Neelie Kroes, az Európai Bizottság holland alelnöke visszautasította az Európai Parlament néppárti frakciójának bírálatát, és „tiszta pártpolitikának” bélyegezte azt – írta a holland baloldali Volkskrant napilap pénteki száma.
„Az Európai Néppárt láthatóan inkább védelmébe veszi a magyar pártbelieket, semmint hogy pellengérre állítsa a súlyos visszásságokat” – mondta a lapnak Kroes, aki rosszallja, hogy Joseph Daul, az EP konzervatív politikai csoportjának vezetője bepanaszolta őt José Manuel Barrosónál, az EB elnökénél, ahelyett hogy közvetlenül őhozzá fordult volna. Daul az EB-alelnök múlt heti strasbourgi szereplését bírálta, amikor összeszólalkozott Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettessel. Daul „Magyarország elleni súlyos, megalapozatlan támadásról” írt, amelyet elfogadhatatlannak nevezett.
Kroes szerint Daul „nem idézte őt pontosan, másrészt érvei sem helytállóak. Azt tanácsolom Daul úrnak, hogy előbb végezze el házi feladatát”. Utalt arra, hogy az EP éppen csütörtökön fogadott el határozatot a baloldali-zöld frakciók kezdeményezésére a magyarországi politikai helyzetről. „Láthatóan nem állok egyedül Magyarország feletti aggodalmamban, amint azt Daul úr sugallja” – mondta Kroes, aki nem tűri, hogy „bárki is elhallgattassa”.
A hét elején Joseph Daul, az Európai Parlament néppárti frakciójának vezetője José Manuel Durao Barroso EB-elnöknek írt levélben kért magyarázatot Neelie Kroes EB-alelnök azon hozzáállása miatt, amelyet a holland biztos a magyar belpolitikai helyzetről az EP egyik bizottságában tartott meghallgatáson tanúsított.
A múlt csütörtöki meghallgatáson Kroes és Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes között szóváltás alakult ki, miután a holland biztos egyértelmű és azonnali választ sürgetett arra, hogy a kormány a magyar médiajogszabályok módosításaival kapcsolatban gyakorlatba iktatja-e az Európa Tanács majdani ajánlásait. Bár Navracsics Tibor igennel válaszolt, magyar EP-képviselők később szóvá tették, hogy az EU-biztos – eddig példátlan módon – olyan európa tanácsi szöveg elfogadását akarja kierőszakolni egy uniós tagállam miniszterétől, amelyet még nem is láthatott.
HozzászólásokÖsszesen: 19 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Nnnnnnnnnnna!
őszapó,
Én nem skatulyáztalak, annyit kérdeztem, látván azt: alapigazságokat is Puskás híres aranyköpéséből vezetsz le, hogy szereted-e az Aranycsapatot? Ennyi! Erre 2 max 3 féle választ lehet adni, mindhárom 1-1 szó - kisbetűvel. Erre tessék, megint rámöntöd ezt az emútnyócévszarságot.
Figyelj őszapó, én bírlak, meg minden, virágozzák ezer virág, de nem va-gyok ku-kás-a-u-tó!
őszapó, te vmi Aranycsapat fun vagy?
itthon vagyok ,gyujtom az anyagot , lattam az ATV adasaban Palffy Sandorral tortent beszelgetest.
Tanulsagos volt , foleg amikor a Navracsics EB - ben tett kijelenteserol kerdezte volna.
Csak kerdezte volna , mert roppant primitiv modon megprobalt kodositeni.
Irigylem a riporterno turelmet , mert ilyen buta riportalanyt nem kivanok meg az ellenfelnek sem.
Riport soran kiderult a Fidesz 5 alkotmanybirot nevezett meg ki a tobbiek melle, termeszetesen igy mar mindenhogy folenyben vannak , tehat biztositott minden torvenyjavaslat elfogadasa.
Nem sikerult a riporterno olyan iranyu javaslata sem ,hogy a kerdesekre ezutan igennel es nemmel valaszoljon.
Mosolyogva tette fel a kerdeseket , hiszen egyetlen kerdesre sem kapott valaszt!
Palffy ur nem atallotta kijelenteni , hogy mehettem volna a Fabry musorba is de en ide jottem.
Kicsit eros volt, olyan lekezelos modorban valaszolgatott.
