Hetilap kereső

Földes György (Luxemburg) írása

1944 telén a második világháború sorsdöntő csatájára került sor a náci hadsereg és a szövetségesek között. Az Ardennekben zajló offenzíva célja német részről Antwerpen kikötőjének visszaszerzése volt. A zord télben vívott ütközet kis híján a Wermacht győzelmével végződött, ám mint azt „A halál 50 órája” c. nagysikerű amerikai film hűen bemutatta, végül a Patton tábornok vezette erők kerekedtek felül. A 168 Óra az évforduló kapcsán a kiváló hadvezérre emlékezik, különös hangsúlyt helyezve annak Luxemburghoz fűződő viszonyára.

A kicsiny Luxemburg több mint ezer éves történelme során saját uralkodói, majd a megszálló hatalmak által épített erődrendszernek köszönhetően a XIX. sz. elejére méltán érdemelte ki az Észak Gibraltárja nevet. Az 1867-es Londoni Egyezmény a nagyhercegséget semleges államnak titulálta és az erődök lebontására kötelezte. Az 1949-es NATO-tagságáig semleges országot mindkét világháború során lerohanta a szomszédos Németország hadserege – a másodikban kétszer is. 1944 őszén felszabadult az ország, ám ez a szabadság mindössze néhány hónapig tartott. A Wermacht, minden erejét összeszedve, végső csatát indított Antwerpen visszaszerzésére. Az ütközet a belga-luxemburgi határt képező Ardennekben és annak környékén dúlt és hatalmas emberáldozatot és pusztítást követelt.

Az időjárás cseppet sem kedvezett az amerikaiaknak – katonáik jelentős része a déli államokból került ki, és nem volt felkészülve a különösen zord télre. Patton tábornok luxemburgi főhadiszállásának kápolnájában mondta el – az utókor számára is fennmaradt – imáját, amelyben eképpen fohászkodott Istenhez: „Segíts meg, hogy fiad születése napjára, karácsonyi ajándékul felajánlhassam neki az egész német hadsereget. ... Nem kérek lehetetlent. Nem várok csodát. Az egyetlen, amit kérek, négy nap tiszta égboltot. Adj nekem kék eget, hogy gépeink felszállhassanak, megtalálják a célpontokat, bombázhassanak és megsemmisíthessük őket ...”

Hogy az ima segítette-e a 3. hadsereg főparancsnokát, vagy sem, 65 év távlatából talán nem érdekes; tény azonban, hogy a bekerített amerikai hadseregnek sikerült kitörnie és megsemmisítő csapást mérnie a németekre. A tábornok, akinek életéről 2 film is készült, végrendeletében úgy rendelkezett, hogy hős katonái között nyugodhasson. Talán nem is tudta, hogy ez hamarosan be is következik.

George Smith Patton 1945 december 9-én Mannheim külterületén autóbalesetet szenvedett, és 12 nappal később a heidelbergi katonai kórházban elhunyt. Rejtélyes halálában része volt a Szovjetunió titkosszolgálatának, az NKVD-nek. Nagy vihart kavart az Egyesült Államokban Robert Wilcox tavaly megjelent könyve, a „Target: Patton” (Patton a célkeresztben), amely nem kevesebbet állít, mint hogy a tábornokot az amerikai titkosszolgálat, a CIA elődjének számító Stratégiai Szolgálatok Irodája (OSS) likvidálta. Patton komoly nézeteltérésbe került feletteseivel, és úgy vélte, hogy Eisenhower elhibázott taktikájának köszönhették, hogy 1944 őszén több ezer német szökött meg a szövetséges hatalmak elől, és emiatt következhetett be a németek ellencsapása az Ardennekben.

