Hetilap kereső

E. Fehér Pál írása

Orbán Viktor május 24-én Esztergomban beszédet mondott, amellyel támogatni kívánta a szlovákiai Magyar Koalíció Pártját. A szónoklat következménye: az MKP teljes elszigeteltségbe szorult. Nemcsak a kormánykoalíció pártjai, de az ellenzékiek, korábbi partnerei is elhatárolódtak tőle. A csehek és a németek is jelentős kockázatnak minősítették Orbán nézeteit. E. FEHÉR PÁL írja Pozsonyból.

A konfliktus borítékolható volt. Orbán Viktornak és Csáky Pálnak, valamint „stratégiai tanácsadójuknak”, Duray Miklósnak pontosan tudnia kellett, hogy a magyarság Kárpát-medencei összefogásáról szőtt tervek milyen reakciót váltanak ki a szlovák politikai elitben. Legutóbb a Kárpát-medencei magyar képviselők budapesti parlamenti fóruma keltett feszültséget, de emlékezhettek akár Sólyom László szlovákiai „magánlátogatásainak” pozsonyi kormányzati fogadtatására is.

A magyarországi jobboldal és a nacionalizmus mérgével ugyancsak megfertőzött szlovákiai bal ütközéseinek tapasztalatai alapján a felvidéki magyarság többsége már erős aggodalommal tekint az akciókra, amelyekkel Budapest újra és újra meg akarja menteni.

Orbán Viktornak és Robert Ficónak nincs mit egymás szemére vetnie: mindketten belpolitikai érdekeiktől vezéreltetve, az EP-választás kampányát erősítendő használták a magyar kártyát. A paklit ezúttal Orbán bontotta, de Fico húzta az ászt.

A vita elmérgesedése után magyarországi és nem magyarországi magyar politikusok igyekeztek bizonyítani, hogy szóhasználatukban a Kárpát-medence nem több, mint földrajzi fogalom: nincsen semmiféle nosztalgia a történelmi Magyarország iránt, semmiféle hatvannégy vármegye...
Nem új a gondolat, de ideidézendő, amit Duray mondott ki egy előadásában, két nappal Orbán esztergomi szónoklata előtt: „Az Európai Unió nyitotta meg annak a lehetőségét, hogy azokban a történelmi tájegységekben, amelyeket többször is szétvágtak államhatárokkal, ismét... egybetartozhasson az, ami évszázadok során egybetartozott.”

Duray, a Szlovák Nemzeti Tanács képviselője tehát olyan közös jövőről szónokolt, amelyből hiányzik az az állam, tehát Szlovákia, amelynek alkotmányára – mint a legfelsőbb népképviseleti szerv tagja – természetesen felesküdött. És ez az álom így persze nem tartozik a regionális fejlesztésnek az unió által is támogatott témájába, hiszen a regionális együttműködés nem arról szól, hogy „egybetartozhasson az, ami évszázadok során egybetartozott”: abban nemzetiségi különbség nélkül kell részt venniük mindazoknak, akik Magyarország északi és Szlovákia déli részén élnek.

Orbán nem naiv, esztergomi szónoklata idején is tudta, amit az eszelős nacionalistákat leszámítva mindenki tud: túlságosan nagy jelentősége nincs annak, hogy a 736 tagú Európai Parlamentben egy vagy két magyar nemzetiségű képviselővel több lesz-e, vagy kevesebb a 22 stabil magyarországi hely mellett. Az összmagyar vagy Kárpát-medencei érdekérvényesítésnek pusztán retorikai jelentősége lehet a kisebbségi kérdés az etnikai problémák érdemi tárgyalásától évtizedek óta következetesen elzárkózó unióban. A Fidesz elnöke azonban a retorikai fogással nem kockáztat semmit. Ha Csákyék és Tőkésék sikeresek lesznek, akkor az fideszes érdem, ha nem: az szlovák és román ármány, no meg az európai szocialisták bűne...

