Felkorbácsolhatja az idegenek elleni érzelmeket Európában a romák kiutasítása Franciaországból az Európai Tanács parlamenti közgyűlésének elnöke szerint. A román államfő kijelentette, ami Párizsban történik azt mutatja, szükség van egy európai szintű programra a romák integrációja érdekében. A hazatoloncolt romák máris visszakészülnek Franciaországba.
Újabb 139, Franciaországból kiutasított romát vittek vissza Temesvárra pénteken. Csütörtökön 86 kiutasított szállt le Bukarestben a felszámolt illegális romatelepek lakói közül. Az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének török elnöke, Mevlüt Cavusoglu pénteken úgy nyilatkozott, hogy a romák kiutasítása felkorbácsolhatja az idegenek elleni érzelmeket Európában. Bizonyos csoportok és a kormányok tőkét kovácsolnak a pénzügyi válságból, amikor a romákat egybemossák a bűnözőkkel, és a társadalom legsebezhetőbb rétegét teszik meg bűnbaknak - mondta az ET-parlament elnöke, aki augusztus 29-én hivatalos látogatásra utazik Romániába, hogy személyesen is képet kapjon a romák helyzetéről.

A romák kiutasításáért bírált francia kormány nevében Eric Besson bevándorlásügyi miniszter csütörtökön megvédte Nicolas Sarkozy elnök intézkedéseit, és hozzátette, hogy Franciaországnak "nincs szüksége kioktatásra". Párizs abban az esetben utasíthatja ki a romákat, ha azok nem tudják bizonyítani, hogy elégséges jövedelmük van megélhetésük biztosítására – írta az MTI.
„A fele dolgozott, a másik fele kukázott”
Azokat, akik vállalták a hazatelepülést, „megjutalmazta” a francia állam: háromszáz eurót kaptak a felnőttek, száz eurót a fiatalkorúak. Az illetékesek bejelentették: ujjlenyomatok alapján regisztrálják a programban résztvevőket, kétszer nem lehet igénybe venni a kedvezményt. Az Új Magyar Szó című bukaresti napilapnak nyilatkozó romák közölték: ha nem találnak munkát, visszamennek Franciaországba.
„Hogy mit csináltunk Franciaországban? Az egyik fele dolgozott, a másik fele kukázott” – mondta a lapnak egyikük. Egy másik, románul erdélyi kiejtéssel beszélő férfi, karjában kisgyerekkel, hozzátette: „Ócskavasat gyűjtöttünk, egy-egy napot meg dolgoztunk.” Egy nő pedig azt mondta: Lyonban koldultak.
Az Új Magyar Szó tudósítója szerint a hazaérkező romák közül kevesen nyilatkoztak, a helyszínen nagy számban jelenlévő roma érdekvédők viszont szívesen adtak interjút a sajtónak. „Bezzeg ha zsidókról lenne szó, nem így reagálna a nemzetközi közösség” – vélekedett a lapnak Vasile Daniel. A fiatal roma ügyvéd szerint a román állampolgárok másodrangú polgárai Európának, azért történik ez a megaláztatás a romániai romákkal. Hozzátette: a francia állam óvakodna attól, hogy antiszemitizmussal vádolják, de a romákkal szemben nincs ilyen aggálya.
A kérdés nem az, hogy mit csinálnak a romák most, hanem az, hogy mit tesznek értük a romániai hatóságok – mondta a Romák Pártja nevű cigány érdekvédelmi szervezet alelnöke.
Se víz, se áram
A BBC felvételeket készített a lyoni telepen uralkodó állapotokról. A brit közszolgálati televíziónak nyilatkozó állástalan, ötgyermekes férfi három hónapja lakik itt, áram és víz nélkül. Elmondása szerint a felszámolás előtt álló telepen gyakran megjelennek a rendőrök, időnként dörömbölnek az ajtón és a felsorakoztatják a viskó előtt a családot.
BBC News Inside a French Roma camp from F C on Vimeo.
Az olasz hatóságok követik a franciákat
„Az, ami Párizsban történik, azt mutatja, hogy szükségünk van egy európai szintű programra a romák integrációja érdekében” – jelentette ki Traian Băsescu csütörtöki iasi-i sajtótájékoztatóján. A román államfő hozzátette: Románia 2008 óta szorgalmazza egy ilyen jellegű program megvalósítását. Az Európai Bizottságnak 2009 tavaszára kellett volna tervet kidolgozni a kérdésben, de „sajnos végül voltak olyan államok, amelyek úgy gondolták, erre nincs szükség” – mondta Băsescu, de nem nevezte meg, mely országokra céloz.
A román elnöki nyilatkozattal szinte egy időben jelezték az olaszországi hatóságok: csatlakoznak a francia kezdeményezéshez, és hamarosan felszámolják az illegális bevándorló-telepeket. Az olasz bejelentésre azután került sor, hogy Franciaországból Piemont tartomány felé megindult a romániai és bulgáriai cigányok exodusa: a romák abban reménykednek, így elkerülhetik a hazatoloncolást.
HozzászólásokÖsszesen: 12 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Tiaztelt szutor!
