A fal emléke

Berlin, 1989. november 9.

A leszedhető ajtajú turmixgép és a krómozott lökhárítós, delfinszürke Trabant álomállama 1989 őszén még megünnepelte az NDK alapításának 40. évfordulóját. (A moszkvai díszvendég Mihail Gorbacsov volt.) Ám a magyar–osztrák határon átkelő keletnémet menekültek áradata, a budapesti és a prágai NSZK-nagykövetségek zsúfoltsága azt jelezte, hogy Honecker birodalma, a szocializmus germán bástyája rogyadozik. MOGYORÓSI GÉZA berlini írása.

1989. november 9-ének estéje, éjszakája életem egyik legizgalmasabb, legmegrázóbb pár órája volt. Hírlapírói szerencse, hogy véletlenül jókor voltam jó helyen, egy nyugat-berlini büfében, amikor az omladozó keleti rezsim egyik elvtársa bejelentette a belnémet határok megnyitását. Hangosabbra tekerték a rádiót a Spree-parti szeszmér-dében, s mi taxiba vágtuk magunkat (aznap váratlanul betoppant) pesti barátaimmal.

Bedő Iván rádiós kollégám a „Mauer” keleti oldaláról tudósította a Mai Napot is: november 10-én az én west-berlini élményeimmel együtt jelent meg a rendszerváltás kori déli bulvárlap hasábjain cikkünk a „falat rengető” eseményekről. Szerénytelenül, ám praktikusan a hajnalban, Erika írógépen papírra vetett s a szerkesztőségnek átfaxolt anyagomból idézek:

„A keletnémet hatóságok által megnyitott átkelőhelyeken, de a Brandenburgi kapunál is falmászással egybekötött népünnepély volt. Az NDK fővárosából rengetegen érkeztek Trabantokkal, Wartburgokkal, Moszkvicsokkal. Furcsa érzés volt Berlin szívében, a mintegy három méter vastagságú fal tetejéről szemlélni, ahogy a nyugati oldalon még kivezényelt rendőrök bakot tartottak, míg keleti kollégáik a fal szürkébbik felén barátságosan cigarettáztak vállra vetett kalasnyikovjaikkal. A Brandenburgi kapunál éjjel egy óra körül látott keletnémet vízágyúzás inkább csak kerti locsolásnak tetszett, s az egyenruhások föl is hagytak az erőtlen próbálkozással, hogy a nem hivatalos határátkelőhelyen visszatartsák a türelmetlen keleti fiatalokat. A reggeli nyugat-berlini rádióhírekben több tízezerre becsülték a ma éjszaka az amerikai–brit–francia szektorokba átruccant NDK-sok számát. Sokuknak persze csak néhány órás felejthetetlen kaland volt mindez. Az NDK fővárosába a kötelező 25 nyugatnémet márka átváltása nélkül átbumlizott nyugati fiatalok az Alexanderplatz felől is megindultak a Ku’damm irányába.”

Az 1961-től megépített, összesen bő másfél száz kilométer hosszú, NyugatBerlint bekerítő fal (szögesdrót, tankcsapda, aknazár) túlnyomó része 1989–90 történelmi hónapjaiban eltűnt. Mementónak csupán néhány szakasz maradt meg belőle. A legnagyobb, egységes fennmaradt rész az East Side Gallery nevet viseli.

A maga 1,3 kilométerével a világ legméretesebb összefüggő szabadtéri képzőművészeti alkotása manapság is vonzza a turistákat. Az 1990-ben 21 nemzet 118 festőművésze, sprayzsonglőre által sajátos kiállítássá varázsolt falszakasz az Oberbaum híd (Oberbaumbrücke) és a Keleti pályaudvar (Ostbahnhof) között a német főváros egyik legizgalmasabb csücske.

A nap huszonnégy órájában villognak a vakuk, zoomolnak a kamerák. Az East Side Gallerynek az időjárás és a szuvenírvadászok okozta sérüléseit egy művészcsoport nemrégiben rendbe hozta. Mivel a Spree-parti metropolisba látogató turisták előszeretettel „dedikálják”, pingálják a falfelületeket, a szenátus aggódik az East Side Gallery sorsáért. A német hatóság emlékeztet rá, hogy a 3,4 milliós Berlin napjainkban kedvelt úti célja az úgynevezett sprayturistáknak. Bezzeg az NDK-ban 28 éven át szürke volt a „Mauer” keleti oldala...

A Német Demokratikus Köztársaságban egy évtizeddel a berlini fal felhúzása után, 1971-ben „személycsere” történt. Az öregecske Walter Ulbrichtot az egy generációval ifjabb, szintén dögunalmasan szónokló Erich Honecker váltotta a DDR és a kormánypárt élén.

A „Malter Walter”-nek gúnyolt politikus 1893-ban Lipcsében született. Asztalosmesterséget tanult, 1912-ben csatlakozott a szocdemekhez (SPD), majd 1919-ben belépett a Német Kommunista Pártba (KPD). 1928-tól 1933-ig, Hitler hatalomra kerüléséig parlamenti képviselő volt a Reichstagban.

Ezt követően prágai, párizsi, moszkvai emigrációban vészelte át a náci korszakot.

1945-től vett részt pártja újjászervezésében. A KPD és az SPD ’46-os összeolvadását követően a Német Szocialista Egységpárt (SED) helyettes elnöke volt. Egy évvel az NDK megalakulása után, 1950-ben választották a kb főtitkárává, 1953-tól 1971-ig volt a NSZEP első titkára. Az 1953-as munkásfelkelés (egyik) leverőjeként és az 1961-es berlini fal (egyik) megépíttetőjeként nemzetközi „hírnevet” szerző politikus 1960-tól az NDK államtanácsának elnöke. ’71-ben volt kénytelen Erich Honeckernek átadni a stafétabotot. 1973-ban hunyt el.

A mai német fiatalok zömének fogalma sincs arról, ki volt ez a Sztálinnal, Hruscsovval, Brezsnyevvel parolázó őselvtárs.

Ledől a Berlini fal:

(A cikket teljes terjedelemben elolvashatja a 168 Óra XXIII. évfolyamának 46. lapszámában, melynek nyomtatott vagy digitális kiadását itt megrendelheti.)