A balesetet szenvedett olasz óceánjáró kapitánya túl közel vitte a hajóját Giglio szigetéhez - idézte szombat este az olasz média a toscanai Grosetto város főügyészét.
Francesco Verusio úgy fogalmazott, hogy a Costa Concordia kapitánya, Francesco Schettino "nagyon helytelenül" a sziget közelébe irányította a hajóját. "A hajó sziklának ütközött, amely a hajótest bal oldalába fúródott. Emiatt a hajó megdőlt, és két-három perc alatt nagy mennyiségű víz tódult belé" - mondta az ügyész. Verusio szerint ekkor Francesco Schettino kapitány irányította a hajót, ő adta meg az útirányt, legalábbis így gondolja az ügyészség. "Ez szándékos volt" - tette hozzá.
A Costa Concordia óceánjáró péntek éjfél előtt két órával feneklett meg a toscanai partok közelében fekvő Gigliónál. Három ember - két francia turista és a legénység egyik tagja - életét vesztette. Giuseppe Orsina, a helyi katasztrófavédelem szóvivője közölte, hogy 43-51 embert eltűntként tartanak nyilván, de vizsgálják az utaslistát, hogy pontosítsák a számukat.
Az olasz tűzoltók vasárnapra virradóra két túlélőt - egy férfit és egy nőt - találtak az óceánjáró egyik utaskabinjában. Egy dél-koreai házaspárt mentettek ki, amely nászútját töltötte az olasz luxushajón. Vincenzo Bennardo tűzoltóparancsnok szerint a tűzoltók fáradságot nem kímélve kabinról kabinra járták a hajót túlélők után kutatva, s meghallották a koreai utasok kiáltozását. A házaspár egy napot töltött a kajütban, s nem esett baja.
Az óceánjáró kapitányát szombaton őrizetbe vették, és több órán át kihallgatták. Az ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés és károkozás gyanújával indított ellene nyomozást. Azt is a kapitány terhére róják, hogy elhagyta a hajó fedélzetét, még mielőtt minden utast kimenekítettek volna. A CNN hírtelevízió szerint a hatóságok azt is vizsgálják, hogy a baleset idején a hajó miért nem adott le vészjelzéseket.
A kihallgatás előtt Schettino azt állította, hogy a hajó egy olyan, a tengerfenékből kiálló sziklás kiszögellésbe ütközött, amely nincs feltüntetve a navigációs térképeken. A térkép szerint "elegendő víznek kellett volna lennie alattunk" - mondta Schettino. Gianni Oronato, a luxushajót üzemeltető társaság vezérigazgatója újságírók kérdéseire válaszolva tagadta, hogy a Costa Concordia letért volna szokásos útjáról. A baleset idején hajó fedélzetén mintegy 3200 utas és 1023 fős legénység tartózkodott.
A hat éve épült Costa Concordia 290 méter hosszú, több mint százezer tonna vízkiszorítású, 14 emeletes óceánjáró luxushajó. Négy úszómedence, egy sportpálya, öt étterem, egy háromszintes színház és számos szórakozóhely található a fedélzetén. A gigantikus luxushajó jelenleg erősen megdőlve, félig víz alá merülve fekszik a homokzátonyon. A kiemelkedő oldalán, a vízvonal alatt 70 méteres rés tátong. Szakértők szerint a hajónak meglehetősen nagy sebességgel kellett mennie ahhoz, hogy a szikla ekkora léket hasítson benne. A hatóságok attól tartanak, hogy üzemanyag szivároghat belőle a tengerbe. A Costa Condordia nem sokkal indulás után szenvedett balesetet, így üzemanyagtartályai gyakorlatilag teljesen fel vannak töltve.
Az Il Giornale című olasz lap vasárnapi írásában felemlegeti, hogy amikor a Costa Concordiát 2005. szeptember 5-én vízre bocsátották, ahogyan ilyenkor szokás, hozzávágták oldalához a pezsgős palackot, de az nem tört el. Ez baljóslatú jelnek számít a tengerészetben. Három évre rá, 2008 novemberében meg is történt vele az első baleset: Palermo kikötőjébe érkezvén, viharos időjárásban összeütközött a dokkal, s károk keletkeztek a hajótestben. A babonákban hívők számára a mostani baleset maga a balszerencse beteljesedése: a hajó pénteken, tizenharmadikán kapott léket, s közismerten az ilyen naptári egybeesés sem számít jó jelnek. "Szerencsétlenül jött a világra, és még szomorúbban ért útja végére" - írta minderről cikkének címében az Il Giornale.
HozzászólásokÖsszesen: 8 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
@csavolcsek. Létezik ilyen. Aztán kérdés, hogy amit jelez az mondjuk egy halraj, vagy egy hínársziget ami lebeg a vízközt, vagy tényleg a fenék. Szóval ha a térkép azt mutatja, hogy ott nincs semmi akkor azt el kell hinni, pláne olyan vizeken ahol ezer éve hajóznak, tehát pontosan lehet tudni mi van a víz alatt. Szóval az ilyen ultrahangos kütyüt alighanem nem használják, ha van megbízható térkép. De úgy tűnik Clavigonak majdnem sikerült eltrafálnia az igazságot, amit jómagam elképzelhetetlennek tartottam volna, ő azt mondta, hogy piás volt a captain, most az derül ki lassacskán a híradásokból, hogy egyszerűen hülye volt. Én még mindig értetlenül állok a dolog előtt, mert a kiválasztása a parancsnokoknak olyan alapos, aminél elvileg lehetetlen, hogy rossz ember kerüljön ilyen pozícióba. Bár ha némely köztársasági elnökre gondolok....
