Öszvérebb az öszvérnél a Qashqai+2. A fura nevű Nissan kompakt hobbiterepjárónak indult, s most plusz két üléssel félig-meddig egyterűvé vált. Ám ami túl sok mindenre jó, az semmire sem jó igazán. PAPP TIBOR arra keresett választ, igaz-e ez a megnyújtott Qashqaira.
Nem kérdés, a terepjáródivat mindent elad. Lehet kicsi, nagy, sportos, kényelmes – mindenféle alfaját kitalálták már, és az emberek imádják őket.
A Qashqai is ilyen autónak indult, de a Nissan – nagyon okosan – eleve úgy találta ki a modellsorozatot, hogy összkerékhajtás nélkül is megvehessék azok, akiknek csupán az életérzés tetszik, amúgy viszont köszönik, sosem mennének terepre. És nincs szükségük a többletsúlyra, a megnövekedett fogyasztásra és hasonlókra sem.
A terepes attitűdöt leszámítva az eredeti Qashqai körülbelül olyan méretű, mint egy kompakt ötajtós autó, mondjuk egy Golf vagy egy Astra, csak magasabb. Természetesen öt ülőhely van benne, a csomagtartója is nagyjából akkora, mint a már említett típusoké. A most piacra dobott +2 utónevű változata ennél lényegesen többet nyújt, hiszen a csomagtartó padlójából két pótülést lehet kihajtogatni, és maga a csomagtartó is közel másfélszeres méretű.
Ahhoz, hogy mindehhez elegendő hely legyen a karosszériában, az egész autót meg kellett nyújtani. A Qashqai+2 nagyjából egy arasznyival hosszabb, mint a kurta verzió, és ha alaposabban megnézzük oldalról, látszik is, hogy hosszúkásabb a kis hátsó háromszögablak. Extraként az összes nyújtott verziót üvegtetővel adják.
Más kérdés, hogy egy arasznyi hely kevés arra, hogy további két ember jól érezze magát a kocsiban. A leghátsó két ülés valójában gyerekméretű, egy felnőttnek nagyjából a lapockájánál ér véget a háttámla. A két potyautas lába pedig úgy fér el, hogy a középső padot előre lehet tolni – szerencsére ott erre bőven elég a hely. Tehát realista a +2 jelölés, ami a 2+2 üléses sportkupékra rímel, ahol szintén csak jelképesek a hátsó helyek – a különbség anynyi, hogy itt elöl öt rendes ülés van.
Ám az is tény, hogy a Qashqai+2 alkalomszerűen megoldhat problémákat, elvisz még két embert, amit a finnyásabbak is kibírnak, ha nem hosszú az út. Ehhez normál autókból kettőre lenne szükség, ugyanennyi sofőrrel. Persze egy héttagú család olaszországi nyaralása már nem sorolható a rövid út kategóriába, már csak azért sem, mert a csomagtartó lényegében megszűnik, ha felnyitjuk az üléseket. Ötüléses autóként azonban hatalmas hely marad a rakománynak, vagyis bő fél köbméter.
Az ülések trükkjeit leszámítva sem szokványos a Qashqai, amit emelt felépítésének és nagyobb kerekeinek köszönhet. Ettől nem csupán a teteje lett magasabb, hanem az alja is, ami az itthoni padkára mászós parkolási szokások mellett még akkor is előny, ha az autóban nincs benne az elektronikus szabályzású összkerékhajtás. Ugyanis lényegesen nehezebben akad fel a hasa. A 4x4-es hajtást csak a két legerősebb motorhoz kínálják, vagyis a kétliteres benzines és dízel változatokhoz, cirka tízszázalékos, azaz hatszázezer forintos felárral. Ennyi pénz már elég ahhoz, hogy a vásárlók többsége fronthajtással vegye meg az autót.
A tesztautónk is egy ilyen őszinte példány volt, kétliteres benzinmotorral. Elsőre talán riasztó a mai dízelpárti világban, de számos előnye van. Először is, hallatlanul kulturált járású – szó szerint, ugyanis alapjáraton nincs hangja. És menet közben is alig. A motor kiváló hangszigetelése megdöbbentett. Menet közben egyedül a hátsó futómű felől hallatszanak hangok, ez rossz felületen hajlamos dübörögni, de elárulom: a legtöbb kocsiban is dübörögnek a felfüggesztések, csak a motorzaj elfedi. Az utastér összeszerelése is kiváló, tehát zörgő dolgok sem idegesítik az embert. Arról nem beszélve, hogy egy 1400 kilós autóval könnyedén
elbánik a 143 lóerős motor: tíz másodperces százas gyorsításával messze dinamikusabb a hazai átlagnál. És ez alul is erős, nem úgy, mint egy turbódízel, ahol állandóan ügyelni kell a fordulatra, itt meg alig kell váltani. Nem is értem, minek hozzá hatfokozatú váltó, de nem baj, ingyen van.
A nagy benzinmotor fogyasztása sem rettenetes, városban 9-10 literrel eljár, mindenhol máshol pedig még takarékosabb. Igaz, a lágy első futómű miatt nem úgy kanyarodik, mint egy sportkocsi, viszont a rugózási komfort elöl luxusszintű. Más kérdés, hogy akik leghátra szorulnak, azok kicsit szenvednek majd a megnövelt terheléshez felkeményített hátsó rugók miatt is. Ám még ezzel együtt is annyira jó többfunkciós családi jármű a Qashqai+2, mint amilyen jól kinéz.
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!