Ausztria kedveli a hagyományokat, így szinte természetes, hogy a hatévente megválasztott új államfő mindig a választás utáni július 8-án lép hivatalba. Akkor is, ha ez csupán formalitásnak tűnik, hiszen az új elnök a régi: Heinz Fischert április 25-én már az első menetben óriási többséggel újraválasztották.
Annyi újdonságot ezért hoz a hivatal másodszori átvétele, hogy most
nagyobb nyilvánosságot kap maga az államfői jogkör, és többet meg lehet tudni a régi-új elnök személyéről.

Feleségével és egy régi munkatársával egy könyvbemutatón
A folytonosság azt is jelenti, hogy a körülmények maradnak. A 71 éves Heinz Fischer és öt évvel fiatalabb felesége marad a megszokott józsefvárosi lakásban, egy régi bérház negyedik emeletén, ahol évtizedek óta lakik. Ezt a „kiváltságot” már az első megválasztása után kivívta magának, elsőként a II. Köztársaság államfői közül. Elődei szívesen költöztek az éppen aktuális rezidenciára, valamelyik elegáns kertvárosi villába. A józsefvárosi házban annyit kellett változtatni, hogy a korábbi házmesteri lakást átalakították a
biztonsági személyzet számára. Fischer és felesége szereti ezt a környezetet, el sem tudja képzelni a 30 ezer kötetes könyvtár költöztetését. Itt nőtt fel a házaspár fia és leánya, ma mindketten túl a harmincon.
Nem változnak a szokások sem. Fischer továbbra is
gyalog jár hivatalába, az alig 500 méterre lévő elnöki palotába. Így tett korábban is, amikor a parlament elnöke volt – ez sincs távolabb. Egyetlen kompromisszumot kötött: elviseli, hogy a biztonsági szolgálat embere diszkrét távolságban kíséri. Az elnöki vendégségeket egyébként a Hofburgban rendezik, az otthont igyekeznek a hivataltól elválasztani. Fischer kedvenc hobbija továbbra is a kirándulás, hegymászás, igyekszik minél több időt tölteni unokájával. Szívesen
szaunázik, már csak azért is, mert saját bevallása szerint ott támadnak a legjobb ötletei.

Elisabeth Schwindl
Egy régebbi interjú az elnöki dolgozószobában
Utóbbiakat mindig megbeszéli feleségével, akit a
legjobb tanácsadójának tart. Fő kritikusa a fia, aki minden tévé szereplés után hosszú sms-ben közli szigorú véleményét. Köztudott intimitás, hogy ma is Margit asszony vágja az államfő haját – háromhetenként. Nagyjából ez a legfajsúlyosabb pletyka, amely Fischerékről kering, a legelszántabb ellenfél sem igen találhat kivetnivalót az életükön.
Elnöki megbízatása alatt egyszer sem „borult ki”.Korábbról a krónika egyetlen ilyen esetet jegyez fel, még 1995-ből, amikor a parlament elnökeként dühösen hagyott ott egy megbeszélést, mondván, hogy ebben a bohózatban nem vesz részt,. Történt ugyanis, hogy Peter Pilz a Zöldek politikusa állatvédők petícióját nyújtotta át a törvényhozás házában, s a nyomatékul magával hozott kisállat (történetesen egy nem túl vonzó
pézsmapatkány) nyilván megilletődöttségben a vörös szőnyegre piszkított. Azóta feltehetően egy ilyen incidenst is rezzenéstelen arccal állna. Közkedveltségnek örvend, jó a
http://diepresse.com/home/politik/innenpolitik/579565/index.do?from=newsletter
Vendégjárás
A közvélemény mindent tudni akar, és ennek nincs is akadálya. Fischer havi fizetése (évente 14-szer, mint minden alkalmazottnak) bruttó 23 579 euró, ebből a levonások után
12 268 euró marad. Az alkotmány szigorúan megszabja teendőit. A legfárasztóbb minden bizonnyal a sok külföldi út: az összesen 61–ből 22 esetben nagy létszámú gazdasági küldöttség is kísérte.
2004. óta Fischer
73 államfőt látott vendégül. A legizgalmasabb kétségkívül Bush amerikai elnök 2006-os látogatása volt, már csak a Bécsben soha nem látott biztonsági intézkedések miatt is.
Az elnök feladata az államközi szerződések aláírása, nagykövetek esketése, törvények láttamozása. Hivatala évi
16 ezer aktát dolgoz fel, évente 130 törvényt vizsgál felül, minden harmadik nap aláír egy-egy államközi szerződést vagy megállapodást. Ő akkreditálja a nagyköveteket – szám szerint 204 ország képviselteti magát Bécsben.

Elisabeth Schwindl
Az érdemrendek átnyújtásában kap segítséget. Évente összesen
1000 kitüntetést ítél oda, de csak mintegy tízet ad át személyesen. Ilyenkor és más alkalommal beszédet kell mondani, ez átlagban évi 300 szónoklat. A Hofburg Lipótszárnyát, amely az elnöki rezidencia minden évben október 26-án megnyitják a nagyközönség előtt. A hat év mindegyik nyílt napján Fischer személyesen beszélgetett az érdeklődőkkel, és az időseknek illetve iskolásoknak rendezett 26-26 napon is ott volt. Ausztria 99 körzetének, Bécs 23 kerületének
mindegyikét felkereste hivatali ideje alatt – évente 50 ezer kilométert tett meg csak az országon belül autóval, vagyis hat év alatt 300 ezret.
További cikkeket olvashat Ausztriáról a
Szervusz Ausztria honlapon
HozzászólásokÖsszesen: 3 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Most már nyilvánvaló,hogyha egy kicsit is tanultunk vóna az elnyomó labancoktól,előbbre tartanánk.
Hát nem különös ? -nálunk gazdagabb, régebbi demokráciákban nem a rongyrázás a cél -hanem a természetességre való törekvés!!! Könyörgöm nekünk olyan jól megy,hogy minden közjogi méltóságnak új 100 millákban mérhetó lakhatást biztosítsunk??? -akár mindjárt 2-őt is mert ugye két rangja is volt!!! -hogy üresen áll most is ??? -na és legalább a rezsi nem kerül semmibe!-Ezek az emberek mielőtt ilyen magas "pócra" kerültek
addig is laktak vhol, nem ?? -gondolom nem a nyóckerben vagy a havannán! Tessék szépen oda visszaköltözni.Persze lehet fenntartani Nekik egy olyan helyet.mondjuk a Sándor -palotában ahol ha van még rájuk igény a diplomáciában, vagy reprezentálni akarnak (kell) menjenek oda -utánna meg szépen haza csucsukálni!!! Most majd Smidt Úr is megkapja -mandátuma lajárta után a 4.házát az államtól,hogy legyen + 1-több amit bérbeadhat????-közben 10 ezrek vannak fedél nélkül!!!-kifordult 1 rendszer ez!!!
Tárgyalni kéne a sógorokkal, hogy némi értékkülönbséget is bevállalva, jó feltételekkel elcseréljük palikláért.