Eltűnik a hagyományos első és másodosztály az olasz nagysebességű vonatokon (TAV) ehelyett négyszintes szolgáltatást vezetnek be, a hagyományostól a legmagasabb nemzetközi igényekig.
Mint
Mauro Moretti, az olasz vasúttársaság, a
Ferrovie Statali reklámigazgatója bejelentette, az átállás fokozatos lesz, a premiert decemberre tervezik.
Miben állnak a különbségek? Például a magasabb kategóriákban – a
Telecom Italiával karöltve – bevezetik a
„vonatportál-szolgáltatást”, a vezetélk nélküli internet-hozzáférést, zenével, filmekkel, videójátékokkal. A legfelsőbb szintű kocsikban a jövőben bőrülések lesznek (a többiben marad a textilhuzat), és kategória-függő lesz az is, hogy egy-egy utasnak mekkora tér áll rendelkezésére a kocsiban.
Tervezik a „
csend-kocsikat” is, amelyeken, mint a repülőgépeken csak fejhallgatóval lehet zenét hallgatni, és várhatóan fények figyelmeztetik az utasokat a mobiltelefonok kikapcsolására és a hangos beszéd mellőzésére. Figyelmet fordítanak elegáns stewardok és hostessek kiképzésére és Moretti úr szerint még az sem kizárt, hogy a top-vendégeknek
relaxáló masszázst is ajánlanak. Mindezekhez a társaság 50 új vonatot is vásárolni kíván, amelyeknek végsebessége eléri a 360 km/órát is.
A Ferrovie „új korszak eljövetelét” hirdeti a vasútközlekedésben, ugyanakkor
a fogyasztóvédő egyesületek képviselői egyelőre fanyalognak. Az Adusbef és a Federconsumatori szerint ez nem más, mint visszatérés a múltba, a luxuskocsik és a „fapadosok” osztálykülönbségéhez, és újabb „csapda” az utasoknak. A Codacons kissé cinikus reakciója: „Az igazi forradalom az lenne, ha a vonatok mindig pontosak és tiszták lennének”.
További olasz tárgyú cikkeinket olvashatják a
http://www.tuttoitalia.hu/olaszaktualis/olasz-kozlekedes-vasut-nagy-sebessegu-52103.html címen.
HozzászólásokÖsszesen: 1 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
El kellene hozni az olasz fogyasztóvédőket a MÁV-hoz tanulmányútra.