Hetilap kereső

Yehuda Lahav írása

Lapzártánk után, szeptember elsején „emlékvonat” indult Prágából Londonba. Utasai közül sokan hetven évvel ezelőtt ugyanezen az útvonalon szabadultak a megszállt Csehországból az angol Nicholas Winton jóvoltából. YEHUDA LAHAV múltidézése.

Nicholas Winton, a harmincéves angol bankhivatalnok 1939 nyarán szabadságát Svájcban akarta tölteni. De amikor márciusban Hitler Németországa elfoglalta Csehországot, szíve sugallatára hallgatva Svájc helyett Prágába utazott. Ott akkor már gyerekek ezrei – nagyon sokan közülük árvák – várták különféle táborokban sorsuk beteljesülését. Winton nem zsidó, nem voltak zsidó rokonai, és barátai között is igen kevés volt a zsidó. Egyszerűen úgy érezte, segítenie kell a bajba jutottakon. Hiába fordult azonban hazája és más európai országok kormányához, mindenütt elutasításra talált. Aggodalmait túlzóknak, megalapozatlanoknak ítélték.

Winton saját szakállára (és eleinte saját költségére) egy „csehszlovák gyerekek megsegítését” szervező alapítványt hozott létre, amelynek ő volt az elnöke, a pénztárnoka és az egyetlen alkalmazottja. Az alapítvány nevében brit családoknál próbált elhelyezni cseh és szlovák – nagy többségükben zsidó – gyerekeket, akiknek kiutazását cseh ismerősei kezdték szervezni. A nyár folyamán 669 gyerek jutott így ki Angliába. Az utolsó csoportnak 1939. szeptember 3-án kellett volna Prágából elindulnia – de két nappal korábban kitört a világháború.

A gyerekek szükségképpen szüleik nélkül keltek útra. A prágai pályaudvaron szívettépő jelenetek játszódtak le – hiszen senki nem tudta, hova jutnak a gyerekek, és viszontlátják-e még szüleiket. Sokan közülük utóbb Auschwitzban vesztették el őket. Angliában Winton otthont keresett a gyerekeknek, mégpedig hirdetések útján. Végül minden gyerek otthonra talált, túlélték a háborút, és utána szétszéledtek a világban – Izraeltől Dél-Amerikáig. Winton nem tartotta velük a kapcsolatot. Úgy érezte, elhelyezésükkel bevégezte a dolgát.

A háború után Winton különféle segélyszervezetekben dolgozott, és a királynő nemesi címet adományozott neki – Sir Winton lett. De nem a csehszlovák gyerekek megmentéséért, hanem brit idősek gondozásáért végzett munkájáért kapta a címet. A háborús mentési tevékenységét ugyanis annyira természetesnek tartotta, hogy még a feleségének sem beszélt róla. Csak akkor derült rá fény, amikor – ötven évvel később! – a felesége, Gerda a házuk padlásán kotorászott, és egy régi bőröndben háborús évekből származó iratokra bukkant, köztük a 669 megmentett gyerek névsorára. Gerda kapcsolatba lépett Elisabeth Maxwell történésszel, aki a BBC egyik műsorában igen látványos találkozást szervezett Winton és néhány megmentettje között. Azóta a Winton-saga nagy érdeklődést vált ki Nagy Britanniában és más országokban is, s a történetről rövidesen egy szlovák rendező filmjét is bemutatják.

1998-ban Václav Havel cseh elnök Masaryk-renddel tüntette ki Wintont, és Kunžak cseh kisváros középiskolai tanulói kezdeményezéséből aláírásgyűjtés kezdődött, amely arra kéri a norvég parlamentet, tüntesse ki Wintont a Nobel-békedíjjal.

Hogy megkapja-e a békedíjat, az még kérdés. De mentőtevékenysége máris iskolai tananyag lett. A cseh és szlovák iskolákban előadásokat tartanak Wintonról és tettéről, több száz diák vett részt az irodalmi versenyen, írtak, fényképeztek, filmeztek annak bizonyítására, hogy a mi forrongó, nyugtalan világunkban is a jó oldalára kell állni.

Szeptember 1-jén pedig „emlékvonat” indult Prágából, ugyanazon az útvonalon, amelyen annak idején a 669 gyerek szabadult a náci pokolból – Németországon és Hollandián át a londoni Liverpool állomásra. Az utasok között voltak az akkori megmentettek, a családtagjaik – akiknek száma az idők folyamán ötezernél többre nőtt, és akik saját bevallásuk szerint Wintont mintegy apjuknak tekintik –, valamint különböző országbeli államférfiak és közéleti személyiségek.

A Liverpool állomáson a napokban 100. születésnapját ünneplő Sir Nicholas Winton fogadta őket.