Hetilap kereső

Szászi Júlia írása

Pár napig még tartott az ismert közéleti személyiségek és a média háborgása, majd lassan napirendre tért Ausztria a tény felett: a következő öt évben az osztrák parlament három elnöke közül a harmadik, Martin Graf a szélsőjobboldalinak számító Olympia Burschenschaft (diákegylet) örökös tagja. SZÁSZI JÚLIA jelenti Bécsből.

Nem mintha az újonnan felálló parlament egyhangúlag hagyta volna jóvá a szabadságpárti politikus, Martin Graf jelölését. Legjobban a Zöldek háborogtak, annyira, hogy a szokásjoggal szembefordulva saját jelöltet állítottak. Jeles néppárti és szocdem képviselők tiltakoztak, mások meg vállvonogatva jelezték: ismerik az urat, rég ott ül a parlamentben, s bár az Olympia nem egy harmatos leányegylet, neonáci beállítottságot Graf megnyilvánulásaiban nem tapasztaltak. A parlamenti frakcióelnökök szabad kezet adtak tagjaiknak, döntsön mindenki lelkiismerete szerint, majd diadalmaskodott a szokásjog: a posztra mindig a harmadik legtöbb szavazatot kapó párt állít jelöltet. A szeptember 28-i népszavazás óta a Szabadságpárt felzárkózott a két korábbi nagy párt mögé (kiütve onnan a Zöldeket) – így a tisztség az ő választottjáé.

A vihar elült, ám arra jó volt, hogy reflektorfénybe kerüljenek e különös egyesületek, amelyek egy része a német kultúrkörhöz tartozást hirdeti, megkérdőjelezve Ausztria önálló államiságát. A magyarra lefordíthatatlan, leginkább még legényegyletnek nevezhető, többnyire jobboldali Burschenschaftok súlya valójában azóta nőtt meg, hogy a néhai Jörg Haider vezetésével az Osztrák Szabadságpárt megerősödött, s 2001-ben egy időre kormányzó párttá vált.

Marx is tag volt

Az intézmény hagyományosnak mondható a német nyelvterületen, ahol minden valamirevaló egyetemen ma is működik Burschenschaft: az interneten ötven oldalt is kitesz felsorolásuk. Többségük németországi, ám van szép számmal ausztriai is. Általánosságban úgy hírlik, az utóbbiak a konzervatívabbak, közöttük több az olyan, amely a „kardvívó” jelzőt is viseli, mivel a taggá avatás párbajhoz kötött.

A szabályokat és a hagyományőrzést tekintve nincs különbség, de a „nem németeket” mindenkor kirekesztő szabályzat Ausztria sajátos történelmi múltja miatt kényes helyzetet teremt. Volt már rá példa, hogy egy bizonyos Wolfgang Jung szabadságpárti parlamenti képviselő, az egyik Burschenschaft „Idős Ura” (így jelölik azokat, akik már nem diákok, de tagságukat megtartják) közölte: nem ismeri el Ausztriát mint külön államot, magát pedig németnek tartja. A törvényhozásban egy ilyen kijelentés érthető felhördülést vált ki, s egyszeriben felveti, mit is jelent a demokratikus játékszabályok szerint engedéllyel működő Burschenschaftok mottója, a „Becsület, Hűség, Haza” jelszó. Melyik is az a szóban forgó haza?

Az első Burschenschaftot 1813-ban hozták létre, erősítendő a nemzeti összetartozás érzését Napóleon ellen. Az alakuló ünnepséget később, 1817-ben 450 diák tartotta a türingiai Wartburgban. Az utódok máig megtartották az ott választott fekete-vörös-arany színkombinációt. A születési rituálé részeként rögtön könyveket is égettek a szabadságért és a függetlenségért egyesülő ifjak. A napóleoni törvénykönyv és kódex ugyanúgy a lángok martalékává vált, mint egy zsidó író könyve a „germanomániáról”.

Szelídebb és elszántabb évtizedek váltogatták egymást, ám ezek az egyesületek mindig befogadták az ebben a térségben hol ártalmatlanabbul, hol életveszélyesen fellángoló nacionalista érzelmeket. Ausztria esetében mindvégig megfelelő keretet adtak a németség hangsúlyozásának.

