Hetilap kereső

Aczél Endre írása

Éppenséggel jobb megoldást is lehetett volna találni, mint a népszavazás. Az, hogy valahol épüljön-e minaret – vagy bármilyen köz-, illetve lakóépület –, a civilizált világban a helyi önkormányzatok építési engedélyétől függ. Svájc népét, illetve a szavazni hajlandó felét azonban az ország idegen- és bevándorlóellenes jobboldali pártjai belehajszolták egy referendumba. Plakátjaikon minaret alakúra formált „iszlamista” rakétákkal, az iszlám fundamentalizmus közelgő hatalomátvételével riogatták a svájciakat. ACZÉL ENDRE írása.

Svájc lakosságának 4,5 százaléka muzulmán. Java részük a hajdani Jugoszláviából származik, azaz bosnyák, vagyis nem arab. Az ország területén ma mindössze négy minarettel díszített mecset található, szóval hozzá képest Nagy-Britannia, pláne Franciaország egyenesen „muzulmán országnak” számíthatna. A népszavazáson részt vevő többség úgy döntött, hogy a meglévő minareteket nem kell ugyan lebontani, újak viszont nem épülhetnek. Ez gyakorlatilag fölér a templomépítés tilalmával, hiszen azoknak az „ikertornyoknak”, amelyek a mecsetek oldalán az égbe szökkennek, az a funkciójuk, hogy a müezzinek onnan hívják imára vagy istentiszteletre a híveket.

Aztán, ha az ember a világsajtót olvassa, a gonoszkodásnak se eleje, se vége. Azt kérdezik Bombaytől Washingtonig, hogy ha annyira kényesek a svájciak az általában szaúdi pénzekből épített minaretekre, akkor miért ragaszkodnak ahhoz, hogy hihetetlenül vagyonos szaúdi vagy kuvaiti milliárdosok genfi és zürichi bankszámlákon rejthessék el olykor gyanús eredetű pénzeiket. (Szent banktitok!) Meg: ha annyira zavarják őket a muzulmán külsőségek – például a nők ruhaviselete, a kendő, a fátyol –, akkor miért csak 1971-ben (!) adtak szavazati jogot saját asszonyaiknak?

Szélsőjobbos kevercs

De persze nem Svájcról, illetve nem elsősorban Svájcról van szó. A minapi európai választásokon meglepő arányban jutottak mandátumokhoz szélsőjobboldali pártok, köztük egy magyar is. A fordulat „titka” természetesen a létező jóléti struktúrák öszszeomlásában, a válságban keresendő.

Nem tudom, felfigyelt-e valaki rá, de a szélsőjobboldal ma „csomagban” árulja a portékáját. Van ebben bevándorlás- és kisebbségellenesség (muzulmán, cigány, zsidó, hol mi), munkahelyvesztés és bűnözés. Egy igazi, ostoba kevercs ez, amelyben egybemosódik az iszlám fenyegetés a koszovói bűnbandákkal és az Opel leépítéseivel.

Legyünk azonban tárgyilagosak. Nem kell ahhoz sem szélsőjobboldalinak, sem nemzeti radikálisnak lenni, hogy nyugtázzuk: Európa sokáig nem vette észre, hogy más, errefelé – a Balkánt leszámítva – nem honos vallások képviselőivel együtt szokásokat, kultúrákat is importál, nem pusztán munkaerőt. Volt a mi kontinensünkön egy szelíd-szolid rögeszme: „van-e jobb annál, mint európainak lenni?” És a válasz úgy hangzott, hogy nincs, tehát a muzulmánok a villám gyorsaságával fognak integrálódni az őket befogadó társadalmakba, mert integrálódni akarnak. Pár évtizeddel ezelőtt nem tűnt elképzelhetőnek, hogy a „Délről”, jobbára falusi környezetből jöttek éppenséggel „mást” is akarhatnak. Megőrizni a közösségeiket, a vallásukat, akár a boltjaikat, bevásárlóközpontjaikat is. És minél inkább tapasztalták ezek az emberek a tőlük való idegenkedést, annál jobban összezártak.

Ez a probléma egyik fele. A másik túloldalt keresendő. Letagadhatatlan tény, hogy Európa nagy muzulmán közösségeknek otthont adó országaiban az oda importált papok egyfolytában uszítanak a „nyugati civilizáció” ellen, olykor „szent háborút” sürgetnek. Minimum irritálónak mondható, hogy például a francia mecsetekben szónokló imámok a francia állam segélypénzein élnek; hogy észak-afrikai (de már Franciaországban született) fiatalok tömegeit rontják meg az iszlám felsőbbrendűségének papolásával; hogy olyan jogokat követelnek a saját közösségeiknek, amelyeket például hazájukban a keresztényektől manifeszt módon megtagadnak. Idetartozik a templomépítés is.

Karácsony, fa nélkül

Mindent egybevéve: mivel a muzulmán világ még mindig „innen van” a felvilágosodástól, Európa legnagyobb szellemi élményétől (és a belőle táplálkozó mai liberalizmustól, toleranciától), valóban tartani lehet attól, hogy minél több mecset és minaret épül, annál inkább érzi az európaiak egy jelentékeny része úgy, hogy kezd olyan világban élni, amelyet nem maga épített magának, amely tőle idegen.

Viszont az európai ember éppen azért liberális és toleráns, hogy elviselje a másságot. A minaretépítési tilalom nem azért riasztó egy kicsit, mert a svájci polgár zsigeri, kisszerű idegenellenességére vall, hanem azért, mert a belőle adódó logikai sor végén az áll, hogy Európa muzulmánjai ott gyakorolhatják a vallásukat, ahol hajdanán az őskeresztények: barlangokban, jobb esetben kiürített repülőgéphangárokban. Ettől a távlattól a hívő muzulmán persze elvadul, pláne, ha semmi közösséget nem érzett és érez az iszlám fundamentalizmussal, csupán békében akarja gyakorolni a hitét.

Azt mondanám végül, hogy az építmények és szimbólumok körül Európában teljes a zavar: a „kulti” és a „multikulti”, a szigor és a tolerancia küzd egymással vég nélkül, így karácsony előtt is. Olvasom például, hogy Hollandiában, ahol a szélsőséges toleranciát sok helyütt a szélsőséges (muzulmánellenes) intolerancia váltotta fel, a hágai műszaki egyetem az idén nem állít karácsonyfát, mert az az intézményben képviselt sok kultúra közül „csak az egyiknek” kedvezne.

Fátyol és lepel

Viszont Stockholmban az egyik középiskolából nyomban kizártak egy (nyilván muzulmán hitű) leányt, mert fátyolba-lepelbe burkolta magát. Az emberi jogok európai bírósága elmarasztalta Olaszországot amiatt, hogy az iskolai tantermek falain (megint az iskolák...) feszületek láthatók.
Igazi „Kulturkampf” zajlik – abszolúte másodlagos kérdések körül. Mert ha a hajdani jóléti állam jótékony takarója borítana be mindent Európában, akkor ezek az ügyek szinte nem is léteznének.