2010. szeptember 10. péntek - Nikolett, Hunor. Holnapi névnap: Teodóra
Csütörtök, 2008. július 31. 11:58

Tiszta a levegő?

Semmi cicó: levegőt is, embert is szűrnek

A kínai hatóságok az utóbbi napok legkisebb légszennyezettségi mutatóját mérték az olimpiára készülő Pekingben. A minden eddiginél szigorúbb biztonsági intézkedések jegyében motozást vezettek be a híres Tienanmen téren.
A közelmúltban meghozott szigorú intézkedések mellett az esőzések és a hűvös szél is pozitívan befolyásolták a levegő tisztulását.

Az ötkarikás városban korábban már korlátozták a személygépjárművek közlekedését, leállították a legtöbb építkezést, valamint gyárakat zárattak be a fővárosban és közvetlen közelében, de a hatóságok szükség esetén további rendelkezéseket is kilátásba helyeztek.

Ezek szerint Pekingben 105, a szomszédos Tiencsinben pedig 56 gyár működését állítanák le, valamint további korlátozásokat vezetnének be a Hopej tartományban használt járművekkel kapcsolatban. Indokolt esetben az is előfordulhat, hogy a pekingi autók 90 százalékát nem engedik majd az utakra az olimpia ideje alatt.

A levegőtisztasági mutató szerdán 44-re esett, ami a legalacsonyabb a július 20-án bevezetett intézkedések óta. Az elmúlt 11 napból hétben az adatok egyeztek a nemzetközi szabvánnyal, ám a további négy napon 110 és 118 közötti értékeket mértek. Az 50 alatti mutató jónak számít, 51 és 100 között elfogadható, bár a kritikusok szerint utóbbi már túllépi az Egészségügyi Világszervezet által megszabott limitet.

Egy nemzetközi tanulmány szerint a 20 legszennyezettebb város közül 16 Kínában található, a városi területeken átfolyó vizek háromnegyede pedig alkalmatlan az emberi fogyasztásra.

Az embereket is meg kell szűrni

Az 1989-es demokratikus mozgalom véres leverésének helyszínére csak ellenőrzés árán lehet bejutni, melynek során a biztonságiak robbanóanyagot, fegyvereket és egyéb veszélyes tárgyakat keresnek.

A metrón közlekedőknek ugyancsak átnézik a táskáját, míg a buszokon mintegy hatezer őr figyeli a gyanús személyeket. A megállókban és pályaudvarokon további 30 ezer felvigyázó teljesít szolgálatot, és értesíti szükség esetén a rendőrséget.

A főváros 18 ezer járműből álló buszparkját naponta 13 millióan veszik igénybe, ám az autók részleges kitiltásával ez a szám máris egymillióval megemelkedett.
Korábbi cikkeink a rovatban
Vissza a lap tetejére

Kapcsolódó cikkek

 

168 óra

Lapajánló

 

Előfizetés

LEGOLVASOTTABB CIKKEK

Ördögi kör

További cikkeink
LEGÚJABBAK A FÓRUMON

Orbán levelet írt a nyugdíjasoknak

Qkory - 2010.09.10 20:23

SZDSZ

hablaty - 2010.09.10 20:23

Kedves moderátor! Ehhez mit szólsz?

avinyon - 2010.09.10 20:22

Orbán a király !

rig - 2010.09.10 20:20

2010 önkormányzati választások

rig - 2010.09.10 20:17

Nesze nektek kormányprogram

hablaty - 2010.09.10 20:01

Magyarország Hős Megmentője

Utópista Anarchista - 2010.09.10 20:00

Becsület alapú gazdasági model

cOLOMBUS - 2010.09.10 19:37

Az ítélet kész, kezdődhet a per

avinyon - 2010.09.10 19:36
LEGÚJABBAK A ROVATBAN
További cikkeink
Szavazás

Ön megadná-e az itthoni szavazójogot a határon túli magyaroknak?

Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Partnerek: Genarál Média Kft. Hírkert.hu Napiász Online TabuTV