A Burschenschaftok egyértelmű besorolását alaposan megzavarhatja, hogy Karl Marx éppúgy Bursche – valamelyik egyesület teljes jogú tagja – volt, mint az osztrák szociáldemokraták nagy alakja, Victor Adler, vagy a mai bécsi polgármester, Michael Häupl. Ki tagadná, hogy a kínosan fenntartott rituálé, az egyesületesdi, a kívülálló számára avíttnak tűnő hagyományőrzés az ifjakat igencsak vonzza.

A belépés nehézsége is növeli ezt a vonzalmat. Az első fokozatot jelentő „róka” (fux) besorolásból szabályos párbajjal lehet csak taggá válni. A szigorú szabályok kicsit eltérnek a vívás megszokott előírásaitól. A különleges karddal csak csuklóból szabad vívni, testmozgás nem segítheti, s ha nincs döntő találat, akkor 40 csörtét kell teljesíteni. Segédek vigyázzák a rendet, s figyelik az állást. A sérülés nem szégyen, sőt, sok egykori Bursche büszkén viseli. S bár a Bursche aktív évei az egyetemi tanulmány idejére korlátozódnak, a kapcsolat fenntartható diplomával a zsebben is. Ettől kezdve az „Idős Úr” besorolás dukál.

Van, aki leplezetlenül példaképének tekinti a náci vezéreket, akik közül sokan egykor szintén Burschenschaft-tagok voltak. Ideológusok éppúgy vannak köztük, mint aktív politikusok: a szélsőjobboldali lap, az Aula az Olympiához kötődik, szerzői különböző csoportokhoz állnak közel. A belügyminisztérium a szélsőjobboldalról kiadott évkönyveiben a Burschenschaftokat a nacionalista és a szélsőjobbos áramlatok káderképzőjének nevezi.

Elterelt menet

A nagy kérdés persze, hogy Ausztriában, ahol törvény tiltja a neonáci eszméket, a náci birodalom, Hitler és hadserege dicsőítését, a holokauszt tagadását, hogyan engedhetik az ilyen egyesületeket. Az Olympiát történetesen a hatvanas évek elején feloszlatták, mert tagjai Dél-Tirolban merényleteket hajtottak végre, s adományt gyűjtöttek egy bebörtönzött társuknak, megsértve ezzel az alapszabályzatot. Tíz év múlva, 1971-ben újjáalakult, óvatosan megfogalmazott alapszabályzatába nem lehetett belekötni, s bár azóta is élénk kapcsolatot tart a szélsőjobboldallal, rendezvényeire a holokausztot tagadó szónokokat hív meg, a kísérő programban újfasiszta, kirekesztő szövegű dalok szórakoztatják a közönséget, maga az egylet megfoghatatlan, még ha az előadókat időről időre vád alá helyezik is.
Az Olympia meghívására érkezett Ausztriába annak idején az angol David Irving, a később elítélt angol holokauszttagadó történész, hogy nézeteit megossza az egyesületi tagokkal és szimpatizánsokkal. Irvinget letartóztatták, de az egyesülethez senki nem nyúlt. Erőszakos cselekményekre nemigen kerülhet sor: legutóbb vagy hat évvel ezelőtt volt ilyesmire lehetőség. Akkor a rendőrség a háborúban elhunyt német katonákra május 8-án emlékezni óhajtó Burschenschaft-tagokat más helyszínre irányította, mint ahol a háború végének évfordulóját ünneplők összegyűltek. A gyásznapot a derék ifjak – és idősödő társaik – évente megtartják, s vannak más ünnepi alkalmak is ahhoz, hogy hagyományos, bár igencsak idejét múltnak tűnő színes öltözékükben kicsit vonulgassanak. Incidens és nagyobb feltűnés nélkül.

Így aztán egy-egy karriert befutó tagjukkal nem is az egylethez kötődés a baj, inkább a határozott állásfoglalást kerülő, kitérő válasz olyan kérdésekre: mit gondol a hitleri birodalomról, a második világháborús népirtásról, a gázkamrák borzalmairól.