Hetilap kereső

Aczél Endre írása

A Format című osztrák hetilap szenzációsnak mondott leleplezései után jottányival sem vagyunk előrébb annak a felderítésében, hogy a svéd Gripen harci gépek beszerzése körül ki kit mikor és mennyivel „kent meg”. A – csehországi és magyarországi – korrupció gyanúját a svéd televízió keltette fel. ACZÉL ENDRE sorozatának első része.

A Gripen-sztori (I.)



A Gripen-ügyben a korrupció gyanújának jár a nyomában évek óta egy különleges megbízatással felruházott, ám felette szűkszavú svéd ügyész. Vele párhuzamosan, mint a Format nyilvánosságra hozta, dolgozott, illetve dolgozik az ügyön a legsúlyosabb csalások felgöngyölítésében illetékes brit nyomozóhivatal (SFO), amely 30 oldalas, titkos jelentést készített az osztrák belügyminisztérium számára – lévén az ügy főszereplője, Mensdorff-Pouilly gróf osztrák állampolgár. A svéd, a brit és az osztrák szál úgy találkozik össze, hogy a Csehország és Magyarország által megvásárolt Gripent a British Aerospace (BAE) Systems és a svéd Saab konszern közösen gyártja; ugyanez a BAE 33 százalékig érdekelt az osztrákok által megvásárolt Eurofighter harci repülőgép gyártásában; végül pedig a gróf úr unokahúgának a férjével, az időközben elhunyt Timothy Landon brigádtábornokkal évek óta kijárója és tanácsadója volt a BAE-nek.

Postaládalánc

Ha igaz, amit a Format az SFO titkos aktájára hivatkozva előadott, akkor BAE „Vörös Gyémánt” néven egy bonyolult, „postaládákkal” (értsd: pénzátfolyató helyekkel) tarkított kifizetői láncolatot működtetett, amelynek a végpontjain rendre Mensdorff-Pouilly cégei álltak. Az SFO állítólag „nem alaptalanul” feltételezte, hogy abból a több mint 100 millió euróból, amely a gróf cégeihez eljutott, jobbára „harmadik személyeknek” – megvásárolt politikusoknak, katonáknak, üzletembereknek – osztogattak kenőpénzt, de hogy konkrétan kinek, mennyit és mikor, arról nem szól a fáma. Az olyan értesüléssel, hogy „négy magyar állampolgárnak 13 millió eurót javasolt” (ismétlem: javasolt) Mensdorff-Pouilly, szinte semmit sem lehet kezdeni. Noha a gróf cégei állítólag Ausztriában fizették ki a legtöbbet, az osztrák ügyészséget – amely egy hónapon át vizsgálati fogságban tartatta a gyanúba keveredett embert – érdekes módon ez nem is igen érdekelte, amit két ténnyel lehet alátámasztani. Egy: Mensdorffot pénzmosás, hamis tanúzás és okirat-hamisítás vádjával vették őrizetbe; kenőpénzosztás tudomásom szerint szóba sem került. Kettő: ha a gróf ellen vádat emelnek, annak döntő módon az adóelkerülés lesz az oka. Az osztrák ügyészség a nyomozást villámgyorsan lezárta, magyar és cseh korrupciós kérdésekkel a jelek szerint nem foglalkozott, a nyomozati eredményeket most Londonban az SFO vizsgálja.

Kit vettek meg?

A magyar „szál” a harmincoldalas, Londonban keletkezett SFO-aktában – amely ugye az osztrák belügyminisztériumhoz, majd a Format szerkesztőségébe került – egy ponton azonban megfogható. A szövegrészt érdemes szó szerint idézni, mert jelentős feltűnést keltett idehaza:
„A politikai természetű kifizetésekre való utalások sokkal egyértelműbbek. Ez kiderül egy feljegyzésből, amely a BAE két alkalmazottjának, Julian Scopesnak és David White-nak a 2001. október 3-i megbeszéléséről készült. A feljegyzés hivatkozik egy „7,5 százalékos kifizetésre a szocialistáknak”. Érdekes, hogy a magyarokkal kötött szerződést 2001. december 20-án hozták nyilvánosságra.”

