Hetilap kereső

Mogyorósi Géza írása

A páneurópai piknik 20. évfordulója alkalmából soproni meghívást kapott Angela Merkel. Az aktuális közvélemény-kutatások szerint még azon keletnémetek körében is akadnak NDK-nosztalgiát táplálók, akik 1989 forró nyarán, őszén a magyar–osztrák határon menekültek el az NSZK-ba. MOGYORÓSI GÉZA berlini tudósítása.

Jubileumi ünnepségekkel tarkított stresszes hónapok várnak Angela Merkelre. Az NSZK nyolcadik kormányfője, a CDU elnök asszonya – nem feledkezve meg Magyarország bátor szerepvállalásáról a berlini fal 1989-es lebontásában – a szeptemberi Bundestag-választások kampányhajrájában Magyarországra látogat.

A nyáron 55. születésnapját ünneplő, fáradhatatlan politikusnő augusztus második felére tervezett soproni programjáról a berlini kancelláriahivatal a 168 Óra megkeresésére nem árult el részleteket. A Duna TV azonban már beharangozta a német fővárosban, hogy hétórás élő adásban közvetíti öt kontinensre a páneurópai piknik két évtizedes jubileuma alkalmából szervezett programokat, amelyek díszvendége Merkel asszony lesz.

Piknikező turisták

Húsz esztendeje Sopronnál több száz „piknikező turista” rohant át Ausztriába. Sem a magyar, sem az osztrák határőrök nem nyúltak fegyverükhöz. (A témáról Jürgen Ast készített megrázó dokumentumfilmet, amelyből negyedórányi részletet már megtekinthetett a berlini magyar nagykövetség publikuma a soproni rendezvénysorozat beharangozásakor.) Aztán további mintegy 60 ezer „ossi” döntött úgy, hogy hátat fordít Erich Honecker agonizáló birodalmának. A Német Demokratikus Köztársaság még megünnepelte ’89 októberében a DDR negyvenedik születésnapját, de a kelet-berlini tribünön Mihail Gorbacsov csak búcsúcsókot adhatott a helyi elvtársaknak.

Az 1989. novemberi falomlást csak röviddel élte túl az NDK. Honeckert néhány hétre Egon Krenz váltotta, az első s egyben utolsó szabad választásokra csak 1990 márciusáig kellett várni. Ki hitte volna akkor, hogy az Emnid Intézet 2009-es felméréséből majdan az derül ki, hogy a megkérdezett keleti polgárok 49 százaléka szerint „a DDR-nek több jó vonása volt, mint rossz”. A Szövetségi Közlekedési Minisztérium megbízásából végzett közvélemény-kutatás azt tükrözi, hogy a németek nyolc százaléka az NDK-ban „boldogabb volt és jobban élt, mint ma”.

Berlini falomlás

Viszont az ős-NSZK lakosainak háromnegyede arról van meggyőződve, hogy Ulbricht és Honecker hajdani mintaállamának főleg negatívumai voltak.

Most ünnepli a Német Szövetségi Köztársaság a hatvanadik születésnapját és Németország újraegyesítésének tizenkilencedik, valamint a berlini falomlás huszadik évfordulóját. Az utolsó szovjet/orosz katona éppen 15 esztendeje fejezte be „ideiglenes tartózkodását” a keleti tartományokban. Az eggyé olvadáshoz vezető úton sorsdöntő jelentőségű volt az NSZK és az NDK között 1990. július 1-jén létrejött pénzügyi, gazdasági és szociális unió, amelynek leglátványosabb eredménye a keletnémet márka „megkeményedése” volt. A 21. századra az eurózónához csatlakozó germánok közül sokan visszasírják még a stabil DM-et: az „ossik” bő fele pedig nem tagadja, hogy a rendszerváltástól és az újraegyesítéstől nagyobb anyagi jólétet remélt. Öröm az ürömben, hogy legalább a vélemény- és sajtószabadság terén igazolódott a keletnémetek 90 százalékának a várakozása. A Die Welt szerint ugyanilyen arányban lett a világútlevél is az ex-DDR-polgárok sikerélményének részévé.

Távoli tájakra németek milliói szívesebben látogatnak azonban, mint a korábban határral elválasztott – immáron belföldi – régiókba. Magyarán: rengeteg nyugatnémet család még nem tette be a lábát a hajdani NDK területére. És ez fordítva is igaz. Pedig mekkora volt a nyüzsgés húsz éve!
A keletnémetek 1989 utolsó heteiben, hónapjaiban elárasztották az NSZK-t: összesen 350 ezer áttelepülőt regisztráltak. A következő fél évben további csaknem 200 ezer „ossi” költözött át Nyugat-Németországba. Bonn (és személy szerint Helmut Kohl kancellár) számára világossá vált, hogy a keleti rokonok csak ott érzik magukat biztonságban, ahol a DM az „úr”. A valutauniót megelőző szlogen így hangzott: „Ha a nyugatnémet márka nem megy az NDK-ba, akkor a keletnémetek jönnek át a kemény márkához.”

A nyugati termékekre kiéhezett DDR-polgárok már jó három hónappal az újraegyesítés előtt búcsút mondhattak puha márkájuknak, s a honeckeri „kaszinórezsim” értéktelen zsetonjait „igazi” pénzre válthatták át. No meg ajándékba is kaptak fejenként 100 kőkemény márkát 1990 nyarán, úgymond rokoni segélyként.

A „DM-mámort” aztán követte a kijózanodás. Tizenkilenc éve egy csapásra megszűnt a tuti fizetés és az óvodai férőhely. Volt dögivel banán és kivi az üzletekben, de már nem öt pfennig volt a zsömle, mint évtizedeken keresztül. A nyugati autók is elérhető közelségbe kerültek: napjainkra a fehér hollónál is ritkábban találkozni Németország útjain Trabantokkal, Wartburgokkal, Moszkvicsokkal, Zsigulikkal, Volgákkal.

Krízis közben

A pénzügyi, gazdasági és szociális uniót követő első öt esztendőben az ős-NSZK-ból 850 milliárd (!) márkát pumpáltak át az új tartományokba, s 2009-re már megsokszorozódott ez a gigantikus summa. Van is látszatja. Aki teheti, látogasson el a volt NDK tájaira – noha sokat panaszkodnak az „ossik”, a hajdani KGST megmosolygott tagállama már kezd ráérezni a kapitalizmus játékszabályaira. Most éppen krízis közben!