Hetilap kereső

Féjja Zsolt írása

Az egykori nyers terepjáróból luxusjárművé vált a Toyota Land Cruiser, így már olyan autókkal is összehasonlíthatóvá válik, amelyekkel szemben – egy szempontból legalábbis – alulmarad. A terepjárók között azonban FÉJJA ZSOLT szerint továbbra sem igen van párja.

Mi a közös a rideg jégmezőkről, a végtelen homokdűnékről és az általában oroszlánokkal ábrázolt szavannákról szóló ismeretterjesztő filmekben? Egy riporter, aki gyakran kijelenti, hogy életveszélyben van, egy operatőr, aki semmivel sincs nagyobb biztonságban, csak nem szólalhat meg, és a Toyota Land Cruiser.

Az eredetileg katonai célokra kifejlesztett, BJ néven bemutatkozó, majd Land Cruiserre keresztelt típus az ötvenes évek óta eljutott mind a hét kontinensre – igen, az Antarktiszra is –, 176 országban több mint ötmilliót adtak el belőle. Az, hogy még csak most járunk a negyedik generációnál, jól mutatja, mennyire sikeres és kiforrott konstrukció volt mindegyik.

Adott tehát egy legenda, amelynek láttán – vagy csak hallatán – fűtött mélygarázsokba menekülnek a terepjárónak csupán marketingokokból nevezett szabadidő-autók és álterepesek. A Land Cruiser nem feltétlenül a legkényelmesebb, de az egyik legbiztosabb módja a közlekedésnek a Föld nem tengerrel vagy óceánnal borított területein. Hogy lehet az új, negyedik sorozatára azt mondani, hogy lassú?

Nem illene, főleg, hogy ezt már 173 lóerős dízelmotor hajtja – szakadékon kívül nem sok helyzet van, ahonnan a négykerék-hajtás segítségével nem jut ki. Pedig ez az autó tényleg lassúnak érződik. No nem terepen, ahol a sebesség amúgy is sokadrangú szempont, hanem országúton, ahol egy könnyelmű előzésnél a teljesítmény és a gyorsulás menthet meg, nem a differenciálzár vagy a kedvező terepszögek. De ki találta ki, hogy a Land Cruiserrel úgy közlekedjen aszfalton, ahogy egy oda teremtett személyautóval szokás? A válasz: a Toyota.

Az alvázas, magas felépítés, a hátsó merev tengely, a ballonos gumik, a nagy tömeg és légellenállás mind az ellen szól, hogy épített környezetben használjuk a kocsit. Ehhez képest nem megfelelően, hanem kitűnően teljesít közúton, főként a feláras rendszerekkel, amelyekkel megváltoztatható a felfüggesztés keménysége, csökkenthető a bólintás, és hátsó légrugózás garantálja az optimális hasmagasságot. Ráadásul – bár nem ez a 150-es jelű a luxuskategóriába sorolt Land Cruiser, hanem a nagyobb V8-as – olyan extrák rendelhetők az autóhoz, amelyek nehezen hihetővé teszik, hogy az ős gyakorlatilag egy munkagép. A tesztautóban a tolatókamera mellett orr- és a jobb oldali tükörbe épített oldalkamera segítette a manőverezést, a radaros tempomat lelassította a kocsit, ha utolértünk egy lomhábbat az autópályán, közben a hátsó utasok a távirányítóval navigálhattak a tetőből lehajtható monitoron nézett DVD-film menüjében. Aki ebben úgy érzi, terepjáróban ül, azt ne vigyük a Gundelbe, mert viaszosvásznat képzel majd a Zsolnay alá.

Ezért hirdeti a Toyota, hogy szilárd útburkolaton is tökéletesen és kényelmesen boldogul az autó – és ezért érezni lomhának a háromliteres, négyhengeres dízelmotort: egy ilyen szolgáltatást nyújtó kocsihoz jóval kétszáz lóerő feletti teljesítményű dízeleket kínálnak a konkurensek, a Land Cruiserhez viszont csak egy négyliteres benzines van még, amelyet nálunk nem kapni, de nem is hiányzik, ellentétben egy izmosabb gázolajossal.

Ha azonban erőt veszünk magunkon, és az extrák ellenére megpróbáljuk terepjáróként értelmezni az autót, nagyon elégedettek leszünk. Először azonban egészen biztos a mérete nyűgöz majd le. A szavannán, az elefántok között könnyebb vele elvegyülni, mint a városban; parkolni ugyan nem lenne nehéz, de csak azért mégsem állhatunk kisautókra, mert tudunk. Ezt nem is próbáltam, ám sikerült vele piros riasztás idején bejárnom a fél Dunántúlt. A térség közlekedését megbénító hóátfúvások a Land Cruiserből lepillantva olyan jelentéktelennek tűntek, hogy úgy éreztem: ha látok egy kamiont az árokban, és van egy erős kötele, kihúzom (nem láttam, a 6-os útnak azt a szakaszát lezárták).

Egy Lexus RX terepjáróból, pontosabban luxus-szabadidőautóból ültem át az elvileg nyersebb és olcsóbb Land Cruiserbe – és sokkal jobban éreztem magam benne. Az RX – mint minden Lexus – számomra túl steril, a Toyota viszont úgy nyújt kényelmet és luxust, hogy közben autó marad, miközben a világ egyik legjobb, legelpusztíthatatlanabb terepjárója. Igaz, hogy a legolcsóbb, háromajtós kivitele is 11 millió forint, a tesztelt darabé pedig 18 millió, de ha a luxust és a valódi terepjáró-képességet is feltételül szabjuk, akkor a Land Rover Discoveryn és a Mercedes-Benz G-osztályon kívül nemigen akad más lehetőségünk. A Discovery induló ára két-, a G-osztályé tízmillióval magasabb – mindkettőnek erősebb azonban a dízelmotorja.