Hogyan fogadta Európa a magyar parlamenti választások eredményét, és mit vár az új Orbán-kormánytól? Párizsban THOMAS SCHREIBER, Rómában REMÉNYI KÁLMÁN, Londonban KIRÁLY HELGA figyelte a mérvadó véleményeket.
Párizs
1998-ban a budapesti francia nagykövet mindent megtett, hogy a futballkedvelő új kormányfő, Orbán Viktor a fiával magánemberként megtekinthesse a párizsi labdarúgó-világbajnokság meccseit, holott hosszú hónapok óta minden jegy elkelt. Végül sikerült. Azóta is diplomáciai fegyvertényként tartják számon a dolgot a Quai d’Orsayn.
2010-ben nem a Stade de France-ban rendezik a világbajnoki döntőt.
Amikor pedig Orbán Viktor majd ellátogat Párizsba, ezt nem a futball miatt teszi.
Nicolas Sarkozy hosszú ideig nyíltan rokonszenvezett a politikailag tőle távol álló Gyurcsány Ferenccel. Feltehetőleg ez fog történni Orbán Viktor esetében is, annál is inkább, mivel pártjaik EP-képviselői egyazon frakcióba tartoznak. Egyébként Sarkozy már több ízben találkozott Orbán Viktorral, például amikor elnöksége kezdetén néhány órát Budapesten töltött.

Kovalovszky Dániel felvétele
Annyi már most megállapítható:
illetékes francia körökben nem titkolt megnyugvással fogadták, hogy a Fidesz kétharmados győzelme következtében nincs szükség bevonni a szélsőséges Jobbikot a kormányzásba. Ez ugyanis az amúgy is negatív itteni magyar országimázs (amiért francia megfigyelők szerint a súlyos vereséget szenvedett baloldal is felelős) csak további romlásához vezetett volna.
Magyar szempontból az új kormány, mindenekelőtt pedig Orbán Viktor figyelmét bizonyára nem fogja elkerülni, hogy az ország jövőjére nézve oly fontos gazdasági és pénzügyi döntések meghozatalában különleges helyzetüknél fogva nagy befolyással lehetnek a franciak,
így Nicolas Sarkozy vagy Dominique Strauss-Kahn, az IMF elnöke (akit Párizsban sokan a francia szocialista párt legesélyesebb elnökjelöltjének tartanak, amennyiben indulna a 2012-es választásokon).
Már csak ebből a szempontból is kedvező visszhangot vált ki Párizsban a közismerten franciabarát és frankofon Martonyi János külügyminiszteri jelölése. Ami azt is jelenti, hogy a 2011. január elsején induló magyar EU-elnökség szakszerű levezetése biztosítva lesz.
Most azonban még május közepén vagyunk. Alig két hét múlva az új Orbán-kormány bebizonyíthatja, hogy alkalmas – éppen francia–magyar viszonylatban – egy kényes ügy megfelelő kezelésére. Köztudomású, hogy a „nemzeti radikálisok” és a szélsőjobboldallal rokonszenvező Nagy-Magyarország-hívek a trianoni szerződés aláírásának kilencvenedik évfordulója alkalmából
tiltakozó tüntetésre készülődnek Versailles-ban. Rendkívül sajnálatos volna, ha felelőtlen magatartásukkal mérhetetlen kárt okoznának a francia–magyar kapcsolatoknak.
Róma
„Ma Európában nagyon divatos szabad kezet biztosítani a győztesnek, hogy a szabályokat, a törvényeket a saját szája íze szerint alakíthassa. Erre a jelenlegi Olaszország nagyszerű példa – mondja Maurizio Musolino, a kommunista La Rinascita főszerkesztője. – Az olyan többség, amellyel az Orbán-kormány rendelkezik, lehetővé teszi számára, hogy a nullával tegye egyenlővé mindazokat a törvényeket, amelyek az útjában állnak.”
Paolo Quercia koordinálja a nemzetközi politikai kutatásokat a Farefuturo nevű tekintélyes jobboldali római agytrösztnél, amelyet az olasz képviselőház elnöke, Gianfranco Fini vezet. Quercia szerint „a Fidesz elsöprő sikere” igen fontos a magyar politikai stabilitás szempontjából a mai nehéz gazdasági és pénzügyi időszakban.
A Fidesz történelmi felelőssége, hogy radikális reformokat vezessen be. A fő kihívás az alkotmány reformja, tekintve, hogy Magyarország az egyetlen a volt Varsói Szerződés tagállamai közül, amely nem írta át alkotmányát a ’89-es változások után. Egy új alkotmánynak jelképes ereje is lenne.”
Sergio Romano egyetemi tanár, diplomata (a nyolcvanas évek második felében nagykövet volt Moszkvában), a tekintélyes polgári napilap, a Corriere della Sera vezető kommentátora úgy véli: „A magyar szocialisták egyáltalán nem politizáltak rosszul, mint ahogy azt sokan szajkózzák.
