Sokan akarnak visszaélni a kanadai bevándorlási szabályokkal – állítja a kanadai bevándorlási hivatal, melynek friss adatai szerint tavaly a legtöbben (9 ezren) Mexikóból nyújtottak be kérelmet, második a listán Magyarország, majd Kolumbia és Csehország. Azzal, hogy 2434 honfitársunk kért menekültstátust, közel kerültünk a 3 ezres határhoz, amelynek átlépése Csehország esetében a vízumkényszer bevezetésével járt tavaly júliusban.
Hazánk esetében az ország bevándorlási hivatala szerint 2008-ról 2009-re tízszeresére növekedett a – többségben roma – menedéket kérők száma. Amikor januárban Kanada először lebegtette meg a vízumkényszer ismételt bevezetését Magyarországgal szemben, a hivatal illetékesei azt mondták: egyrészt bátrabbá váltak azok, akik vissza akarnak élni a kanadai bevándorlási szabályokkal, másrészt az emberkereskedelemnek tudható be a menekültkérelmek növekvő száma. A magyar kormány feladata – tették hozzá –, hogy orvosolja ezeket a problémákat. Helyes Imre ottawai konzul a kanadai sajtó beszámolói szerint akkor úgy nyilatkozott: ha vannak kiskapuk a menekültügyi rendszerben, azokat Ottawának kell becsukni. Másban látja a kérelmek áradatának okát Paul St. Clair, a kanadai Roma Közösségi Központ igazgatója. Szerinte a magyarországi romák a "visszataszító fasiszta újjáéledés" elől menekülnek.
A napokban Ottawában járt Szabó Vilmos külügyi államtitkár, aki a tárgyalások után azt mondta: a magyar kormány roma vezetőket is bevon az egyeztetésekbe, és reméli, hogy Kanadával sikerül megegyezésre jutni.

Fel van adva a lecke
Ontarioban, Kanada legnépesebb tartományában az őszi iskolakezdéskor szembesültek a tanárok a roma tanulók tömegével. Több iskolába is 70-100 fős létszámban iratkoztak be magyar és cseh cigánygyerekek. A kanadai lapok beszámolói szerint a tanárokat készületlenül érte a roham: sebtében kellett tolmácsokat, illetve olyan tanárokat felvenni, akik a más anyanyelvű, angolt tanuló gyermekekkel tudnak foglalkozni. Új tantervet kellett kidolgozni a tizedik osztályos, ám tudásszintjüket tekintve a 4-6. osztályba illő diákok számára. Voltak közöttük, akik semmibe vették a pedagógusokat, nem írtak leckét és napokig nem jártak iskolába.
Szintén problémát jelent a szülők meggyőzése arról, hogy az iskola a gyermekek javát szolgálja. Egy kanadai iskola igazgatója Paul St. Clairtől, a kanadai Roma Közösségi Központ vezetőjétől tudta meg, hogy azért nem jár az egyik 14 éves kislány az órákra, mert az apja szerint elég idős ahhoz, hogy férjhez menjen. Ugyanakkor a Parkdale-i Queen Victoria Public School felzárkóztató programjának vezetője azt mondta: hat héttel az iskolakezdés után kevesebb a hiányzás és jobban teljesítenek a gyerekek az órán, igaz tudásukban óriási hiányosságok vannak. A Toronto Star című lapnak nyilatkozva idézte az egyik diákot, aki fogalmazásában azt írta, örül, hogy Kanadában nem verik meg azért, mert roma.
A kivándorlás nem megoldás
Kovács István, a mohácsi cigány kisebbségi önkormányzat elnöke tavaly igazolást írt a külföldre készülő romáknak. Ebben büntetőjogi felelőssége tudatában kijelentette, hogy 2008-2009 között sorozatosan gyilkosságokat követtek el cigány származású emberek ellen, sőt, még a gyerekeket sem kímélték. Azon kívül nyílt színen kiabálva „fehér Magyarországot” követelnek egyes csoportok. Bár kiadta ezeket a papírokat, a 168 Óra Online-nak azt mondta: úgy véli, a kivándorlás nem megoldás. "Én azt mondom nekik, ne menjenek el, de ha kérik az igazoló papírt, megadom. Részben mi is tehetünk róla, hogy idáig fajultak, hiszen meg kell oldani a békés egymás ellen élést."

Fotó: Toronto Star

A legrégebbi hozzászólásokat szeretném legelöl látni
Uroborosz2.
"..ha a kanadiak elovassák az alant fellelhető kommentárokat..."
Nem kell elolvasniuk.
".. Ottawa ezért fontolgatja a vízumkényszer ismételt bevezetését"
Ugyan miért?
Gondolom a kedves menekültek (üldözöttek) már kiállítoták saját bizonyítványukat!
A gond az, hogy általánosítanak: " Ezek a magyarok!"
Igaz vagy sem?
Hát, úgy látom, ha a kanadiak elovassák az alant fellelhető kommentárokat, már nemigen kell bizonygatni, hogy barnább bőrű honfitársaink okkal keresnek náluk menedéket.
