Hetilap kereső

E. Fehér Pál írása

A cseh államfő, Václav Klaus nevét megtanulta a világ. Csak az ő aláírása hiányzik, hogy az unió jövőjét jelentő lisszaboni szerződés mind a 27 tagországban érvényes lehessen. E. FEHÉR PÁL jelentkezik Prágából.

Klaus a rendszerváltás előtt nem tartozott sem a hatalomhoz, sem a felettébb aktív cseh ellenzékhez. Nem tiltakozott, nem írta alá az ellenzéki memorandumokat, sőt – úgy tűnik – alig-alig volt kapcsolata a prágai tavaszt követő megtorlásban annyi sebet kapott reformkommunistákkal vagy a polgári ellenzékkel. Sokszor elmondta: ő nem is érti a hajdani ellenzék legendáit, mert a kommunista rendszerek bukásában nem volt, nem lehetett lényeges szerepük, hiszen az összeomlás világpolitikai konstellációk eredménye volt.

Pénzügyminiszterként kezdte pályafutását, azután lett miniszterelnök, majd a parlament elnöke, végül államfő. Húsz éve mindig a hatalom élvonalában. Hol van már a nyugdíjas Havel? A máig tisztázatlan körülmények között, gépkocsibaleset áldozatává lett másik legenda, Alexander Dubèek? Történelmi süllyesztőbe került a hajdan oly sikeres szocdem vezér, volt miniszterelnök, Klaus alkupartnere, Miloš Zeman is. És a szlovák Vladimír Meèiar, akivel hajdan tető alá hozták – mellőzve minden alkotmányos előírást – a cseh és a szlovák országrészek békés elválását, ma már a kegyelemkenyér-képviselőségért küzd, nem túlságosan nagy sikerrel...

Klaus meg maradt a politikai élet egyik meghatározó személyisége, s az utóbbi időben a világ azt lesi, hogy az európai integráció ügyében hajlandó-e a kompromisszumra. Mindenki azt várta: a köztársasági elnök – akár fenntartva euroszkeptikus nézeteit – minden további nélkül aláírja, azaz szentesíti a parlament két házának alkotmányos döntését. Klaus azonban megérezte: elérkezett az ő világtörténelmi pillanata. Beírhatja a nevét... Egyelőre nem tudni, hová.

Külső uralom

Közölte: az unió veszélyezteti a nemzeti államok függetlenségét. Ugyanolyan külső uralmat jelent, mint a Brezsnyev-doktrína. Aztán azt mondta: a cseh jogrendszer kerül veszélybe, ha ő aláír, mert a szudétanémetek esetleg előállhatnak a Beneš-dekrétumok érvénytelenítésének igényével, azaz a második világháború után kiűzött, mintegy hárommillió csehországi német netán kártérítési igényeket támaszt.

A szlovák álláspont rendkívül egyszerű, és egybehangzik minden cseh jogász, történész véleményével: a lisszaboni egyezségnek nincs viszszamenőleges hatálya.

Klaus, a ravasz politikus egyszer elszólta magát. A bajor miniszterelnökkel tárgyalva azt találta mondani: „Soha nem írom alá...” Ebből persze kisebb botrány lett, de ez annyira sem zavarta a hatvannyolc éves politikust, mint amikor nemrég az éber sajtó felfedezte: ifjú munkatársnőjével egy előkelő prágai hotelban töltötte az éjszakát...

A Lukoil pénze

Klaust sohasem zavarja semmi, amikor a politikai túléléséről van szó. Az sem érdekli nagyon, hogy a tekintélyes Financial Times „pozőrnek” nevezi.

Különvéleményeit rendszerint semleges nemzetközi terepen hangoztatja. Legutóbb elmondta például, hogy nem ért egyet a globális felmelegedés elméletével. Erről szóló könyvét éppen most jelentette meg egy moszkvai kiadó, a Lukoil pénzén. Népszerű lett, amikor ellenezte az amerikai rakétapajzs csehországi radarjának telepítését. És apró bosszantások: például arról is nyilatkozott, hogy a cseh politikusoknak nemcsak angolul kell tudniuk, hanem – mint ő maga jó példával járt elöl – oroszul is. Meg is kapta Putyintól a Puskin-emlékérmet – orosz nyelvtudásáért.

Egy igazi cseh

Egy friss közvélemény-kutatás szerint a lakosság 65 százaléka úgy érzi, hogy Klaus euroszkeptikusként érte harcol. Ő, aki soha nem volt közkedvelt politikus – most szinte népi hős lett.

A cseh kispolgár véleménye nagyjából olyan a politikusokról, amilyen Magyarországon. Milyen? Újabb botrányra készül az a cseh szobrász, David èerný, akinek az év elején sikerült skandalumot csinálnia Brüszszelben, amikor az uniós országokat ábrázolva (például Bulgáriát talpas klozettal, Szlovákiát magyar szalámival) távolról sem közkeletű szimbólumokat használt. Most arra kapott megbízást, hogy egy új prágai üzletközpont elé tervezzen szökőkutat.

A Nemzeti Színház mellett, a főváros szívében felállítandó mű harminc óriási bronzpéniszt formázna, és mindegyik – félig álló formátumban megjelenítendő – hímtag egy-egy politikus nevét viselné. A közönség szavazatai alapján a péniszek változtatnák alakjukat, lehetnének kókadtak, duzzadtak...

Klaus aktív politikus akar maradni. A kispolgár láthatja, megmutatta a világnak, ő az igazi cseh. Nem fekszik le a világnak, nem érdeklik az uniós előírások, sem az elvárások. Sem
Európa...

Egy régi cseh vicc meghatározza a különbséget Klaus és az Isten között. Klaus szokta mondani, hogy ő az Isten, viszont Isten még soha nem mondta, hogy ő Klaus lenne.

A deratifikátor

Klaus – a cseh sajtóban használt
epitheton ornanst idézve – a deratifikátor. Aki megakadályozza a ratifikációt. Borsot tör Európa orra alá. Amíg teheti. n