A legszebb az volt amikor valamilyen kerdesben nem ertett egye, akkor azzal zarta le egy allitas igen egy allitas nem ,sajnos nem tudunk megegyezni.
Gondolom erre talaltak ki ,hogy odateszunk meg ket embert a mieink kozul es nincs tobbe egy igen es egy nem...
Ma megneztem azokat az ominozus festmenyeket , hat ha az arat elfelejtjuk (mondjuk az lenyeges)vegul is nem olyan borzalmas , sot van amelyik kifelyezetten jo is.
Az mas kerdes ,hogy ennyi penzbol sok ember jol tudott vona lakni, de kb a fele kifejezetten jo kep.Masik fele emesztheto , harom teljesen rossz.
Meg maradok ket hetet remelem lesz meg sok tapasztalatom.
A forint erosodik.
tibby.be
őszapó #17
Szép, hogy meg sem szólítottalak, mégis magadra ismertél, az meg pláne, hogy kinyomtad a caps lock-ot, grat. Persze sajnálom, hogy te is a nyakamba akarod varrni az emútnyócév xarságát, de ezt betudom annak, hogy esetleg a Klubrádió vételkörzetén kívül laksz. Vagy csak sajnálod a zsozsót egy ATV-s előfizetői csomagra? Ez viszont hiba!
Van egy javaslatom: ne hagyj fel minden reménnyel, gyere te is a következő demokráciaépítő buliba, asszem március idusán lesz. Ha tényleg ősz apó vagy, nem leszel feltűnő, mert lesz ott még egy csomó másik őszapó is. Én, mi visszük az agyunkat, hozd te is.
őszapó
2012-02-19 15:37:36 #17
"TV székház előtti gépkocsikat gyújtogatók is azt tették, ami természetes emberi reakció, kiakadtak a maszop kétszínűségén és ennek tanújelét is adták."
No, nem egészen, azokat a zavargásokat Orbán, és slepje szította a háttérből, és amikor kitörtek, gyáván cserben hagyta őket. Navracsics "úr" akkor nem állt az általuk feltüzelt emberek elé, hanem gyáván bujkált a pincében, ráadásul egy komcsival (Juhász Ferenc).
Magyarországon a parlamenti demokratizmus paródiája alakult ki, ahol nem a választók akaratát képviselik a "képviselők", hanem a frakciót, az előző ciklusban 4, a mostaniban gyakorlatilag egy ember, ('ember, brrrr) dönti el milyen kérdésben mit szavazzanak. Mondja meg valaki, miért etetünk 386 élősködőt a slepjével együtt, miért is tartjuk fenn az országházat, ezért a nyomorúságos cirkuszért, ami ott megy? Van benn átlag 25-30 élősködő, 5 alszik, 5 újságot olvas, öt az email-jeit olvasgatja, 1 magában beszél, majd a másik oldalról elbeszélnek a téma mellett, 1 ügyeletes meg időnként beszól valami zaftosat, hogy a hangulat meglegyen, a házelnök néha megrázza a csengőt, hogy el ne aludjon.
Közben valójában mind a többé-kevésbé illegális üzleteivel van elfoglalva, minél többet kihozni a lehetőségekből, persze az országra már sem idejük, sem energiájuk. Az az eszement, minden hatástani vizsgálatot, de egyáltalán józan észt nélkülöző törvénygyári működés amit lezavartak, a sok gerinctelen hazugság, a mohó lopás kezdi meghozni a "gyümölcsét". A régebbi demokráciák (persze ők sem hibátlanok), meg döbbenten nézik, úristen, kiket engedtünk magunk közé, mit csinálnak ezek? A demokráciát, a szerződések betartását, az európai szokásjogot, a jogállamot meg kellene tanulnunk, elfogadnunk, ha közéjük akarunk tartozni. A kócsagtollas, melldöngetős, szabadságharcos magyar út, a "két magyar háromfelé húz" nem oda visz, hanem újabb trianonhoz, kiközösítéshez, "északkoreához", biztos azt akarjuk?
