Köszönhetően annak, hogy a júniusi európai parlamenti voksoláson a Kalózpárt a szavazatok több mint 7 százalékát szerezte meg, a fájlcserélés legalizálásáért küzdő szervezet a nyár folyamán egy képviselőt delegálhatott az Európai Parlament képviselő-testületébe. Azonban, mivel a Lisszaboni Szerződés az eddig hatályos Nizzai Szerződés rendelkezéseihez képest eltérő képviselő számot állapít meg több tagállam, így Svédország számára is, ezért az okmány ratifikációja jelentős változást jelent a svéd képviselők számára.
A napokban - utolsóként - Václav Klaus, cseh elnök is aláírta a Lisszaboni Szerződést, így minden akadály elhárult a szerződés hatályba lépése elől. Ennek eredményeként Svédország további két képviselői hellyel gazdagodhat, amelyből egy főt, a választási eredményeknek megfelelően a Kalózpárt delegálhat az intézménybe. Ironikus módon egyébként, a svéd Kalózpárt ellenezte a Lisszaboni Szerződés bevezetését, amely viszont most megduplázta képviselőinek számát.
A párt második képviselője Amelia Andersdotter lesz, aki az intézmény legfiatalabb tagjaként december 1-jén kezdi meg munkáját az Európai Parlamentben – olvasható a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület hírlevelében.

A legrégebbi hozzászólásokat szeretném legelöl látni