Hetilap kereső

Kulcsár István írása

A gázháború után most információs háború tört ki Oroszország és a vele államszövetséget alkotó Belarusz között. A két „testvérország” televíziói, újságjai kígyót-békát kiáltanak a másik vezetőire. A világsajtó találgatni próbálja az okokat és a lehetséges következményeket. Ezt teszi KULCSÁR ISTVÁN is.

Másodjára sem jött be a szojuz nyerusimij („megbonthatatlan szövetség” – a hajdani szovjet himnusz kezdősora). 1991-ben a Szovjetunió hullott szét, napjainkban pedig az 1997-ben létrehozott – igaz, azóta is főként csak papíron létező – Orosz–Belarusz Államszövetség eresztékei ropognak.

Az elmúlt két évtizedben az Oroszországi Föderáció állítólag 50 milliárd dollárt pumpált Belaruszba (Fehéroroszországba), amely így tudott alacsony munkanélküliséget, viszonylag tűrhető életszínvonalat biztosítani 10 millió állampolgárának. Többségük alapvetően ennek köszönhetően nem érezte nyűgnek az 1994-ben államfővé választott, majd elnökségét törvénytelen eszközökkel azóta is fenntartó Alekszandr Lukasenkót és „korporatív” rendszerét.

A szovhozigazgatóból lett politikus azonban időről időre kitört a hámból, és – moszkvai felfogás szerint – megharapta a kezet, amely enni adott neki. Ilyenkor orosz oldalról követelni kezdték a földgázadósság kifizetését (egyébként a világpiaci ár feléért jutottak hozzá az energiahordozóhoz!). Vagy egészségügyi okokra hivatkozva leállították a Fehéroroszországból származó húsimportot, amire Minszk a Nyugattal való kacérkodással, illetve a területén át Európába irányuló orosz földgázexport megnehezítésével válaszolt. Végül azonban minden alkalommal megegyezés született: a két ország nagyon is egymásra van utalva, nem utolsósorban a katonai együttműködés miatt. (Belaruszban két kulcsfontosságú orosz támaszpont is működik.)

Pereg a film

Így történt ez az idei nyár elején is, amikor a fehéroroszok kifizették adósságukat, válaszképpen az orosz fél beleegyezett a gáztranzit díjának emelésébe, mire Minszk aláírta a Moszkva által szorgalmazott, az orosz–belarusz–kazah vámunióról szóló szerződést.

Az aláírást megelőző este azonban az NTV országos orosz tévécsatorna Keresztapuka címmel leleplező dokumentumfilmet sugárzott Lukasenkóról és rendszeréről. A cím nemcsak a fehérorosz elnök maffiavezér voltára utal. A batyka (apuka) szó ugyanis rablóatamánt, anarchista bandafőnököt is jelent. A film tulajdonképpen semmi újat nem tár fel, csupán megismétli és összefoglalja azt, ami a nyugati – és igen kis részben az orosz – médiából már évek óta ismeretes.

Csak mutatóba néhány tény. Lukasenko (a kamerák, mikrofonok előtt) elismeréssel nyilatkozott Hitlerről. Néhány év leforgása alatt Belaruszban rejtélyes körülmények között vonták ki a forgalomból a Batyka tényleges vagy potenciális politikai ellenfeleit. Máig sem feltárt körülmények között halt meg Gennagyij Karpenko, a minszki parlament alelnöke. Elrabolták és megölték az ugyanezt a funkciót betöltő Viktor Goncsart, továbbá Jurij Zaharenko volt belügyminisztert, Dmitrij Zavadszkij újságírót és Anatolij Kraszovszkij közéleti személyiséget. A hatóságok rendszeresen és durván feloszlattak jóformán minden ellenzéki megmozdulást, börtönbe vetették az ellenzék vezetőit, ellenőrzésük alá vonták a médiát. (A Nyugat ezekért tette feketelistára Lukasenkót és segédeit, akik nem utazhatnak be az EU tagországaiba és az USA-ba.)

