zavar a lelketlen átemblémázás, szeretni fogja. És nyugodtan kinevetheti azt, aki a francia autókkal kapcsolatos közhelyek miatt piszkálódna.