
Ramzan Kadirov, aki tudja, hogy nincs Putyin nélkül. Fotó: Kommersant.ru
1. Ha ő (
Putyin) nincs, akkor én sem lennék. (
Razman Kadirov csecsen államfő. Tavaly is Kadirov győzött a következő vallomással: Bálványom - Putyin. Ő csecsen is, orosz is. És az égvilágon mindent megadott nekünk).
2. A miniszterelnöknek (
Putyinnak) minden szabad, ami az ország javát szolgálja. (
Oleg Koroljov lipecki területi kormányzó febr. 21-én a Vlasztynak adott interjújában).
3. Mondják, ha álmodban megjelenik a szultán, országod uralkodója, akkor isten szeret téged. Nekünk élőben jelent meg! (
Talgat Tadzsuddin, Oroszország főmuftija november 19-én Ufában, Dmitrij Medvegyevvel megtartott találkozón).
4.Őszintén szólva azt gondolom, hogy Putyin is az az ember, akit a sors és Isten küldött az ország számára nehéz órában a mi nagy közös nemzetünknek. (
Vlagyiszlav Szurkov, az elnöki hivatal első vezető-helyettese júl. 9-én egy Groznij városi tv-csatornának).
5. Az orosz nép számára válságos órákban mindig ránk áramlott az isteni kegyelem, a többi között vezetőink személyében. Putyin egy ilyen kegyelem. Csak Isten tudja, hová lennénk nélküle. (
Alekszej Filatof, az Alfa terrorelhárító alakulat nemzetközi veteránszövetségének alelnöke júl. 18-án a Vlasztynak adott interjújában).
6. Putyin talpra állította térdre rogyott népünket. (
Nikasz Szafronov festőművész júl. 18-án a Vlasztynak adott interjújában).
7. Putyin igazi nemzeti vezető, pártunk tartóoszlopa, országunk stabilitásának és fejlődésének

Talgat Tadzsuddin, akinek Medvegyev olyan, mint egy szultán. Fotó: Kommersant.ru
garanciája. (
Igor Leonov, az Egységes Oroszország frakcióvezetője a Komi Állami Tanácsban nov. 27-én a párt kongresszusán).
8. Jó érzés együtt dolgozni egy profival: egy klasszis Jogásszal, Politikussal, Emberrel! Maradjon továbbra is a Legjobb! (
Pavel Asztahov, az elnök gyermekjogi biztosa szept. 14-én Dmitrij Medvegyevhez intézett gratulációjában).
9. Oroszországnak bátor, erős, okos vezetőre van szüksége, aki nemcsak megvédeni képes az állampolgárok jogait és szabadságát, de figyelmeztetni is tud a kötelességekre… Van ilyen emberünk - Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin. (
Sztanyiszlav Govoruhin filmrendező nov. 27-én az Egységes Oroszország kongresszusán. Govoruhin azóta már Putyin választási stábfőnöke).
10. Putyin a mai Oroszország legnépszerűbb, legtapasztaltabb és a legsikeresebb politikusa. (
Dmitrij Medvegyev elnök nov. 27-én az Egységes Oroszország kongresszusán).
És még néhány gyöngyszem:
Mind a két vezetőnk abban az arany korban van, amely enyhén szólva is abszurddá teszi az ellenzők értekezéseit arról, hogy valaki másnak
kellene az ország vezetését átadniuk. (
Szvetlána Makszimova, a Tverj területi farmerszövetség elnöke okt. 1-jén a Tveri Élet nevű lapban).
Rendkívül módon örülök, nagyon büszke vagyok arra, hogy láthatom az igazi vezetőt, a legmagasabb szintű professzionalistát, a nagyszerű beszélgető partnert Vlagyimir Vlagyimirovics Putyint. (
Mihail Dusin, Buj város területi dumájának képviselője márc. 4-én az Egységes Oroszország konferenciáján).

Nikasz Szafronov, aki tudja, kinek köszönheti, hogy végre felegyenesedett. Fotó: Kommersant.ru
Putyin messzelátó és rugalmas politikus, akinek a szavai egyeznek a tetteivel. Putyin Oroszország stabilitása és virágzása. (
Alekszandr Jakusev, Kurgán város közigazgatási vezetője nov. 29-n a helyi lapban).
Annyira erős, vonzó, lendületes! Nagy kár, hogy (Dmitrij Medvegyev) feláll az elnöki székből. Szerintem nagy veszteség ez Oroszország számára. Jó lenne több ilyen vezető. Neki köszönhetően kezdett érdekelni a politika, ezért a választásokon az Egységes Oroszországra szavazok! Mindig szolidáris vagyok a kedvencemmel! (
Kszenya Potapova Miss Mordovia-2011 nov. 22-én Szaranszk város hetilapjában).