Nem tudom, hogy életforma-e, vagy pusztán tehetetlenségi nyomaték. Tényleg nem tudom. Mondjuk a beduinokat sem lehet letelepíteni sem szép szóval, sem erőszakkal. Normális helyeken ezt tudomásul veszik, és max. pozitív diszkriminációval élnek. Hogy ez mennyire célravezető, azt sem tudom, de az erőszaknál mindenképpen elfogadhatóbb.
klopédia!
A probléma régebbi mint gondolod.
1422-ben Zsigmond király, is tett erre kisérletet.
Nem az a lényeg minek nevezik őket, hanem,az miként élnek.
Ez nem etnikai kérdés, hanem életforma.
Nem a szegregált tanítás a megoldás, hanem az, hogy 2 éves kortól közösségbe kerüljenek. Ott aztán nem kell külön tanterv, mivel minden gyereknek az a feladata, hogy egyen kanállal, kösse be a cipőjét, mosson kezet, stb. Akár roma, akár nem.
Kubára sok mindent lehet mondani, de azt, hogy jóléti társadalom azt nehezen. Mégis megoldották, hogy a gyerekek iskolába járjanak. Nagyon egyszerű módon. Az iskolásokért minden reggel érte megy az iskolabusz (a lakásra), az iskolában megmosakodnak, átöltöznek, enni kaptak (3x) tanulnak, és este haza viszik őket. Ha ott van rá pénz, itt miért nincs?
laszloO1! Ez a probléma olyan régi és bonyolult, hogy még Mária Terézia sem tudta megoldani. Valószínűleg azért, mert rosszul fogott hozzá. Csak 1-2 a rendeleteiből: a cigányokat "újmagyaroknak" kell hívni, a gyerekeiket gyerekházakban kell nevelni, a vándorcigányokat letelepíteni, ha nincs állandó lakhelyük, akkor börtönbe vetni stb, stb. A császárnő csak azt felejtette el, hogy a jobbágytelkeket már kiosztották a "régi magyarok" között. Hova telepedtek volna le? Hol dolgozzanak ma? A többségi társadalomnak tudomásul kell vennie, hogy rájuk hárul a nagyobb erőfeszítés, mivel nekik van nagyobb lehetőségük. Az elveszem a gyereket, az mire megoldás? A szociális kártya mire?
Úgy látszik Kanada is kezd rasszista lenni! Nem igazodik a "roma kultúrához"!
Szándékosan nem cigány kultúrát írtam, mert ez nem az,hanem a lumpen, ingyenélő cigányok "kultúrája", illetve az, amit ők kultúrának akarnak beállítani! Nem vagyunk hajlandóak tanulni, dolgozni meg különösen nem, de nekünk JÁR! mert kisebbség vagyunk!Sok cigányember dolgozna, ugyanúgy mint más, aki velük együtt lett munkanélküli, de nincs hol. Az ilyen emberek nem handabandáznak, hanem megpróbálnak munkát keresni, a többiekkel együtt. Az a csoport, akit "igazolással" külföldre csábítanak a jobb szociális ellátás reményei SEHOL nem hajlandó elfogadni a társadalmi szokásokat, sőt még a törvényeket se!NEKIK JÁR! a segély, a TB és minden más, amiért természetesen mások dolgoznak meg! Ez egy jól körülhatárolható csoport a cigányság körében is, nem igaz, hogy ha kell a szigorú eljárás velük szemben akkor azt ne lehetne bevezetni! Ha a gyerekét nem járatja iskolába elvenni tőle a gyereket,(most lehet felháborodni minden jogvédőnek) és a családi pótlékot, a segélyt a gyerek tanitására költeni! Másképpen soha nem fognak a mélységből kitörni!
Tehát fennáll a lehetősége,hogy ismét vízumkényszert vezet be Kanada.Micsoda egy rasszista-fasiszta-neonáci ország.Nem elég,hogy a "fasiszta"Magyarországból,Csehországból menekülni kényszerülnek a törvénytisztelő,dolgozó,adót fizető,jól képzett cigányok,még menedékjogot sem akar nekik adni? Micsoda egy világ.
Érdekes,hogy kinn meg nem akarnak még tanulni sem,pedig itthon a mintatanulásukról híresek.
"Új tantervet kellett kidolgozni a tizedik osztályos, ám tudásszintjüket tekintve a 4-6. osztályba illő diákok számára. Voltak közöttük, akik semmibe vették a pedagógusokat, nem írtak leckét és napokig nem jártak iskolába." Vagy a másik érdekesség:
Egy kanadai iskola igazgatója Paul St. Clairtől, a kanadai Roma Közösségi Központ vezetőjétől tudta meg, hogy azért nem jár az egyik 14 éves kislány az órákra, mert az apja szerint elég idős ahhoz, hogy férjhez menjen."
Biztos a kinti légkör zavarta össze ennyire szegííny romákat. :)
Remélem azért legalább a hazajövetelen nem gondolkodnak,és azt is remélem,hogy sok cigó kimegy,mire bezárul a kapu.