Az alant feleselő "szakegyedek"-től érdeklődnék tisztelettel: Egy ekkora, rohadtul bazi nagy és még annál is rohadtabbul kurva drága hajómonstrumon nincs valami hanggal, rádióhullámmal vagy akármi egyéb franccal működő fenékradar-féleség, ami egy kritikus közelség elérése esetén örjöngve víjjog, üvölt, szirénázik és mindenkit tízszer seggberug a parncsnoki hídon, aki nem hajlandó odafigyelni még arra sem, hogy mi van a segge alatt!!!????
Nincs??? Tényleg nincs? Hát akkor ott rohadjanak meg, ahol vannak. Mert én ugyan nem vagyok egy kapitány-típus, de abban halálbiztos vagyok, hogy azon a hajón, amin van valami efféle szerkezet, azzal ilyesmi nem történhet meg.
Tiszta őrület... Úgy vezetni egy ilyen hajót, mint az ősember a fatutaját. Szemre, fülre, szaglásra... Hát nem igaz.
@Clavigo Hehe nem talált! Vastagon "néger" voltam és vagyok. Elek voltam "válogatott" kápók alatt! Amúgy amapola.blog.hu
A Tengerész...50 méter..Pusztán a fényképről itéltem..Lehet mondjuk 80-100m.Annál nem több.Igen..a robotot is lehet tegergetni.."erős felindulásból"..Esetleg a Főnök felül birálta a rottát..hirtelen..és mentek.A góré felett senki nincs már.Az az érzésem,ha hajóztál,,akkor tiszt voltál,vagy Főnök.:):)
Én a "néger-negyedben" szerepeletem:):)Tehát,,itt bármi történt..a véleményünk mindig különbözőek lesznek:)Ami nem gond,ennél a cikknél.
Clavigo honnan tudod, hogy 50 méterre volt a parttól? Utánagoogliztam kicsit, kint ment a mély vízen a captain szerint (de hát hülye lenne hazudni, úgyis meglesz a pontos GPS útvonal a rögzítőn), oka se lett volna közel menni a parthoz, robot viszi a beállított rottán, ha tökrészeg a hídon mindenki akkor is ott megy ahol kell. Azért van a roncs 50 méterre a parttól, mert amikor elkezdett süllyedni, direkt odament vele a parancsnok. Az, hogy pont úgy futott sziklára, hogy ennyire megdőlt egyszerűen balszerencse. Ha csak 20 fokra dől meg még a vacsorát is befejezhették volna és most ő lenne az okos hős parancsnok, aki jól döntött és ezzel százak életét mentette meg. Továbbra is kérdés mitől lukadt ki a hajó ott ahol a térkép szerint semmi nincs a víz alatt. És továbbra se hiszem, hogy egy ekkora hajón, még ha olasz is ami azért egy lazább kategória mint mondjuk az angol, semmibe vennék az őrszolgálat szabályait. Az ember tapasztalva a digó lezserséget, hajlamos következtetéseket levonni. De azért elég komoly hajósok ők, tudják, mert megtapasztalták, volt rá párszáz (párezer?) évük, hogy a tengerrel nem lehet lezserkedni. Nem véletlen, hogy a magyar tengerésznyelv szavainak kétharmad része olasz eredetű. Amit mi tud(tu)nk azt nagyrészt tőlük tanultuk.
A Tengerész...:) :) :)Ez tényleg nem az..:) :)vagy MHRT.:) :)Ott nagyon sok "csodát "átélt az ember.A véleményem azért fent tartom..Egy 100 ezres hajó mit keres a 50 méterre a parttol?Se köd,se "erösödő 12-es" idó...Se gép,se horgony????Ami megfogta volna????Se radar,,se semmi.?Parti fények..stb.Senki nem látott semmit..egyszer csak megérkeztek..:) :)Kiváncsi lennék a ,hogy a pincér hányszor ment a Hídra..frissitőkkel..:) :)
A pezsgősüveg ha nem törik el kereszteléskor az valóban rossz előjel. A Fa Nándi második hajójával is ez történt. Nem is volt szegénynek szerencséje, fel kellett adnia a versenyt és tán még jó, hogy ennyivel megúszta.
Amúgy lehet, hogy sok ember életét mentette meg a kapitány, amikor észlelve a lékesedést, partra futtatta a hajót. Azt nem lehetett tudni, hogy ettől az oldalára borul. Viszont ha gyorsan süllyed el a nyílt vízen, esetleg nem tud mindenki csónakba szállni és ott pusztul. Egy olyan hajóban sokkal nagyobb a túlélési esély amelyik a felszínen marad, mint abban amelyik elsűllyed.
Clavigo, a térkép szerint ott nincs szeparáció. Egy ilyen hajón egész biztosan nem fordulhat elő hogy piás a captain, vagy az őrtiszt. Ez nem a Detert.
Inkább be volt bombázva a Főnök..+az ügyeletes tisztje is.Józanul senki nem megy ki a partokhoz közeli szeparációs zónákból...