Új helyszínt keresnek – kényszerűségből – a Bécsi Korporációs Bál (WKB) szervezői. A Hofburg rendezvényszervező kft.-je – hat nagy bécsi szálloda és a Casino Austria egyesülése – jövőre már nem fogadja be a szélsőjobboldali diákegyesületek táncmulatságát, amelyen évről évre megjelenik az európai radikálisok színe-java. SZÁSZI JÚLIA bécsi helyzetjelentése.
Persze nem ma derült ki, hogy a Bécsi Korporációs Kör, amely 1968 óta a Hofburgba hívja bálozni vendégeit, a szélsőjobb egyik legmarkánsabb szervezete. Mégis több mint negyven éven át január utolsó péntek éjszakáján a Hofburg nagy báltermét a Burschenschaftok zászlaja díszítette, a parketten pedig ott keringőztek az egyesületük színes sapkáját viselő deli legények, fiatalabbak és idősebbek, többen immár magas pozícióban. Sokféle arc és termet – ami összeköti őket, az világnézetük, náci eszmeiségük, a holokauszt kisebb-nagyobb intenzitású tagadása, a német faj felsőbbségének dicsőítése.
Fotó: EUROPRESS/GETTY
Vagyis a Hofburg rendezvényszervezői első perctől kezdve elzárkózhattak volna e több mint gyanús társaság beeresztésétől, végtére a Hofburg nemcsak az eleganciát jelképezi, hanem az osztrák államot is.
Kardvívó tagok
Mindazonáltal a jobboldali ifjak gyülekezete egészen 1998-ig szinte észrevétlenül bálozott, legfeljebb kisebb fejcsóválást okozott a felismerés, hogy a bál védnöki bizottságában rendre ott volt az osztrák egyetemi elit (Norbert Burger, az újnáci NDP vezetője mellett).
A botrány 1998-ban nem Bécsben, hanem Münchenben tört ki, miután a Bild Zeitung riportban számolt be arról, hogyan ünnepelt a bajor műszaki egyetem rektora a jobboldali diákokkal. Később, amikor az FPÖ Bécsben kormányon volt, a bál az európai jobboldali radikálisok rangos társadalmi eseményének számított.
Kisebb tiltakozó tüntetések mindig voltak, de nem az ideihez foghatóak. Most az verte ki a biztosítékot, hogy a január utolsó pénteki hagyományos időpont ezúttal egybeesett Auschwitz felszabadulásának évfordulójával, a holokauszt emléknapjával. Ez már sok volt, a háromezer bálozót ugyanennyi tüntető fogadta, a tumultuózus jelenetek bekerültek a világ híradóiba. A rendezvényszervezők minden bizonnyal gyors fejszámolást végeztek, és az eredmény az volt: ez az egyetlen bál sokkal több más megrendelést veszélyeztethet.
A Burschenschaftok körül egyébként gyakori a vita. Az intézmény hagyományos a német nyelvterületen, amelynek minden valamirevaló egyetemén ma is működik ilyen diákegyesület. Az ausztriaiak konzervatívabbak, mint a németországiak, közöttük több a „kardvívó” címet is viseli, lévén, hogy a taggá avatás párbajhoz kötött.
A szabályokat és a hagyományőrzést tekintve persze nincs különbség.
A „nem németeket” mindenkor kirekesztő szabályzat Ausztria sajátos történelmi múltja miatt kényes helyzetet teremt. A legvehemensebb osztrák diákegyesületek hívei ma is tagadják Ausztria önálló állami létét, magukat németnek vallják. Igaz, a német kultúrkörhöz tartozás tekintetében a legtöbben, különösen a szintén szélsőjobboldali eszméket valló Szabadságpárt (FPÖ) politikusai óvatosabbak. Ilyen körülmények között kérdés, mit is jelent a demokratikus játékszabályok szerint engedéllyel működő Burschenschaftok mottója, a „becsület, hűség, haza” jelszó. Melyik is ez a haza?
Náci eszmék
Aki egyszer tag volt, az örökké az is marad, az egyetemi évek után az „idős úr” elnevezés illeti meg. Igazi kapcsolati háló ez, az egyesületi tagok ott segítik egymást, ahol csak tudják, és mi tagadás, az osztrák közéletben nem kevesen vannak. Az igazsághoz tartozik, hogy nem minden Burschenschaft jobboldali, vannak szociáldemokrata politikusok is, akiknek szelídebb egyetemi „legényegyletből” indult a karrierjük.
