A környékbéli lakosságot valósággal sokkolta, amikor Guatemalaváros központjától nem messze megnyílt egy víznyelő a hétvégén. A hatóságok közlése szerint a hirtelen beomló talaj elnyelt több épületet és egy teljes útkereszteződést.
Az azóta eltelt idő során a víznyelő tovább mélyült és szinte szabályos kör alakúvá fejlődött. Eközben minden ráépítést, de még a közművek cső- és vezetékhálózatát is beomlasztotta. Az ijesztő természeti jelenséggel kapcsolatos halálesetről nem szólnak híradások.
A 20 méter átmérőjű gödör mélysége jelenleg a 30 métert is meghaladja.
Guatemalaváros emberi jogi biztosa, Sergio Morales a médiában megerősítette, hogy a környéken lakók már 2005 óta arról panaszkodnak, hogy néhol megsüllyed a talaj és a föld alól robajlást hallani. Az ombudsman arról is beszámolt, hogy most megpróbálják előkeríteni a legelső lakossági bejelentést, amely az esettel összefüggésbe hozható.

AFP/Getty Images
A környék lakosságát tömörítő érdekvédelmi szervezet elnöke arról számolt be a második legnagyobb példányszámú helyi napilap, a Prensa Libre hasábjain, hogy a teherjárművek túl nagy forgalmát okolják a víznyelő megnyílásáért.
Meg nem erősített jelentések szerint a térségben dúló viharok gyengítették meg kritikus mértékben az úthálózat infrastruktúráját. David Monterroso a guatemalai katasztrófavédelem földtani szakembere úgy nyilatkozott, hogy azonnal megvizsgálják a földréteg összetételét és tömörségét annak érdekében, hogy megállapítsák, hány házat fenyeget még a víznyelő.

AFP/Getty Images
A víznyelő a felszíni karsztjelenségek egyik fajtája. Víznyelőnek nevezzük azokat a karsztos nyílásokat, amelyeken a felszínen időszakosan vagy állandóan folyó víz a kőzet belsejébe kerül.
A vízzáró kőzetekre eső víz jelentős része a felszínen folyik el. Ha ez a víz fedetlen karsztos területre érkezik, ott a kőzet repedéseit tágítva (oldva, illetve koptatva) jut le a nyugalmi karsztvízig, és úgy áramlik tovább valamelyik, a vízrendszert megcsapoló forrás felé, ezért a fedett és a nyílt karszt határán különösen gyakoriak a víznyelők. Víznyelők nemcsak a vízzáró és a karsztos kőzet határához közel alakulnak ki, hanem a nyílt karsztos területek belsejében is.
(forrás: Wikipédia)
A szakember hozzátette: az elsődleges vizsgálatok szerint a víznyelő alja szabálytalan mintázatú – a csatornák és a vízmű csőhálózata is nagyban hozzájárult a természeti formáció jelenlegi alakjához.
„Olyan, mintha egy folyó zúgna ott lent,” nyilatkozta a CNN-nek Armando Gomez, akinek a környéken van boltja. „Nem hiszem, hogy csak úgy megnyílt a föld – szerintem valami más okozhatta az egészet,” tette hozzá.
Legutóbb 2007-ben nyílt meg nagyobb víznyelő Guatemalavárosban –az eset akkor három emberéletet követelt.
A gigantikus természeti jelenség már csak azért is különösen ijesztő lehet a helyieknek, mert a Közép-Amerikán végigsöprő Agatha hurrikán pusztítása 175 halálos áldozatot követelt Guatemala, Honduras és El Salvador térségében.
(forrás: CNN/AFP/Prensa Libre)
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!