Nagy tisztelője vagyok Putyinnak. Ő a politikus etalonja. (
Vlagyimir Bucska Tiraszpoli városi tanácsi képviselő szept. 30-n a Lenta PMR hírügynökségnek).
Ő hozta létre a pártunkat, az ő irányvonala egyesítette Oroszország polgárait. Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin nevéhez kötődik sok vívmány, győzelem és Oroszország sikeres fejlődésének perspektívája. (
Borisz Grizlov, a Duma elnöke - azóta az Egységes Oroszország Legfelsőbb Tanácsának elnöke - nov. 27-én az Egységes Oroszország kongresszusán).
Mi nem vagyunk főnökök, mi azok vagyunk, akiket irányítanak. Ön pedig sokat tesz a stabilitásért. Bátorság kell ahhoz, amit ön tett: kiállt és Vlagyimir Vlagyimirovics Putyint javasolta elnöknek. (
Iszmail Bergyijev, az észak-kaukázusi muszlimok koordinációs központjának vezetője nov. 19-én Ufában Dmitrij Medvegyevvel megtartott találkozón.)
Putyin számára az ország felvirágoztatása a fontos, nem pedig a versengés a többi vezetővel. Minél tovább kormányozza az országot, annál jobb az oroszországiak számára. (
Valerij Rjazanszkij, az Egységes Oroszország Legfelsőbb Tanácsának tagja okt. 3-án a Vlasztynak adott interjújában).
Azt vártam, hogy az Egységes Oroszország legalább hetven százalékkal győz. De a nép másképp választott, s én tisztelem ezt a döntést és tartom magam hozzá. Számomra egyértelmű: Oroszországnak erős biztosítékra van szüksége, Oroszországnak erős vezetőre van szüksége, Oroszországnak Putyinra van szüksége. (
Makszim Szurajev űrhajós 
Vlagyiszláv Szurkov, aki az isten küldöttjét látja Putyinban. Fotó: Kommersant.ru
dec. 12-én a kormányzó párt melletti tüntetésen Moszkvában).
A két színes egyéniségű politikus, két össznemzeti súlyú vezető más-másképpen látja a dolgokat, a világfolyamatokat. De a legfontosabban, az elvben egyek. Ebben rejlik az erejük. (
Alekszandr Tkacsov krasznodari kormányzó márc. 28-án a Vlasztynak adott interjújában).
Putyin el tudja rendezni a dolgokat úgy, hogy mindenki összefogva azt tegye, ami jó az országnak. Csodálom a logikáját, a következtetéseit, a javaslatait. Kijön az ember a részvételével megtartott értekezletről, és azt gondolja: nem véletlenül került ez az ember hatalomra. (
Rafgat Altinbajev a Szövetségi Tanács egyik bizottságának elnöke okt. 3-án a Vlasztynak adott interjújában).
Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin az a személyiség, akinek mindig vezető állásban kell maradnia. (
Jelena Lapsina parlamenti képviselő márc. 28-án a Szlon.ru-nak adott interjújában).
További írások Oroszországról az oroszline.hu oldalain
HozzászólásokÖsszesen: 1 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Nem lehet és nem szabad párhuzamot vonni Oroszország és az ott létre jött ellenzék közt , mint ha az a Magyar vagy más nyugati országban történne.Egyébként Magyarországban kezd egy Putyin féle diktatúra ki bontakozni Orbánék részéről. Putyin a széthulló diktatúra után relatív rendet teremtett az országban. Még Magyarországban a demokráciát veri szét az itteni Putyin. Nyilván a hatalom megtudja szédíteni a vezetőit , ha hagyják magukat szédíteni. Márpedig Magyarországban nagyon hagyják magukat megszédíteni a talpnyalókkal.
Magyarország megy tönkre folyamatosan gazdaságilag és politikailag , még Oroszország lassan de fejlődik gazdaságilag. Politikailag sem amortizálódik úgy mint mi. Már azért sem mert nem kell rohangálniuk a Világbankhoz, sem az Unióba. Ők tudnak mit eladni ,mi meg már semmit sem a nyomoron kívül.Úgy , hogy az ottani ellenzéknek már nagyon fáj az , hogy ki szorultak a hatalomból, lám ugyanez volt a baja Orbánnak is , lásd 2006...
Demokráciát hirdetett Orbán és ígért még nagyobb lehetőségeket, e helyett gazdasági és társadalmi széthullást kaptunk.Lehet , hogy az Oroszok is így járnak ha az ellenzék kerül hatalomba.....