Minden radikálisan jobboldali fórum (mint például a hol betiltott, hol újra visszaszivárgó Alpen-Donau-Homepage) mögött valamelyik hasonló eszmeiségű legényegylet egykori tagja áll. A náci eszmék ellen küzdők nagyobb bajnak tartják, hogy az „idős urak” ott vannak a legmagasabb politikai körökben. Martin Graf, az osztrák parlament harmadik alelnöke, az Olympia diákegylet „idős ura” nemcsak a szélsőséges egyesülethez tartozása, hanem a megnyilatkozásai miatt is időről időre feltűnést kelt. Mindhiába, mivel óvatosan fogalmaz, a törvényes kereteket nem lépi át, legfeljebb saját pártja, a Szabadságpárt tehetne ellene valamit.
Nem tesz. Aki hallotta a pártelnök, Heinz-Christian Strache kijelentéseit a botrányos korporációs bálon, az biztos lehet ebben. Strache a bál és az újfasizmus elleni tüntetést a kristályéjszakához hasonlította. Megjegyezve még, hogy „mi vagyunk az új zsidók”.
Az írás teljes terjedelmében a 168 Óra legfrissebb számában olvasható.
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
tibby
2012-02-21 10:42:45 #13
Csaba_Agardy
2012-02-20 13:36:56 #8
Legalabb ird rendesen a neveket.
Pim Fortuyn.
Jörg Haider.
Az utobbi osztrak volt. Nem tudtad?
Csaba_Agardy
2012-02-20 16:46:32 #12
Mit kell rajta elmesélni?
Nem bírod felfogni, hogy pont arról van szó, hogy ilyen BÁRHOL megtörténhet, nem csak Budapesten? Vagy az Új Színháznál te láttál 3000 neonácit?
Kertész Ákos mikor kéri meg arra az osztrákokat, hogy nézzenek szembe a múltjukkal?
szov
2012-02-20 16:41:39 #11
Agardy úrnak valaki mesélje el az Új Színház ügyét.
Csaba_Agardy
2012-02-20 16:35:49 #10
Inkább számolgasd a kárpótlási jegyeidet. A világpolitika nem a te asztalod.
Szerintem az a menthetetlen, aki egy ausztriai hír kapcsán azonnal Tarlósra asszociál -aki baromira nem arról híres, hogy a Gárda köreiben mozogna.
tsz elnok
2012-02-20 15:43:39 #9
Rajtad Csabikam mar senki es semmi nem tud segiteni.Pedig radferne...
Csaba_Agardy
2012-02-20 13:36:56 #8
Mi köze van ehhez Orbánnak, vagy Tarlósnak?
A bál kb 1968 óta változatlan van megtartva a művelt és agyonkultrált Nyugaton. Abban a városban, ahol lehet választást nyerni "Bécs ne legyen Isztanbul!" szlogennel.
Meghökkentő. Az ember azt hinné, hogy Pim Foyturn, Jörg Heider, Le Pen Európájában is csak a magyarok ilyen náci-rászistákok. Erre kiderül, hogy már az osztrákok is? Ajjaj, ki fog így segíteni rajtunk?
tsz elnok
2012-02-20 10:26:19 #7
Viccesek ezek az egyletek...Meghogy az osztrakok nemetek lennenek?Nos,a nemetek donto tobbsege nem igy gondolja.Tegyuk hozza,az osztrakok donto tobbsege sem hiszi magat nemetnek.
öszike13
2012-02-19 19:55:21 #6
Elég sok helyszin közül választhatnak... kis hazánk területén...
Amint látom....
Itt nem kell félniük, hogy- pláne civil!- öszefogás ki zárná bárhonnan is...
a hivatal meg, nagyon tud süket, s vak lenni....
damika
2012-02-19 19:24:41 #5
Orbán már felajánlotta felcsuti birtokait. Főhadiszállás a Puskás Akadémia.
NaEzAz
2012-02-19 17:37:49 #4
Szerintem Tarlós is a várat ajánlaná fel, feltehetően a "Becsület napja" alkalmából.
szov
2012-02-19 16:54:39 #3
Csak össze ne vesszenek ezen a Tarlóssal!
szov
2012-02-19 16:53:52 #2
Módosítok: Mégis inkább a bécsi magyar nagykövet fogja felajánlani a követség összes helyiségét.
szov
2012-02-19 16:45:45 #1
Szerintem Tarlós azonnal fel fog ajánlani új helyszínt.
HozzászólásokÖsszesen: 13 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!