Az Európai Unió fokozatos olajembargót vezet be Irán ellen, hogy az ne tudja finanszírozni nukleáris programját – közölte hétfőn egy diplomata. Az embargóról elvi döntés született a 27-ek nagyköveteinek brüsszeli tanácskozásán.
Olajembargót vezet be Irán ellen az Európai Unió, hogy a teheráni rezsim ne tudja finanszírozni nukleáris programját - közölték hétfőn diplomáciai források Brüsszelben, az EU-országok külügyminisztereinek tanácskozásán. Az embargóról az elvi, politikai döntés a 27-ek reggel tartott nagyköveti szintű előkészítő ülésén született meg, a javaslatot délelőtt a miniszterek elé terjesztették hivatalos elfogadásra.
Az intézkedés értelmében a név nélkül nyilatkozó forrás szerint azonnali tilalmat mondanak ki iráni nyersolajimportról szóló új szerződések megkötésére, az érvényben levő szerződéseket azonban csak egy bő öt hónapos, július 1-jéig tartó átmeneti időszak beiktatásával mondják fel, addig tehát e szerződések alapján történhetnek kölcsönös teljesítések.
Egy uniós diplomata név nélkül már csütörtökön azt nyilatkozta, hogy az EU-országok külügyminiszterei jövő hétfői brüsszeli tanácskozásukon döntenek az Irán elleni olajembargóról, valamint az iráni központi bank elleni korlátozó intézkedésekről.
Az olajembargó uniós vélemények szerint nagyon érzékenyen érintené Iránt, amely mindmáig dacol a nemzetközi közösséggel, és nem hajlandó megfelelő nemzetközi felügyelet alá helyezni nukleáris programját. Teheránban tagadják, hogy az iráni program nem békés célokat, hanem atomfegyver előállítását célozza.
HozzászólásokÖsszesen: 3 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Hm-Hm nem vszünk/vesz senki /OILT??üzem anyagot tölük??se baj majd levegöböl,müködtetek mindent a Gazdag országok,Hm na és hazánk SZARBAN nekünk semmink sincs csak //GÓG-MAGÓG-DEMAGÓK/ eszménk/ink/
És mekkora extra profitot sepernek majd be az OPEC meg többi olajban értékesítésben érdekelt multik, olajtársaságok az újabb feszültséggel. Mert ugye az eddigi Iraki, Iráni, de még az Afganisztáni akciók is az olajról szóltak és nem a demokráciáról. A felsrófolt üzemanyagárból meg szépen fedezni kehet egy újabb 'újjáépítésnek' álcázott katonai akciót. Egyébként is túlköltekeztek az amcsik Irakban, kell a lóvé. Arról meg ne is beszéljünk, még szeretett kormányunk is milyen hasznot húz a kurva magas üzemanyag árból, bezzeg most nem kiabálják hogy ha ilyen magas a benzin ár, akkor a jövedéki meg egyéb adókat lehet lejjebb százalékolni.
Már alig várom, hogy Orbi, vagy valamelyik agynélküli klónja (Bayer-Bencsik?) közleményt adjon ki a magyar- és az iráni nép megbonthatatlan barátságáról, elhatárolódva az EU döntéstől.