Hetilap kereső

Hécz-Obermann Andrea írása

A globalizációval járó munkavándorlások, a demográfiai változások a német társadalmat tarkábbá tették. Milyen az emberek nemzettudata? Mitől lesz valaki német? A kérdésekre Bochumban kerestünk választ. Hécz-Obermann Andrea riportja Èszakrajna-Vesztfália tartományból.

Angela Merkel kancellárasszony már többször kijelentette: „Deutschland ist ein Einwanderungsland“, Németország egy bevándorló ország.

Kiel és Garmisch-Partenkirchen között 83 millió ember él, ebből 7,3 millió külföldi, vagyis az összlakosság 8,9 százaléka; a magyarok számát 52.000-re becsüli a német statisztikai portál a „Statista“, elemezve a 2006-os évet.

Èszakrajna-Vesztfália az ország legnépesebb tartománya: 18 millió ember kel fel és fekszik le itt naponta, minden tizedik más országból származik. Bochumban, a Ruhr-vidék egyik centrumában, a statisztikai adatok közel 380.000 lelket tartanak számon, ezek 11 százaléka nem rendelkezik német személyigazolvánnyal.

A bábeli nyelvzavarban hallani törököt, lengyelt franciát, oroszt, kínait, portugált, spanyolt, olaszt, görögöt, szerbet, horvátot, magyart – hogy csak néhányat említsünk. Egymás mellett él itt a fél világ; általában konfliktusmentesen.

„A bölcső az bölcső marad“

Kiben milyen nemzettudat rejlik? Kutatásunk első állomása az egyik legnagyobb német véleményformáló intézet: a törzsasztal. Hat férfi, kinézetre 30 és 50 év közöttiek, a német labdarúgó válogatott Azerbajdzsán elleni 4:0-ás győzelmét elemzi.

Mitől német valaki? – teszem fel nekik a kérdést.

Az urak húznak egyet az előttük álló hosszú nyakú sörös pohárból, hárman cigarettafüstöt fújnak a levegőbe. „Szerintem a sporteseményeken elért győzelmek kihozzák az emberből a nemzeti öntudatot. Ilyenkor büszke német vagyok“ – mondja egyikük.

Egy másik a németek sokáig fájó pontját említi: „A II. világháborút követően sokáig nem volt ildomos dicsekedni németségünkkel. De ezen már túl vagyunk. Hogy mi volt, arra fontos emlékezni, nehogy megismétlődjék. De a történtek engem személyesen nem tesznek felelőssé. A többiek bólintanak és poharat emelnek.

Közlik: jól érzik magukat hazájukban, értékelik a demokráciát, a szociális jólétet. Szívesen utaznak külhonba, de ugyan olyan örömmel térnek vissza szülőföldjükre. „A bölcső az bölcső marad“, mondja az egyik, aki magát európai állampolgárnak ugyan nem nevezné – „túl tág fogalom, maradok a németnél“ –, de ennek ellenére az EU-t jó dolognak tartja.

94.500 állampolgárt honosítottak be Németországban 2008-ban. Mi tesz egy idegen országból származó embert németté? – érdeklődöm tovább.

„A bőr színe nem játszik szerepet. Lényeg, hogy a kultúra részévé váljék a bevándorló, beszélje a nyelvet, betartsa állampolgári jogait és kötelességeit“ – foglalja össze egy szakállas férfi. Társai ismét biccentenek és intenek a pincérhölgynek, hogy töltse fel az üres poharaikat.

Itt is otthon, ott is otthon

Ferry Daria a munkából sétál haza Querenburg dimbesdombos erdein keresztül, Bochum délkeleti város részén. A 65 év körüli férfi 22 éve él Németországban, iráni születésű. „Irán a szülőföldem, első hazám; Németország a második“ válaszolja és tovább ballag.

Két mountainbike-os, sisakos figura közeledik: apa és fia. „30 éve lakom Németországban, spanyol születésű vagyok. Rendelkezem német útlevéllel is, de ettől még nem érzem magam németnek. Ennek ellenére szeretek itt élni“, vallja az apa. Serdülő fia, aki a két kultúrában nő fel, nevetve állítja: „Spanyolosan német és németesen spanyol vagyok.“

Német erény

Az erdei játszótéren két színes bőrű fiúcska hintázik, hol franciául, hol németül szólnak édesanyjukhoz. Sabina Talia-t nem kell sokat kérdezni, ömlik belőle a szó: „Férjem Kamerunból származik. Ottani állampolgárságát fel kellett adnia, hogy megkapja a németet.“ Talia párja számára a gyerekek születése jelentette a német társadalomba való integrálódást – meséli a szőke hajú, kék szemű hölgy. „Mikor pár év múlva újra Kamerunba repült, érzékelte mennyire német lett: hiányzott neki a sokat emlegetett német erény: a ‚Zuverlaessigkeit’, a megbízhatóság.“

Sabine Talia úgy érzi, hogy férjén keresztül sokkal nyitottabbá vált, hangsúlyozza: „Nem az afrikaiba szerettem bele, hanem az emberbe.“

Metamorfózis

Az egyetemi könyvesboltban kiszolgáló hölgy szeme és haja mint az éjszaka: „Oroszországban születtem, Lettországban cseperedtem fel, 13 éves korom óta Németországban élek, 5 éve megkaptam az állampolgárságot is.“

Az okmány megváltoztatta? – kíváncsiskodom. „Igen, európainak, világpolgárnak érzem magam. Választhatok, szabadon utazhatok szinte az egész világon.“

Vállalatok, üzemek, sportegyesületek és a városi közigazgatás már évek óta hangoztatják Németországban a sokszínűség mottóját: „Diversity als Chance“, a másság elfogadása és elismerése. Mindezek segíthetnek abban – így a plakátok és brossúrák –, hogy kreatív megoldásokat keressünk sok problémára.