A tábornok a balesetben több sérülést is szenvedett, melyekből már csaknem felépült, amikor a kórházban váratlanul meghalt – állítja Wilcox közel tíz éves kutatómunkájának eredményeképpen. Az amerikai titkosszolgálat vezetője, Donovan tábornok felbérelt egy bizonyos Douglas Bazata névre hallgató férfit, hogy elhalgattassa Pattont. Az 1999-ben elhunyt Bazatával készült interjúk szerint Patton autója ellen már korábban kidolgozták a baleset forgatókönyvét, majd egy gumilövedékkel eltörték volna a nyakát, míg az alig 30 km-es sebességgel haladó két jármű többi utasa szinte sértetlenül megúszta az ütközést. Mivel a terv sikertelennek bizonyult, az OSS taktikát váltott, és úgy döntöttek, hogy nem állnak az NKVD útjába, akik a kórházban megmérgezték a generálist.

Wilcox azt is tényként közli, hogy a balesetet „előidéző” teherautó vezetője még a kihallgatás előtt eltűnt, és Patton holttestét sosem boncolták fel. Bazata – a könyv szerzője szerint – beismerte, hogy ő idézte elő a „végzetes” balesetet; egy Cadillac-szakértő pedig azt állítja, hogy a Fort Knoxban található Patton Múzeumban közszemlére tett autó sosem volt a tábornoké, akinek likvidálása tette lehetővé Eisenhower elnöki ambícióinak megvalósulását.

A két világháborút is megjárt Patton végső nyugvóhelyét Luxemburgban találta meg. Abban a földben, amelynek népe a nácizmus elleni küzdelemben lakosságának több mint 2 %-át elvesztette, és akik a mai napig tisztelettel adóznak amerikai felszabadítóik emlékének.

A főváros közvetlen közelében fekszik az amerikai katonai temető, amelyben az 5076 sírhely egyike Patton tábornoké. A sírkertet, akkor még ideiglenes jelleggel 1944 december 29-én hozták létre, a sors különös fintoraként a generális vezetésével. Ő maga egy évvel később, karácsony előestéjén lelt itt örök nyugalomra. Eredetileg, kívánságának megfelelően, valóban katonái között feküdt, ám az elkövetkező években olyan tömegesen érkeztek turisták a tengeren túlról is, hogy sírját át kellett helyezni. Az 1946-os év során regisztrált 200 ezer látogató szinte mindegyike kíváncsi volt a második világháborút eldöntő csata hősére.

1948 márciusában ideiglenesen bezárt a luxemburgi amerikai katonai temető, és megkezdődött – a mai formájában is látható – átépítés. Ennek során 5050 katona „tért vissza” hazájába, illetve mintegy 1700 földi maradványait hozták ide Belgiumból és Franciaországból, hogy újratemessék őket. Az eredetileg 267 ismeretlen katonából 166-ot sikerült azonosítani. 101-en névtelen sírokban nyugszanak, amelyek fejfáján a következő olvasható: „Itt nyugszik dicsőségben egy bajtársunk, akit csak a Jóisten ismer”.

Az átépítés során a sírokat körívek mentén helyezték el. A mindig frissen nyírt, zöld fűből ma Észak-Olaszországból hozott, fehér márványból készült fejfák emelkednek ki. Legtöbbjük kereszt, de 118 Dávid-csillagot formál; a sírok elhelyezése véletlenszerűen, felekezeti hovatartozástól és szövetségi államtól függetlenül történt. Kivételt képez 22 testvérpár és két barát, akik – családjaik kívánságának megfelelően – halálukban is együtt maradtak. A temetőben egy fiatal lány is nyugvóhelyet talált.

Az amerikai katonai temető átalakítás utáni hivatalos felavatására az 1960-as amerikai nemzeti ünnepen került sor. Ezen részt vett Sarolta luxemburgi nagyhercegnő, és üzenetet küldött Eisenhower, az Egyesült Államok akkori elnöke. A temetőt évente mintegy 120 ezren keresik fel, akik között két hivatalban lévő alelnök, későbbi elnök, Lyndon B. Johnson (1963) és George H.W. Bush (1984) is szerepel. A temető, amelynek folyamatos ápolását 2 amerikai és 10 luxemburgi dolgozó végzi, január 1. és december 25. kivételével minden nap 9-17 óra között várja látogatóit.