Alig négy évtizeddel ezelőtt még a válás is tabunak számított Olaszországban: kilenc évi huzavona után végül 1974-ben iktatták be a polgári törvénykönyvbe a válási törvényt. Az elváltak azonban továbbra is hátrányos helyzetűeknek számítanak, legalábbis a római katolikus egyház előtt. Sokan közülük nem részesülhetnek például az áldozás szentségében, mivel az egyházi jog különbséget tesz elváltak és elváltak között. Hogy miképpen, azt az Avvenire, az olasz püspöki konferencia hivatalos lapja világította meg a Corpus Domini ünnep alkalmából.
Egyértelmű azoknak a helye, akik elváltak, de élettársi kapcsolatban éltek, vagy pedig polgári szertartás szerint újra házasodtak: ők nem áldozhatnak. Azok viszont, akik csupán elváltak házastársuktól, ráadásul őket hagyták el, és azóta is magányosan élnek, jogosultak a szentségre. Ugyanakkor az elvált magányosak, akik „kicsapongó életmódot” folytatnak, szintén nem részesülhetnek benne. A „kicsapongás”megítélésének joga pedig természetesen az egyházé – nyilatkozta a lapnak
Mons. Eugenio Zanetti, Lombardia tartomány egyházi bíróságának elnöke.
És mi van akkor, ha valaki a válás után újra házasságot köt, élettársi kapcsolatot tart fenn, de egy idő után újra elválik, megszűnik a kapcsolata, vagy meghal a társa? Mons. Zanetti szerint akkor
„egy kizáró ok megszűnik, de meg kell vizsgálni az illető erkölcsi és vallásos életét a maga összességében”.
Persze jól tudjuk, hogy a törvények előtt mindenki egyenlő, ám vannak egyenlőbbek. A
Corriere della Sera megszólaltatta az egyik legnépszerűbb olasz műsorvezetőt,
Mara Veniert, aki magát hívő és gyakorló katolikusnak tekinti. Ő „többszörösen kizárt”, mivel első férjétől elvált, majd együtt élt egy másik férfival, négy évvel ezelőtt pedig másodszor is megházasodott, polgári rítus szerint, amelyet a római Caracalla-termák meg nem szentelt templomában tartottak. Mellesleg első házasságkötésekor Mara még kiskorú volt, de teherbe esett és a szülők beleegyezése kellett az esküvőhöz. Néhány évvel ezelőtt anyósa temetésére ment Milánóba, és a gyászszertartás végén ő is beállt az áldozni vágyók sorába. A pap azonban felismerte őt és közölte vele, hogy nem áldoztathatja meg.
„Én hidegen közöltem vele, hogy Ön most megáldoztat engem, én pedig majd elszámolok vele valakivel ,aki Ön felett áll. Nem szólt többet, csak a számba adta az ostyát. Azóta nem próbálkoztam”. Olaszország egyik legnézettebb, általa vezetett tv-show-jának állandó szereplője volt viszont
Antonio Mazzi atya, aki elsősorban drogos fiatalok mentésével vált népszerűvé. Don Mazzi éveken át karácsonyi és húsvéti szentmisét celebrált a stáb tagjainak és olyankor mindig megáldoztatta Marát is.
És ki tartozik az egyenlőbbekhez? Például
Silvio Berlusconi miniszterelnök. A Cavaliere maga is második házasságában él (egyéb kicsapongásairól itt ne essen szó..), ettől függetlenül részesült az áldozati szentségben az idén tavasszal a nagy komikus, Raimondo Vianello gyászmiséjén….
További olasz tárgyú cikkeinket a
http://www.tuttoitalia.hu/olaszaktualis/olasz-egyhaz-vallas-aldozas-valas-56787.html oldalon olvashatják.
HozzászólásokÖsszesen: 3 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
A beharangozó kép igen komikus: valaki, aki úgy van öltözve, mintha épp egy kézigránát-támadást élt volna túl, nála sokkal jobban öltözötteket kézből etet.
A cikk szvsz. csak a valóságot irja, az egyház szerint vannak egyenlök, és egyenlöbbek...
Isten hitet nem a templonba járás tanusitja....
attól még lehet valaki erkölcsös, tisztességes, stb... hogy nem jár naponta a papokhoz.....
a papság, szinte minden vallásban fellelhetöen,nem ugy él, mint amit prédikál....már rég óta.
Hát, nekem már elsőáldozós koromban érthetőbben magyarázta el ezt a szentáldozásos tilalmat a bennünket felkészítő pap. Pontosan tudta, hogy a 6-7 éves gyerek számára is világos: nincs ember, aki megakadályozhatná a bűnben élőt az Oltáriszentség felvételében, ha az illető arra szánja el magát. Épp ezért az egyház úgy tilt, hogy tanít: ha Isten tilalma ellenére bűnben veszed magadhoz az Oltáriszentséget, halálos bűnt követsz el, amivel a végítéletnél el kell majd számolnod.
Szerintem ez így helyes is.
Jellemző, hogy a cikk ezt a tanítást egy laikus szájába adja, a papokat és az egyházi kiadványt pedig bigottan ostobáknak festi.
Hiába ábrándultam ki elsőáldozós korom óta a Római Katolikus Anyaszentegyházból és lettem előbb kételkedő, majd ateista, ez a cikk - így - nekem nem tetszik.