Ez valóban nagyon érdekes, hogy azt ne mondjam: egészen rejtélyes. Ha igaz, akkor Mensdorff-Pouillynak arról kellett értesítenie megbízóit, hogy valamilyen összegnek a 7,5 százaléka a magyar szocialistákat illeti meg; vagy arról, hogy a hozzá eljutott pénz 7,5 százalékát már kifizette Budapesten (vagy bárhol). Mi az, amiből éppen 7,5 százalék illette meg az MSZP-t, és kinek jutott akkor a maradék 92,5 százalék? – kérdezhetnénk. De ez még hagyján. Az egész konstrukciót az teszi szinte teljesen valószínűtlenné, hogy 2001 októberében nem az MSZP, hanem a Fidesz kormányzott, következésképp ha a (Saab konszern marketingalapjával is gazdálkodó) BAE-nek az osztrák gróf közbejöttével valakit el kellett köteleznie a Gripenek megvásárlása mellett, akkor az az Orbán-kormány volt, nem pedig az ellenzéke.

Tegyük fel azonban, hogy a gróf biztosra akart menni, s ezért „megvette” azokat az esetleg szocialista szimpátiákkal rendelkező magyar katonai szakértőket is, akik az Orbán-kormány számára a repülőgép-beszerzés ügyében – felkérésre – javaslatot tettek. Ez a feltételezés azonban nem állja meg a helyét, mert a katonák a Gripennel szemben éppen hogy az amerikai F–16-osok megvásárlását javasolták, mégpedig teljes egyetértésben. Az ő szakvéleményüket 2001.

szeptember 10-én, a nemzetbiztonsági kabinet ülésén maga Orbán Viktor söpörte félre. A döntés, hogy a magyar honvédség Gripeneket vegyen, kizárólag és csakis az övé volt. De ha már egyszer ez a döntés a kérdéses napon megszületett, akkor bő három hét múltán hogyan kerülhetett két BAE-alkalmazott között napirendre egy „7,5 százalékos kifizetés a szocialistáknak”? Csak nem őrült meg a BAE (vagy Mensdorff), hogy az ellenzéknek utólag fizessen azért, amit a kormánytól már megkapott?

Erre a kérdésre valószínűleg soha nem lesz válasz, amiképp arra sem, hogy valójában kit vesztegettek meg, ha egyáltalán. Direkt módon – ahogyan a Lockheed Corporation 1976-ban Tanaka japán miniszterelnököt – valószínűleg egyetlen politikust sem. Hogy indirekt módon kit, és a pénz végül kinek a számláján landolt, azt Mensdorffon kívül csak az immár halott rokon, Landon, meg a gróf egy osztrák üzlettársa tudta. A két élő ember mint közvetítő biztosan nem fog beszélni, mert ha igen, örökre kiírja magát az ilyen üzletekből. Tanaka sem bukott volna le, ha a Lockheed egyik alelnöke egy szenátusi vizsgálóbizottság előtt be nem köpi őt... Szóval itt, ha volt megvesztegetés, akkor vagy a BAE, vagy a Saab vezetőinek kellene nyilatozniuk. (Nyugtázom: van egy olyan leleményes magyarázat is, hogy a „szocik” száját be kellett tömni, nehogy kampányolni kezdjenek a Gripenek ellen. Ez a magyarázat azonban azt a régi viccet idézi, miszerint „amíg van liba, addig ötlet is van”.)

Szabványváltás

A „Gripen vagy F–16-os?” egyébként nem Magyarország s főként nem a Magyar Honvédség, még csak nem is a kisgazda-vezetésű (dr. Szabó János) HM dilemmája volt. Egyrészt azért nem, mert az Orbán-kormány hivatalba lépése után perfektuálódott NATO-tagság semmi olyan előfeltételhez nem kötődött, hogy a magyar légierő MIG–29-es, orosz gyártmányú gépeit nyugati típusokra cserélik le. Magyarország azt vállalta, hogy a nála meglévő 21 harci repülőgépből meghatározott mennyiséggel egészíti ki a szövetség vadászgépállományát, és az együttműködés technikai feltételeinek megvalósításához e gépek bizonyos berendezéseit „keleti szabványúról” nyugatira cseréli ki. Másrészt azért nem, mert maga Szabó miniszter előzőleg szándéknyilatkozatot írt alá az orosz Roszvoruzsenyije fegyverexportőrcég, a MIG-konszern és a német– amerikai DASA cég képviselőivel az imént említett technikai korszerűsítés elvégzéséről. Ez 2000 augusztusában történt, bő fél évvel később állt be Magyarországon a fordulat. Amelynek nyitánya a Honvédelmi Minisztérium úgynevezett feladatszabó értekezlete (2001. március 1-je) volt, ahol is nagy beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök.

(Folytatjuk)