Hetilap kereső

Aczél Endre írása

Majd egy évtizeddel ezelőtt, amikor kirobbant az Egyesült Államok római katolikus egyházának hírhedt pedofíliabotránya, a Vatikán mosta kezeit. „Amerikai probléma” – mondták a bennfentesek, tudván egyébként, hogy a bűnös papokat feletteseik egyik egyházkerületből a másikba „tologatták”, s még csak véletlenül sem tájékoztatták a törvény embereit. Holott a pedofília közbűntény.

Túl azon, hogy Boston érseke lemondani kényszerült, tavalyig semmi nem történt. Akkor az Ír Köztársaságban napvilágot látott két, horrorisztikus kormányzati jelentés az elmúlt hatvan évben tapasztalt papi bűntényekről. Az ír leleplezéseket követték a hollandiaiak, az osztrákok, a németek, a svájciak, s most mindenki azt lesi, melyik lesz a következő dominókocka, amely ledől. Az ügyek elpalástolásában a római pápa sem érintetlen.

A testi és nemi erőszak legkirívóbb eseteit az egyház által fenntartott ifjúsági és gyermekintézményekben követték el. Nem alkalmanként, szórványosan, hanem szisztematikusan. A nyilvánosságra került panaszok száma tízezrekben mérhető.



Eltekintünk most annak a részletezésétől, hogy konkrétan milyen tettekre kényszerítették gondozó papjaik nemhogy fiatal, hanem gyermekkorú (sokszor tízévesnél is ifjabb) áldozataikat, inkább arra fordítjuk figyelmünket, hogy Benedek pápa szülőhazájában, Németországban ma a 27 püspökség közül 18-ban folyik vizsgálat „szexuális visszaélések” tárgyában, és az ország igazságügyi minisztériuma nyíltan megvádolta a Vatikánt, hogy titkolózásával kifejezetten gátolta az elmúlt évtizedben indított hatósági vizsgálatokat.

Akár tetszik, akár nem, e vád célpontja maga a római katolikus egyházfő. XVI. Benedek még mint a Római Kúria messze legtekintélyesebb hivatalának, a Hittani Kongregációnak a prefektusa 2001-ben bizalmas körlevelet intézett valamennyi püspökhöz, s ebben azt tanácsolta nekik, hogy a szexuális természetű visszaélések vádjait tartsák legalább tíz évig titokban! Ugyanebben a levélben ugyanő az úgynevezett belső – tehát a világi hatóságokat kizáró –, önnön kongregációjának illetékességébe tartozó vizsgálatok mellett szállt síkra.

S ha ez nem volna elég, az elmúlt hetekben kiderült, hogy a pápa – még Joseph Ratzinger néven – müncheni érsekként egyházkerületében – közelebbről: a grafingi kolostorban – átnevelést célzó „menedéket” adott egy fiatal fiúk megrontásával vádolt papnak, bizonyos Peter Hullermann atyának, akit hat évvel később aztán másfél évi felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek.

És ha még ez sem volna elég, kezdtek különös hírek kiszivárogni a világ egyik legrégibb egyházi gyermekkórusának, a regensburgi Domspatzen („A katedrális verebei”) környékéről. Az éneklő fiúcskák bentlakásos iskolában éltek, ahol is az egyik egykori nevelt szerint napirenden voltak „a legkifinomultabb, szexuális örömökkel vegyes, szadisztikus testi büntetések”. E kórus vezetője harminc éven át – tehát a vád által érintett hatvanas években is – Georg Ratzinger atya, a pápa bátyja volt, aki mostanában elismerte, hogy maga is pofozgatott kórustagokat, bár ezt mélységesen fájlalja.

Ilyenformán a pedofilbotrány meglehetős közelségbe került a pápához és annak családjához. Természetesen a Vatikánt minden ösztöne afelé viszi, hogy az egyházfőt minden felelősség alól (így a „tudás” felelőssége alól is) felmentse, éppen ezért a hajdani Ratzinger érsek hajdani helyettese nyomban magára vette az imént említett Hullermann rejtegetését. És ugyanígy persze a báty, Georg se tudott semmiről, már ami a kórusában történteket illeti.