Csakhogy felőrölte őket a kormányzás és a saját múltjuk. Romano úgy véli a Fidesz elképzelésével kapcsolatban, amely állampolgárságot biztosítana a határokon túli magyarságnak: „Jó lenne, ha valaki elmagyarázná az új kormánynak, hogy az állampolgárság nem egy mellre tűzhető érdemérem, hanem jogokat is jelent, és azzal fog járni, hogy ezek az emberek, akik más országban élnek, szavazni fognak, és olyan helyzet alakulhat ki a voksaik alapján, amely esetleg nem felel meg a magyar belső helyzetnek, és feszültséget kelt.” Ugyanerről Paolo Quercia azt mondja: a kettős állampolgárság „nagyon kényes kérdés”, és az benne a rizikó, hogy a román, szlovák, szerb kormány felhasználhatja a nacionalizmus felszítására Budapest minden kezdeményezését.
A súlyos görög válság azt sugallja Quercia szerint, hogy egyre inkább csökkenni fog Európában a türelem a rosszul gazdálkodó kormányokkal szemben. Arra figyelmeztet: „Az új kormánynak ki kell használnia a széles támogatást, amelyben részesült, hogy népszerűtlen intézkedéseket tegyen a kiadások racionalizálása végett, és jó lenne, ha ezekre a lépésekre a mandátum kezdetén kerülne sor.”
London
Hogy mit vár Nagy-Britannia az új magyar kormánytól? A rövid és kissé cinikus válasz erre az, hogy semmit, mert épp saját parlamenti választásának finisével és a kialakult patthelyzet megoldásával van elfoglalva.
A kissé bővebb válasz, tekintettel a görögországi zavargásokra: London azt várja, hogy az új magyar kormány csökkentse a költségvetési deficitet, és tartsa féken saját szélsőségeseit. Az előbbit nem kell különösebben indokolni, hiszen ma mindenki attól fél, hogy összeomlik az eurózóna.
Ami pedig a szélsőségeseket illeti: a Jobbik előretörése okozta a legnagyobb feltűnést, a választásokról tudósító legtöbb brit lap emiatt élesen bírálta is Magyarországot. Nagy-Britanniában ugyanis egy dologban egyértelmű és határozott közmegegyezés alakult ki: szélsőséges, rasszista, antiszemita pártoknak nincs helyük a demokratikus közéletben. A Brit Nemzeti Párttal egyetlen párt sem hajlandó együttműködni, valóban társadalmi karanténban van, közmegvetés övezi. Ezért a brit lapok szerint aggasztó, hogy a Jobbik ilyen arányban tudott bekerülni a parlamentbe.
A The Economist minapi elemzése is részletesen foglalkozik a szélsőségek veszélyeivel: „A Jobbik megjelenése használt a Fidesznek, mert arra kényszerítette a pártot, hogy véget vessen a radikális jobboldallal folytatott flörtölésének, és újrapozicionálja magát mint jobbközép mainstream párt.” Ám a Fidesz retorikája a forradalomról és a nemzeti egységről
még így is nyugtalanságot kelthet. Különösen a Budapesten kívüli térségekre jellemző, hogy sok magyar híján van azoknak a készségeknek, amelyekkel a világpiacon versenyképes lehetne. Ők még mindig abban hisznek, hogy a nagy és erős kormány oldhatja meg problémáikat. A 11,4 százalékos munkanélküliség és a közszférában várható leépítések a közelgő önkormányzati választásokon tehát inkább a Jobbikot erősíthetik – figyelmeztet a The Economist.
Miután egyelőre nem tudni, konzervatív vagy munkáspárti kormány lesz-e Londonban, az sem tudható, hogy az új brit kormányfő személye miként hat majd a kétoldalú viszony alakulására. Az persze valószínűtlen, hogy Orbán Viktor és Gordon Btrn, de akár Orbán és David Cameron közt is
olyan szoros, szinte baráti viszony alakuljon ki, mint amilyen Gyurcsány Ferenc és Tony Blair közt az évek során létrejött. Brit részről azonban ez szinte mindegy is, hiszen a brit–magyar diplomáciai, politikai és gazdasági kapcsolatok régóta jók, és sosem voltak személyfüggők. A két ország együttműködése egyre bővülő, konfliktusok, megoldatlan ügyek nem terhelik a két ország viszonyát, és ha Londonon múlik, ebben a jövőben sem várható változás.
HozzászólásokÖsszesen: 2 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Pontosan.
Viszont, meg kell, hogy mondjam Sólyom László Köztársaság-unk Elnöke
igen bátor, és tisztességes beszédet mondott, a Jobbikkal kapcsolatban, egyedüliként, mert ugye láthattuk, a Fideszes Mariska néni öltözetét.....
/szükségesnek tartom KE-röl ezt a véleményemet is le írni , mert ami igaz, az, igaz,/
Csakhogy felőrölte őket a kormányzás és a saját múltjuk.Plussz a szocialista ellenzék, amelynek ugyanolyan a múltja.