Dél felől jövet Houston irányába tartunk az I-45-ös autópályán. A 32-es lejárónál körvonalazódnak előttünk az űrhajós város ég felé nyújtózkodó felhőkarcolói; karnyújtásnyira tőlünk autóutak keresztezik egymást öt szinten. A bal oldalon gyorséttermek sorakoznak, köztük néhány benzinkút. Jobb oldalt autókereskedést, autókereskedést és a változatosság kedvéért ismét autókereskedést látunk . Majd hirtelen változik a kép a „Gulf Freeway 14505“ szám alatt, ahol egy hatalmas kör alakú templom található. Óriási reklámtábla hirdeti a nevét: „Grace Community Church“ (a kegyelem hitgyülekezete).

A parkolóból rengetegen igyekeznek a vasárnapi misére. Hogy ki milyen vallású, az lényegtelen. „Születésemtől fogva katolikusnak neveltek, mégis az itteni mise sokkal jobban magával ragad, mert élethűbb“ – vallja a 26 esztendős Michael, barátnője egyetértően bólint. Juan meg azért jár ide, mert „a papok sokkal vidámabbak, jobban beleszövik Isten tanait a hétköznapokba“.



A texasi templom bejárata egy hotel aulájára emlékeztet: hatalmas világos ablakok, a talajt szőnyeg borítja, a sarokban egy piano áll, középen szökőkút csordogál; az ajtók előtt félméteres vázák művirágokkal.

Korhoz szabott mise

Anyukák és apukák azzal foglalatoskodnak, hogy leadják csemetéiket a megfelelő csoportba: egyik teremben a bébik, a másikban kettő- és négyévesek csapata, amott első-és másodosztályosok. A nebulók az úgynevezett „KidzRock“-csoportban játékos-zenés formában gyakorolják a vallást egy modern közegben: a falak tetőtől talpig telefestve Baseball-játékosokkal, robotokkal és rockozó csirkékkel. „Sokkal izgalmasabb egy ilyen légkör, mint a hagyományos istentisztelet, ahol a gyerekek imára kulcsolt kézzel a padokban ülnek“, véli Alison, aki az ifjúsági csoport egyik vezetője. Amit a 21-éves hölgy állít, az tükröződik a gyerekek orcáján is: vidám lelkesedéssel és érdeklődéssel követik az eseményeket.

Pap, színész vagy rockénekes? Mindhárom!

Hamarosan tíz óra. Kitárulnak a „Worship Center“ (imaterem) ajtajai. A „nyájat“ egy koncertterembe terelik, ahol a tízezer moziszék fele megtelik. Görög templomromokra emlékeztet a színpad, kék fénnyel megvilágítva. Két mozivásznon vallásos reklámot közvetítenek, a kamerások és technikusok elfoglalják helyüket, gigászi hangszórókat tesztelnek.



Hirtelen elsötétedik a terem és egy pap ugrik a színpadra. Szürke nadrágot és fekete garbót visel. Rockosan énekeli, hogy a Megmentő feltámadt. A mozivásznakon kinagyítják a színpadi jelenetet. Az emberek felállnak és a zene ritmusára mozognak, égbe emelt karokkal. Néhány bemelegítő dal után megjelenik a következő pásztor, ő zakóba öltözve. Közben rágógumit rágcsáló biztonsági őrök vezetik a későn jövőket az ülőhelyekhez.

A pásztor kéri, hogy mindenki keressen magának új barátot. Miközben a színpadon a banda azt énekli, hogy „Isten barátja vagyok, nevezz a saját barátodnak“, az emberek szomszédjaikhoz fordulnak, egymásra mosolyognak és kezet ráznak. Majd megjelenik a harmadik pap és a gyermekes szülőket invitál a színpadra. Egy tömegkeresztelés szemtanúi leszünk: a pap egymás után húsz picur fejére emeli jobb kezét, a bal nadrágzsebében nyugszik. Áldást mond, majd ismét rockzene. Oldott a hangulat.

Immáron a negyedik pásztor lép színre, inge fehér mint a hal hasa; a programfüzet szerint ő a templom alapítója. Mikrofont ragad kezébe és egy órán keresztül ecseteli Isten és a mai világ összefüggéseit, miközben zsebre tett kézzel fel-alá futkos a félkör ívű színpadon. Amit mond, azt a hallgatóság fejbólintással helyesli. Végül szemét behunyva, karjait patetikusan az ég felé emelve azt kiálltja: „Jöjjön el a Te országod!“ Néhány rockkos szám következik, a tömeg ismét a zene ütemére inog.

Elérkezik az adományozás ideje; a mellettem levő hölgy rám mosolyog, majd előveszi csekk-füzetét és kiállít egy 50 dolláros csekket, amit beletesz a kosárba és továbbnyújtja. A két órás istentisztelet úgy zárul ahogy kezdődött – dallal: „A Megváltó él“ éneklik a papok együtt, a „nyáj“ magasba emelt kézzel a taktusra hullámzik. Az emberek arcán látni a megkönnyebbülést. Michael és barátnője úgy érzik, hogy egy hétre feltöltődtek; autójukhoz sietnek és a többiekkel együtt beleolvadnak a houstoni vasárnapi dugóba.