Európai probléma, és nem azért mert cigányok, ez roppant érdekes okfejtés. Az amerikaiak megoldották a "négerek" (most egy kicsit gondba vagyok, ez leírhatom, mert nálunk csak azt lehet leírni roma, ami, ugye cigányul azt jelenti, hogy cigány, egy kicsit magas ez nekem) nézem a Discovery és a NG Tv műsorát, Amerika legkeményebb börtönei van egy ilyen sorozat benn majd mindegyikben, és majd 98%-a néger a raboknak a többi dél amerikai, erre a megoldásra gondolt? Mert ezzel a módszerrel elég hatékonyan elszigetelik a bűnözőket a társadalomtól.
Regnicolae!
".. Több száz év alatt nem tudott, nem akart beilleszkedni. Vajon miért kellene hozzájuk türelmesnek lenni, mikor ők nem azok. .."
Zsigmond király óta probléma: 1422.
Szerintem, tulzottan türelmesek vagyunk.
Sárközynek valóban igaza van.
Aki nem igazodik az ottani viselkedési normákhoz, nem odavaló!
Az amcsiknak volt Martin Luther King-je, nekünk van Farkas Flóriánunk.
Milyen érdekes, a román kormányfőnek is egyszerűbb ha egy másik ország gondoskodik a saját cigány lakosságáról. Továbbá senki nem emlegette Romániát, hanem a munkanélküli, nem európai módon élő bevándorlók kitoloncolásáról van szó. Ezeknek többsége pedig, román cigány... Egyszerű megoldás a franciák számára, és érzékeny terület minden olyan ország számára, ahol jelentős cigány kisebbség lakik.
Mit keres egy török az Európa Tanácsban? Lemaradtam valamiről? Érdekes egyébként, hogy franciák nem akarnak Törökországba menni, hogy ott letelepedjenek, katolikus hitre neveljék a muzulmánokat. Meg amit a törökök műveltek az örményekkel az is érdekes. (F. Werfel: Musza Dagh 40 napja) Így valahogy hiányzik az erkölcsi alapja annak, hogy egy török vizsgálódjon cigányügyben.
A cigányság már Mária Terézia idején is probléma volt. Nomád népség. Több száz év alatt nem tudott, nem akart beilleszkedni. Vajon miért kellene hozzájuk türelmesnek lenni, mikor ők nem azok. Miért is kellene hiénát tartani kutya helyett, ha tudjuk, hogy nem a házat fogja vigyázni, hanem minket akar meglopni? Sárközynek igaza van.
Mi lesz,ha a hülye Semjén cigányai megindulnak Ukajnából.
Ha a cigányok közül egy bűnözőt a hatóság el akar fogni, akkor az adott közösség egy emberként a védelmére kel, bújtatja, vagy mint most Franciaországban tör-zúz!
Aztán ha az állam erővel lép fel, helyesen, akkor rögtön rasszistát kiáltanak, és megvédik "szegény" sértetteket.
szutor írja, hogy Európa bűne a cigányság megoldatlan helyzete! Teljesen nem tudom elfogadni az érvelését, hiszen több száz éve élnek európai országokban cigányok, és sehol nem tudtak, vagy inkább nem akartak beilleszkedni, elfogadni az adott ország társadalmi normáit!Vajon miért?
Amerikai példát hoz, a négerek integrálása terén, amit Európának is követni kellene. Csakhogy ahhoz kell a segíteni kívánt közösség együttműködése, akarata is!
Kiforgatva az amerikai mondást;akarjon a marha legelni!
Itt valami félre értés van! Vagy elszabadulnak az indulatok? Nem azért toloncolják őket haza, mert cigányok, hanem azért, mert nincs munkájuk, és amikor egy bűnözőt meg akartak büntetni, akkor elkezdtek gyújtogatni, rongálni. Az eurőpai cigányok helyzete egyébként egész Európa bűne. Ezt nem pénzzel lehet csak megoldani, hanem valami olyasmivel, ami Amerikában volt/van a négerek ügyében. Valami összefogás kellene. Persze csak odoskodom, de Amerikában az elmúl húsz évben a hasonló helyzetben elég nagy fejlődés tapasztalható.
Most akkor ők is a franciák, az olaszok a rásszisták? Hogy is van ez?
Elfelejtettem gratulálni Sárközynek, most megteszem.
Ha valaki innen kipicsázná a cigányokat, biz isten kezet csókolnék neki, pedig nem az a csókos fajta vagyok
Az ET-parlament elnöke éljen csak köztük, csak néhány hónapot, és a kölykét /ha van neki / engedje csak iskolába a kegyeltjeivel, no nem testőrrel, hanem ahogyan a mi kölykeink járnak. Aztán pofázzon. Amig fingja sincs milyen cigányok közt élni, addig pofa be
Franciaország,Olaszország,Finnország,Kanada,Szlovákia-nos ők tudják hogyan kell bánni a bűnözőcigányokkal.Nem tutujgatják,és nem "jogvédik"-hanem kitoloncolják-és ha kell lelövik.
Minden elismerésem Sárkozy elnök úrnak,aki valóban tesz a törvényességért,és nem úgy mint "kéthétalattrendlesz"Viktor úr.
Persze értem én a román államfőt is.Megörült,hogy a sok cigány elmegy máshová levegőt rontani,élősködni,de sajnos hazamennek.
Az ötmilliós kérdés pedig ismételten:
Vajon miért mindenhol csak a cigókkal van probléma?
Nevetséges,hogy ezek után minket magyarokat hívnak rasszistának...