2010. július 31. szombat - Oszkár. Holnapi névnap: Boglárka
Csütörtök, 2010. február 18. 07:22
168 Óra Online írása

Franciaország 326 millió euróval segíti meg Haitit

Franciaország elengedi Haiti adósságát, és ezen felül 270 millió euróval támogatja a földrengés sújtotta ország újjáépítését - jelentette be Nicolas Sarkozy francia elnök, aki szerdán rövid látogatást tett a karibi országban - írja az MTI.
A politikus hangsúlyozta, hogy "az újjáépítés eredményeiből az egész országnak részesednie kell, nem csak a lakosság kicsiny részének, és nem csak a fővárosnak, hanem a vidéknek is. Meg kell teremteni a fenntartható fejlődés feltételeit, amely révén a haitiak fokozatosan megszabadulhatnak a kezdeményezést és a nép serénykedését megfojtó külföldi függőségtől" - mondta Port-au-Prince-ben.

EPA-EFE"A nemzetközi közösségnek és ezen belül Franciaországnak az a feladata, hogy segítse a haitiakat megszerezni az ellenőrzést a saját jövőjük fölött" - jelentette ki. Sarkozy az első francia elnök, aki ellátogatott Haitiba. Az 1804-ben függetlenné vált volt francia gyarmat Párizsnak mintegy 56 millió euróval tartozik.

Franciaország sátrakkal és vízhatlan ponyvával vesz részt ideiglenes hajlékok építésében a március végére várható esős évszak előtt. Ezek segítségével 200 ezer embert lehet valamiféle fedél alá juttatni. Küld 250 különféle speciális járművet, köztük mentő- és tűzoltó autókat és rendőrségi járőr kocsikat is. Két évre René Préval haiti elnök rendelkezésére bocsát tíz tanácsadót az újjáépítés szervezésére, és vállalta mintegy száz köztisztviselő kiképzését a franciaországi egyetemeken.

Sarkozy üdvözölte a szigeten dolgozó francia társadalmi szervezetek tagjait és az oda küldött francia katonákat is. A francia mentők 16 embert mentettek ki élve a romok alól.
Korábbi cikkeink a rovatban
Vissza a lap tetejére

Kapcsolódó cikkek

 

168 óra

Lapajánló

2010. július 28.
LEGOLVASOTTABB CIKKEK
További cikkeink
LEGÚJABBAK A FÓRUMON

Nesze nektek kormányprogram

huttinger - 2010.07.31 23:04

BUDAPEST

Cave - 2010.07.31 22:40

EGY MONDAT A ZSARNOKSÁGRÓL

giacinto - 2010.07.31 22:15

Társalgó 2010. Július

nonest - 2010.07.31 21:49

Orbán a király !

ebenezer - 2010.07.31 20:59

Álomcsőd

Cave - 2010.07.31 19:58

Hát milyen országban élünk?

zoja - 2010.07.31 19:09
LEGÚJABBAK A ROVATBAN
További cikkeink
Szavazás

Ön megadná-e az itthoni szavazójogot a határon túli magyaroknak?

Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!