Ami persze semmit sem változtat azon, hogy a hajdan sérelmet szenvedettek bosszúért lihegnek (egyebek között jóvátételt, megváltást követelnek pénzben), a hívek meg egyre dühösebbek Németországban, de főként Írországban az évtizedeket átfogó „hallgatás gondosan felépített fala” miatt. Olvasni olyan szentségtörő dolgokat is, hogy a hajdani bostoni érseknek, bizonyos Bernard Law-nak a történet végén vállalnia kellett a felelősséget az egyházmegyéjében történt pedofilügyek, illetve azok eltussolása miatt, s megszégyenülten távoznia tisztéből, miközben egy másik érsek – akiből idővel pápa lett – csakis a fölemelkedése miatt ússza meg ugyanezt a sorsot.

De nem mondhatni, hogy a lemondás erős virtus volna a római katolikus egyházban. A pápa természetesen nem mondhat le. De akkor mit mondjunk Sean Brady ír bíboros-prímásról, aki nyilvánosan bevallotta, hogy 1975-ben, jóval azelőtt, hogy püspökké emelték volna, az egyház képviseletében részt vett egy olyan találkozón, ahol a „sorozatpedofil” Brendan Smyth atya két – tíz-, illetve tizennégy éves – áldozatát kényszerítették egy hallgatási eskü aláírására. Sean Brady, aki az írek szerint minden erkölcsi tekintélyét elveszítette, csak akkor mond le, ha a pápa erre felkéri. A mai napig nem kérte.

Viszont pár nappal ezelőtt XVI. Benedek „végre” megszólalt: pásztorlevelet intézett Írország római katolikus híveihez, amelyben bocsánatot kért a papi pedofília áldozataitól s azok családtagjaitól. A „szégyen és a bűntudat” kifejezéseket használta mindama „bűnös és bűntényszámba menő” cselekedetekkel kapcsolatban, amelyeket papok követtek el. Mindazonáltal – és itt jön a lényeg – az említett pásztorlevél, amelyet Írország valamennyi katolikus templomában felolvastak, egy szó erejéig sem kért büntetést (egyelőre) azokra a főpapokra, akik egyébként súlyosan elmarasztalhatók volnának az elpalástolás vagy hallgatás vétkében.

Igaz, tett olyan kijelentést, ami soha egy pápa szájából nem volt hallható eddig – „tudom, sokan közületek nem szívesen lépik át egy templom küszöbét az után, ami történt” –, de ami a pedofil papokat illeti, finoman szólva is homályosan fogalmazott. Azt mondta, a bűnösöknek felelniük kell „a mindenható Isten és megfelelő módon létrehozott törvényszékek előtt”, s most mindenki találgathatja, hogy vajon konkrétan milyen törvényszékekre gondolt. Világi bíróságokra? Azokat nem kell „létrehozni”, azok léteznek. Egyházi törvényszékekre? Ilyen is van, mégpedig a Ratzinger által több mint húsz éven át vezetett Hittani Kongregáció – évszázadokkal korábbi nevén: inkvizíció.

Egy dologban viszont igen határozott volt a pápa. Amikor a fülébe jutott, hogy két osztrák érsek – Bécsé és Salzburgé – feszegetni kezdte, hogy mi lehet ennek az egész pedofilproblémának a gyökere, s a vizsgálatból nem kihagyható a papi nőtlenség kérdése sem, az agg XVI. Benedek felmordult. Közölte, hogy a cölibátus szent dolog, „nem pedig múlékony kulturális divat”. Pedig e tárgyban egy német főpap, Hamburg püspöke nagyon tanulságos dolgot mondott: „A papi nőtlenség mint életforma vonzó lehet olyan emberek számára, akiknek a szexuális vonzalmai abnormálisak, s a szexualitást képtelenek beépíteni az életükbe. Ilyenkor veszélyes helyzetek teremtődnek.”