Hetilap kereső

Kulcsár István írása

Jól értesült forrás Moszkvában címmel mutatott be dokumentumfilmet az orosz NTV a tizennyolc éve elhunyt, szovjet állampolgárságú kettős (?) ügynökről, Victor Louisról, aki egyebek mellett azzal vált világszerte ismertté, hogy ő adta el Nyugaton Sztálin lányának szovjetellenes emlékiratait. Állítólag Andropov KGB-főnök kedvence volt. KULCSÁR ISTVÁN személyesen is ismerte.

1958-ban a Magyar Rádió tudósítójaként dolgoztam Moszkvában. Egy kremlbeli fogadáson egy beszélgető csoportba sodródtam egy harminc körüli magas, szemüveges orosz fiatalemberrel, aki Viktor Lui (Victor Louis) néven mutatkozott be. Első beszélgetésünkre szó szerint emlékszem:
– Te magyar vagy?
– Igen.
– Nekem sok magyar barátom volt.
– Kicsodák?
– Hát az Esterházy, a Pallavicini, a Széchenyi.
– Te jó isten, hol ismerkedtél meg velük?
– Táborban.
– Kényszermunkatáborban?
– Naná, cserkésztáborban!
Viktor akkoriban az Evening News című londoni napilap tudósítója volt, egyedüli stringerként (külföldi orgánumnak dolgozó, helyi illetőségű újságíró) a moszkvai külföldi tudósítók között. Arra a kérdésemre, hogy miért került lágerbe, azt mondta: egész fiatalon a moszkvai brazil nagykövetségen dolgozott tolmácsként, és a KGB azzal vádolta meg, hogy a brazil hírszerzés ügynöke. Szabadulása után (már a hruscsovi „olvadás” éveiben) a Moszkvában akkreditált amerikai tudósító, Edmund Stevens titkára és fordítója lett, de munkaadójának felesége – szavai szerint – olyan átkozott némber volt, hogy inkább otthagyta őket, és önálló tudósítói munkába kezdett.

Úton a Gulagra

Viktorral később is gyakran beszélgettem fogadásokon, 1960-ban meghívott az esküvői bulijára. Egy brit diplomatacsaládnál bébiszitterként dolgozó angol lányt vett feleségül. A lakodalom színhelye Viktor társbérleti lakása volt a Petrovka utcában.

Később már nem társbérletben húzta meg magát, hanem a Kotyelnyicseszkaja rakparti elit felhőkarcolóban jutott luxuslakáshoz. Számos visszaemlékezésből és két róla szóló filmből azóta azt is tudhatjuk, minek köszönhette „karrierjét”. Victor Louisról ezenkívül minden bizonnyal tucatnyi dossziéra való egyéb anyag is áll rendelkezésre, de nem a nyilvánosság számára, hanem kizárólag a KGB, illetve a nyugati titkosszolgálatok archívumaiban. Amúgy pedig alig van róla olyan adat, amely abszolút hitelesnek mondható. Eredeti családneve – Szolzsenyicin szerint – nem is Lui (Louis), hanem Levin volt. Egy variáns szerint nem is kémkedéssel vádolva bukott le, hanem szovjetellenes viccek meséléséért került a Gulagra. Más források szerint viszont azért, mert illegálisan prémáruval kereskedett.

Ami nagyjából bizonyosnak tekinthető, az csupán az, hogy a KGB valamikor beszervezte, és a „szervnek” (is?) dolgozott. Kézenfekvő, hogy jelentett a Moszkvában dolgozó külföldi diplomatákról és tudósítókról, akiknek a körébe bejáratos volt. Igen ám, de az utóbbiaknak is tett szívességeket. Megosztott velük olyan értesüléseket, politikai pletykákat, amelyeket hasznosítani tudtak. Lapjában szenzációs moszkvai hírekkel is szolgált. Hogy mennyi volt mindebből a szándékos kiszivárogtatás, és mennyi a dezinformáció, azt hazai megbízói talán még neki sem kötötték az orrára. Vagy talán más megbízói is voltak? 1964 októberében a külvilág – hosszú órákkal a hivatalos TASZSZ-közlemény előtt – elsőként tőle értesült Nyikita Hruscsov szovjet első titkár és miniszterelnök leváltásáról.