Összesen negyvenezren, helyi lakosok és turisták vegyesen vettek részt a kelet-spanyolországi város, Bunol világhírű éves paradicsomcsatájában szerdán.
Az úgynevezett Tomatina során többszáz tonna érett piros paradicsommal dobálták meg egymást a harcias kedvűek. A hagyományoknak megfelelően idén is pontosan egy órán át tartott a tumultus - ezután a lakosok a takarítóbrigáddal közösen szabadították meg a vörös színtől a házak homlokzatát és az utcákat.A Tomatina hagyománya egy negyvenes években rendezett baráti paradicsomcsatából nőtte ki magát, azóta minden évben megrendezik Bunol utcáin augusztus utolsó szerdáján - írja az MTI.
A "Tomatina" a Franco-diktatúra idején 1959-ig tiltott volt, 1980 óta a város rendezi a turistalátványossággá vált paradicsomünnepet. Erre az alkalomra Európa, Ázsia és Amerika sok országából érkeznek turisták. A csatában az a cél, hogy lehetőleg minél több paradicsomot vágjanak a többiek fejéhez. A szigorú biztonsági előírások szerint a muníciót elhajítás előtt gondosan szét kell lapítani, nehogy bárkiben kárt tegyen. A szállítókat is kötelezik, hogy csak túlérett árut hozhatnak.
A nem mindennapi ünnepség a tízezer lakosú spanyol városnak világszerte hírnevet szerzett. Idén a vasúttársaság tizenhét különvonatot indított, amelyek a turistákat Madridból Bunolba vitték. A televíziós társaságoknak is horribilis összegeket kellett letenniük az asztalra a paradicsomcsata közvetítési jogaiért cserébe.
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!