A Svéd Kalózpárt váratlan eredményeire már a választások éjszakáján úgy tekintettek, hogy fontos folyamatokat indíthat el: senki sem számított ugyanakkor ilyen rövid időn belül eredményre – írta a TorrentFreak portál. Most a Bundestag gyarapodott kalózzal. Jörg Tauss hétvégén lépett ki a Szociáldemokrata Pártból (SPD): nem értett ugyanis egyet pártja

die Welt
álláspontjával bizonyos – a internetes információáramlás szabadságát érintő – kérdésekben. A nézetkülönbség oly nagynak bizonyult, hogy Tauss rögvest szögre akasztotta SDP-párttagságát és kalóznak állt.
Honlapján a politikus azt írja: „Szociáldemokrata vagyok és az is maradok, de kalózzá fogok válni”. A weboldalon közzétett nyilatkozatban kiemeli, hogy továbbra is egyetért az SPD programjának számos elemével. Véleménye szerint azonban a szociáldemokraták igazságügyi- és internetes szabadságjogokat érintő politikája „rettenetes hibákat” tartalmaz.
A PiratenPartei
közleményben üdvözölte a veterán politikus átigazolását, aki véleményük szerint „az oktatás, kutatás és az új média területén egyike a legtapasztaltabbaknak”. A dokumentum egyúttal felhívja a figyelmet „az SPD kudarcainak hosszú sorára, amelyek a digitális korszak szabadságjogainak kezelésével kapcsolatosak, és amely kudarcok súlyosan erodálták a párt hitelességét”.
A képet némileg ellentmondásossá teszi, hogy Tauss ellen jelenleg rendőrségi nyomozás folyik gyermekpornográf felvételek birtoklása miatt. A politikus tagadja az ellene felhozott vádakat és azzal védekezik, hogy az inkriminált képeket egy nyomozása (jelesül a pedofil szubkultúrában történt vizsgálódása) során küldték neki. Ezt a nyomozást pedig hivatali tevékenysége során végezte.
Hogy mi az igazság, azt egyelőre nem tudni. A
die Welt online kiadásának nyilatkozó ügyészségi szóvivő mindenesetre azt mondta: még néhány hétre van szükségük, hogy befejezzék a nyomozást.
Kérdés, hogy mennyit árthat az internetes szabadságjogok szélesítéséért küzdő szervezetnek, ha az ügyészség vádat emel, az esetleges tárgyaláson pedig elítélik a korábban államtitkári posztot is betöltő Tausst.
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!