Uruguay nyerte a Copa Américát, miután a fináléban Suárez és Forlán góljaival 3-0-ra legyőzte Paraguay együttesét. A negyeddöntők során eldőlt, hogy meglepetéscsapat nyeri az idei Copa Américát: Brazílián és Argentínán kívül nagyjából bármelyik másik gárda végső sikere a meglepetés kategóriájába tartozik Dél-Amerikában. A döntőbe végül a mindenképpen harmadik legerősebbnek tartott Uruguay, valamint a rendszeres világbajnoki résztvevő Paraguay jutott, úgyhogy kiélezett csatára lehetett számítani.
No persze voltak, akik attól tartottak, hogy a nyeretlenül a döntőig menetelő Paraguay "célfutballja" tönkreteszi a finálét. Nos, ők megnyugodhattak, a 12. percben Suárez majd Lugano kihagyott helyzetét követően Suárez elé került a labda a tizenhatoson belül, egy testcsellel becsapta védőjét, befelé húzott, majd 14 méterről, ballal lőtt, a labda Verán megpattanva a hálóban kötött ki.
Az addig támadásban abszolút semmit nem mutató
paraguayiak terveit alaposan összekuszálta a bekapott gól. Egy éles szögből fölészálló lövésen kívül nem is nagyon tudtak komoly reakciót kicsikarni magukból a gólra, miközben a túloldalon Suárez életveszélyesen futballozott, folyamatosan szétzilálta a paraguayiak mindeddig atombiztosnak tűnő védősorát, és több alkalommal is nagyon közel járt a második gól megszerzéséhez.
A 42. percben aztán megszületett a találat, de Suáreznek, döbbenetes módon, nem volt benne szerepe: Arevalo jutott labdához a tizenhatoson belül egy védelmi hiba következtében, azonnal és hajszálpontosan Forlán elé tálalt, aki ziccerből a hálóba bombázott. Kényelmes,
kétgólos uruguayi előnnyel zárult tehát az első játékrész.
A paraguayiak becsületére legyen mondva,
szorgosan próbálkoztak a második félidőben, de hogy ők két gólt rúgjanak, az minimum valószínűtlennek tűnt. Valdez lövésénél Muslera óriásit védett az 54. percben, ám ezt leszámítva az uruk kapusának alig akadt dolga. Pedig próbálkoztak a paraguayiak, sokkal jobban játszottak, mint az első játékrészben, de ziccerig nem tudtak eljutni, miközben folyamatosan rettegniük kellett Suáreztől, aki gyakorlatilag feltartóztathatatlan volt.
A hajrában aztán az uruguayiak
még a koronát is feltették a produkciójukra: Cavani fantasztikus keresztlabdáját Suárez tökéletes ütemben fejelte Forlán elé, aki így ki tudott lépni két védő között, és a kifutó Muslera mellett elpöckölte a labdát, megszerezvén saját maga második, csapata harmadik gólját. Uruguay tehát magabiztosan, remek játékkal, teljesen megérdemelten győzte le Paraguayt a Copa América döntőjében, és 1995 után ismét elhódította a trófeát.
Copa América, döntő
Uruguay-Paraguay 3-0
Gól: Suárez (12.), Forlán (42., 91.)
További izgalmas sporthíreket olvashat a
SamsungSport.hu oldalán!
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!