Mindezt persze tudja Fico is, miközben élt az alkalommal, hogy kihasználja Orbán esztergomi ballépését. Nem azért, hogy – amint a szlovákiai ellenzék, a magyar pártot is beleértve, véli – elterelje a figyelmet a korrupciós ügyekről, mert az lehetetlen. Fico célja az általa okkal jobboldalinak tartott MKP elszigetelése partnereitől: Mikulás Dzurinda egyre kevésbé népszerű, de azért hatékony liberális pártjától és Pavol Hrušovský kereszténydemokratáitól. Ez a két ellenzéki párt már régóta orrol Csáky Pálra és pártvezetési stílusára, és egyiküktől sem áll távol a nacionalista indulat.
Természetesen mind Dzurinda, mind Hrušovský elhatárolódott a kormánykoalíció által meghirdetett akcióktól, nem is vettek részt a rendkívüli parlamenti ülésnek elkeresztelt mutatványon, de lényegében a Fico-kormány által javasolt parlamenti nyilatkozat szellemében külön nyilatkozatban ítélték el Orbán kijelentéseit és az MKP politikáját.

Fico ezúttal gondosan ügyelt arra, hogy különválassza a magyar államot, sőt a szlovákiai magyar kisebbséget Orbán Viktortól és az MKP-tól. A nyilatkozat hangsúlyozta, hogy jó a kapcsolat a magyar és a szlovák állam között, a szlovák társadalmat azonban nyugtalanítják a magyarországi szélsőségek, valamint Orbán Viktor nemzeti demagógiája. Elítélik az olyan terveket, programokat, amelyek a magyar állam és a szomszédos államok egyes állampolgárai között jogi kötődéseket akarnak létrehozni etnikai alapon.

Ján Slota persze nem hagyhatta ki a szereplési lehetőséget. Annál is inkább, mert neki aztán bőven van vaj a fején: vagyoni ügyeinek zavarossága, az alapos gyanú koalíciós partnereit is zavarja. Slota ezúttal – egyebek között – azt óhajtotta, hogy Orbán Viktort nyilvánítsák persona non gratának, s tiltsák be az MKP-t. Ezek a vad ötletek jól illenek a Budapest ellen vezénylendő tankok, a déli határon összpontosítandó szlovák hadsereg és egyéb rémálmok sorába. Slotát már senki nem veszi komolyan.

Annak viszont riasztó jelentése van, hogy június elsején Prágában már Jan Kohout cseh és Franz-Walter Steinmeier német külügyminiszter is kifejezte nyugtalanságát Orbán Viktor beszédei miatt. A csehek eddig ugyancsak óvatosan viselkedtek a szlovák–magyar vitákban: Pozsonyra bízták a konfliktusok kezelését már a közös cseh–szlovák állam idejében is. A német állam pedig egyáltalán nem fordított figyelmet ezekre a dolgokra, vagy nem tartotta szükségesnek véleményt nyilvánítani róluk.

A tartózkodás feladásának egyetlen magyarázata lehet: féltik az uniót az olyan viszályoktól, amelyek az európai közösség lényegét érinthetik.
A vitában az a Bugár Béla nyilatkozott a legbölcsebben, akit Csáky és Duray kiszorított az MKP-ból, holott ő az egyedüli szlovákiai magyar politikus, akinek a szlovák többség előtt is tekintélye van. A június 5-i parlamenti színjátékban nem vett részt, viszont nyilatkozott a kérdés lényegéről: „A megválasztandó magyar nemzetiségű szlovákiai EP-képviselők mindenekelőtt saját választóik és országuk érdekeit képviselik majd, emberi jogi és nemzetiségi kérdésekben pedig az összes kisebbség érdekeit.”

Ez az álláspont alighanem Jan Kohout és Franz-Walter Steinmeier számára is elfogadható, a szlovákiai magyaroknak, a szlovák többségnek, valamint Európának pedig hasznos lehet.