Az utolsó diktátor

Az NTV az állami Gazprom tulajdona, tehát senkinek sem lehetett kétsége afelől, hogy a Keresztapuka című dokumentumfilmet Moszkvában nem magánkezdeményezésre tűzték műsorra. Aztán a propagandakampányba más orosz televíziók is bekapcsolódtak, köztük a külföldnek szánt „orosz CNN”, az angol nyelvű Russia Today is. Az utóbbi most azt a kifejezést használta – amellyel Nyugaton már régen illetik Lukasenkót –: „Európa utolsó diktátora.”

Lukasenko csípőből lőtt vissza. Nem maga szólalt meg, hanem meginterjúvoltatta a belarusz televízióval a moszkvai rendszert zsigerből gyűlölő Miheil Szaakasvilit. A grúz elnök, aki külön hálás Lukasenkónak azért, mert Minszk nem ismerte el Abházia és Dél-Oszétia függetlenségét, minden rosszat elmondott az orosz vezetésről, amit csak lehet.

Az NTV nem maradt adós a válasszal: Keresztapuka–2 címmel egy újabb dokumentum-összeállítást kalapált össze. Ez részben már Lukasenko magánéletéről szól: faképnél hagyta hitvesét, összeállt az őt kezelő orvosnővel, majd azt is dobta, de az e kapcsolatból született hatéves kisfiát hivatalos nemzetközi tárgyalások alatt a térdén lovagoltatja, mi több, utódjának szánja stb.

A fehérorosz válasz természetesen erre sem maradt el. A kormány lapja, a Reszpublika bő részleteket közölt a liberális orosz politikus, Borisz Nyemcov Putyin – Összegzés – 10 év című, erősen kritikus hangvételű tanulmányából, amelynek egy nemzetközi fórumra való eljuttatását éppen néhány hete akadályozták meg az orosz hatóságok. A publikációhoz fűzött előszavában a belarusz újság a többi között az orosz beszprizornyikok (hajléktalan, elzüllött gyermekek) elképesztően magas számát, az alkoholizmusba süllyedt orosz vidéket, a Putyin–Medvegyev-tandem kedvencének számító oligarcha, Roman Abramovics „hiperszuper” jachtját olvasta Moszkva fejére.

Az orosz fél által kezdett propagandaháború okát vizsgálva a nemzetközi sajtó két lehetőséget említ:
1. Figyelmeztetni próbálják a magáról megfeledkezett, Moszkvával dacoló, Szaakasvilivel komázó, az elűzött kirgiz elnököt, Bakijevet demonstratívan befogadó Lukasenkót: vissza akarják terelni őt a közös karámba.

2. Elő kívánják készíteni a talajt a fehérorosz elnök megbuktatásához a jövő februárban sora kerülő elnökválasztáson.

Mivel a jelek szerint a történtek után a hidakat felégették (ámbár a politika nem ismer lehetetlent), a második lehetőség tűnik valószínűbbnek. Fölöttébb kétséges azonban, hogy sikerül-e a Kremlnek egy újabb „színes forradalmat” kirobbantania Belaruszban, akárcsak a szavazófülkékben is. Annál is kevésbé, minthogy Lukasenko eddig sem riadt vissza a választási eredmények meghamisításától, amúgy pedig állítólag – ha csökkenő arányban is, de – változatlanul maga mögött tudhatja a lakosság többségét, különösen vidéken.

Ehhez járul még az ellenzék megosztottsága. Nem túl valószínű, hogy az elnök vetélytársai, akik egyébként a napokban „tisztelgő” látogatást tettek Moszkvában, meg tudnak állapodni egy közös elnökjelöltben. A jelek szerint a Kreml sem tudja igazán, hogy kit támogasson. Mint ahogyan a Nyugat sem.

Játszma folyik

Stefan Fülének, az EU bővítésért és a szomszédsági politikáért felelős biztosának minapi minszki látogatása után olyan találgatások láttak napvilágot, hogy Moszkva és Brüsszel együttesen próbálja megbuktatni „Európa utolsó diktátorát”. Más vélemények szerint azonban ennek az ellenkezője igaz: a Nyugat, úgymond, hajlandó elnézni Lukasenko bűneit, ha kijátszhatja őt Oroszországgal szemben.

Az orosz földgáz egyelőre zavartalanul áramlik Belaruszon át Európába. Az államszövetség pedig szünetel.