A legtöbb hozzászóló írásával egyetértek-Öregével is,amennyiben a költői kérdését,és felszólítását a cigányokhoz intézte-de kiemelném
twilo hozzászólását,amivel tökéletesen egyetértek,idézem:
"Viszont azt meggondolhatnánk, hogy nem engedjük vissza az országba azokat a magyar állampolgárokat, akik az országot külföldön lejáratják azzal, hogy hazugságokat terjesztenek, és fel akarják adni az állampolgárságukat."
"..Itt nem vernek meg azért, mert roma vagyok..."
Mindaddig mamíg betartod az ottani törvényeket. és te sem versz meg senkit csak azért mert roma vagy!!
Aztán ha nem így teszel, megvernek. Nem azért mert roma vagy, azért mert nem tiszteled a törvényt.
Aztán visszajössz, Magyarországra és tele szájjal sivalkodhatol, hogy itt rasszizmus van.
Vedd észre erre csak magyarországon hívatkozhatsz.
Mert ebből élsz évtizedek óta.
Tessen már ugyanezt megkisérelni MUNKÁVAL!!!!
"UGYE, TUDOD? Ami nekem fáj,mással nem teszem.Fontos,hogy figyelj másokra!a kezünk segélynyújtásra való.a lábunk arra ,hogy odasiessünk a bajbajutóhoz. A szemeddel lásd meg ,ha valaki vigasztalásra vár!a füleddel halld meg miben segíthetsz!A beszéd különleges emberi adomány,használjuk magunk és a mások örömére!Mindegyikünkben van valami ,amiben több lehet másoknál!NE FELEDD!"
Érdekes dolog lehet ez a kanadai menekültpolitika. Pontosan nem tudom, hogyan zajlik egy kérelem elbírálása, de azt például tudom, a nyolcvanas évek végéig Nyugat-Németországban és Ausztriában hogyan működött a dolog:
Egy-egy kérvény első fokon általában kilenc hónap alatt futott át a megfelelő hivatalokon. Ha elutasították, két mondattal meg lehetett fellebbezni, és minden újra indult. Másodfokon akár több mint két évet is igénybe vett a döntés meghozatala. Mikor valaki menekültként regisztráltatta magát, azonnal tartózkodási engedélyt kapott, biztosítva volt az orvosi ellátása, szabadon mozoghatott az egész országban, stb. A legtöbben egyből nekiláttak feketén dolgozni, és még ha két év után el is utasították a kérelmüket, annyi pénzt összefusiztak, mint amennyit otthon egyébként tíz év alatt sem tudtak volna.
Gondolom, Kanadában jelenleg valamilyen tök hasonló rendszer műxik. És Magyarországról valószínűleg nem a legcsóróbb putris cigányok röppennek oda ki tömegével. Állítólag gazdag cigányzenészek kezdték az egészet, akik egyébként nem kaptak volna munkavállalási engedélyt, így pedig simán kinn maradhattak több évig, aztán mikor megszedték magukat, hazajöttek.
Amikor Kelet-Európában lazulni kezdtek a viszonyok, csóró osztrákok egyszer csak azt vették észre, hogy míg korábban 300-400 magyar kért politikai menedékjogot évente, a nyolcvanas évek végén már kb. ötezer. Ők egyszerűen megoldották azt a problémát, hogy valakik a politikai menedékjog mögé bújva élősködni kezdtek a jóléti államon: bizonyos országokból érkező kérelmezők számára bevezették a gyorsított eljárást. Egy hét alatt bírálták el a kérelmeket első fokon, és egy hónap alatt másodfokon. Gyakorlatilag mindenkit elutasítottak, csak formalitás volt az egész meghallgatás.
Gyanítom, ha a kanadai hatóságok is bevezetnének egy hasonló gyorsított eljárást, hamar visszaesne a menedékjogot kérő romák száma. De nem, ők inkább minden magyart szívatnak! Mintha a magyar hatóságok korlátozhatnának bármilyen állampolgárt is abban, hogy kiutazzon az országból!
Viszont azt meggondolhatnánk, hogy nem engedjük vissza az országba azokat a magyar állampolgárokat, akik az országot külföldön lejáratják azzal, hogy hazugságokat terjesztenek, és fel akarják adni az állampolgárságukat. Lehet, hogy a kanadaiakat is egyből jobban érdekelné a gyorsított elbírálás lehetősége.
Amint valaki menekültként regisztráltatta magát a hatóságoknál, tartózkodási engedélyt kapott az országban
Ausztriában például a nyolcvanas évek végéig úgy működött
elemzéseket lehetne készíteni a Kanadában menedékjogot kért cigányok szociológiai hátteréről... Nem volnék meglepve
"meg kell oldani a békés egymás ellen élést."
Ez amolyan freud-i elszólás lehet.
szerencse hogy ilyen befogadóak Kanadában(egy ideig)
"Több iskolába is 70-100 fős létszámban iratkoztak be magyar és cseh cigánygyerekek"
"..tizedik osztályos, ám tudásszintjüket tekintve a 4-6. osztályba illő diákok..."
"Voltak közöttük, akik semmibe vették a pedagógusokat, nem írtak leckét és napokig nem jártak iskolába."
sok adóbevétele lesz Kanadának belőlük
egyenlőre... hihihi