Sebastian Vettel nyerte a Magyar Nagydíj időmérő edzését, miután új pályacsúcsot repesztett a Hungaroringen, és "utcahosszal" előzte meg riválisait. A német pilótát kizárólag csapattársa, Mark Webber tudta megközelíteni, a többiek hatalmas verést kaptak az egész hétvégén kiválóan szereplő Red Bulltól.
Az időmérő első etapjában nem történt meglepetés, de Jenson Button már akkor is csak az utolsó pillanatban esett be a továbbjutók elé. A második szakaszban azonban már szuperlágy gumikkal sem tudott az első tízbe kerülni, ami azért meglepetés, mert a McLaren tradicionálisan jól szerepel a Hungaroringen, most azonban rettentő gyengén teljesít. Hamilton a nyolcadik helyen ment tovább.
Michael Schumacher
szintén nem került be a legjobbak közé, a 14. helyről indul vasárnap, Rosberg sokkal jobb idővel bejutott a Q3-ba.
A harmadik szakaszban Vettel ment egy olyan parádés időt (1:18.773), amit még Webber is csak fél másodpercre tudott megközelíteni. Alonso tudott még 1:20 alatt teljesíteni, ő lett a harmadik, míg a másik Ferrari-pilóta, Felipe Massa a negyedik helyről kezdi meg a holnapi futamot.
Érdekesség, hogy Vettel zsinórban negyedik alkalommal szerezte meg a pole-t.
Az időmérő végeredménye:
1. Vettel Red Bull-Renault 1:18.773
2. Webber Red Bull-Renault 1:19.184
3. Alonso Ferrari 1:19.987
4. Massa Ferrari 1:20.331
5. Hamilton McLaren-Mercedes 1:20.499
6. Rosberg Mercedes 1:21.082
7. Petrov Renault 1:21.229
8. Kubica Renault 1:21.328
9. de la Rosa Sauber-Ferrari 1:21.411
10. Hulkenberg Williams-Cosworth 1:21.710
11. Button McLaren-Mercedes 1:21.292
12. Barrichello Williams-Cosworth 1:21.331
13. Sutil Force India-Mercedes 1:21.517
14. Schumacher Mercedes 1:21.630
15. Buemi Toro Rosso-Ferrari 1:21.897
16. Liuzzi Force India-Mercedes 1:21.927
17. Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1:21.998
18. Kobayashi Sauber-Ferrari 1:22.222
19. Glock Virgin-Cosworth 1:24.050
20. Kovalainen Lotus-Cosworth 1:24.120
21. Trulli Lotus-Cosworth 1:24.199
22. di Grassi Virgin-Cosworth 1:25.118
23. Senna HRT-Cosworth 1:26.391
24. Yamamoto HRT-Cosworth 1:26.453
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!