A történteket a jobboldal ezen a fórumon is a lényegen átlépve interpretálja - természetesen. Mert elemezgethetjük mit tett, vagy nem Neeli Kroes. Az kétségtelen, hogy még nem tanult meg fideSSül, pedig bunkóSzájertől kapott már néhány nyelvleckét. Azt tette, ami természetes emberi reakció, kiakadt egy fideSSnyik kétszínűségén, és ennek tanújelét is adta. Navracsics, mint beszélő periféria pedig mondta a magáét, a szoftver jól meg van írva! (mondaná ezt örökbecsű sutbaone, tényleg, hol van?)
És ha Navracsics ennyire gyenge, mit várhatnánk egyes fórumozóktól? Akiknek lövésük nincs arról, hogy miről szól az EU? Hogy mi pl nem vagyunk nettó befizetők, ergó nem magyar ÁFA-jából fizetik Neeli Kroes-t, annál inkább a sok otthoni trógert.
A lényeg, a történtek alapja, hogy a fideSS szétqúrta a demokráciát, azokat az alapelveket, ami a belépő volt ebbe a klubba anno. Ez vert ki néhány biztosítékot az EU-ban, és emiatt van némi hajcihő. Talán ezen kellene egy kicsit agyalni, persze ehhez agy kell.
Még annyit jegyeznék meg, hogy ostobaságokat teljesen szükségetelen nagybetűkkel írni, sőt, úgy inkább feltűnő.
@Őszapó #13
“Ezek után senki ne papoljon itt arról, hogy kinek mi az igazsága, mert nincs abszolút igazság, és az az igazság meg valós hazaárulás, amely ahelyett, hogy hirdetője maga igyekezne megoldani a hazai problémákat, mint más nemzetállamok, kiviszi azt idegen érdekek elé, kényük kedvükre kiszolgáltatva nekik az országot.”
Kedves ősz agg atyám!! Kitetszik forgatni a szavaimat!!!!
DE! Szeretnék rámutatni érvelésének homályos pontjára: Itt nem az abszolút igazság kereséséről van szó, hanem egy egyszerű tényről!!
„A múlt csütörtöki meghallgatáson Kroes és Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes között szóváltás alakult ki, miután a holland biztos egyértelmű és azonnali választ sürgetett arra, hogy a kormány a magyar médiajogszabályok módosításaival kapcsolatban gyakorlatba iktatja-e az Európa Tanács majdani ajánlásait.“
NA most Navracsics úr erre azt válaszolta, hogy: „figyelembe fogjuk venni az ajánlásokat“
Erre, teljesen jogosan, Kroes asszony nagyon felidegesítette magát, és azt mondta egy kicsit emelt hangon: „Én nem azt kérdeztem, hogy figyelembe, veszik-e hanem hogy végrehajtják-e!!“
EZ a sumákolás amit a Fidesz folytat minden normálisan gondolkodó embert kihoz a sodrából.
Kedves ősz agg atyám: ÖN is ugyanezt teszi folyamatosan!! Nem arról beszél a Fidesz amiről szó van, hanem arról ami erről éppen az eszébe jut! Kiforgatva a valóságot igazságot. De ahhoz kiválóan értenek hogy kell beletaposni a másik lelkivilágába!!
Idézem Önt, mint a Fidesz övön aluli propagandájának iskolapéldáját:
„Vagyis ez a nő kitakar, betakar, de maga sem tudja, hogy mit akar, illetve amit akarhat, azt ne Orbántól várja, mert ahhoz egy kissé "öregecske".“
Kedves szabojgy2
2012-02-19 08:56:26 #11
Vagy legyen leszedálva, mint a Kedves Vezető, ha elkezd rángatózni, irány a grazi elmegenerálozó, és néhány hétig megint normálisnak tűnik.
"Egy igazi politikus hidegvérű kell hogy legyen, hiszen adott esetben súlyos döntéseket kell hoznia és elfogultság nélkül. Egy ilyen fazon mint ő aki könnyen és bármivel cukkolható és könnyen kihozható a sodrából szerintem nem való egy akkora apparátus élbolyába mint az EU."
Akkor Magyarországra vonatkoztatva, a lovasnaszádkapitány sem alkalmas politikusnak, nosza írja meg neki kedves szabojgy2, ne fogja vissza magát.
A hölgy kondíciója (egészségi állapota külseje stb.) rá tartozik.
Aki ezt nyilvánosság előtt mégis piszkálja az minimum udvariatlan, esetleg tahó. Azonban nem tartom őt igazi politikusnak mert néha nem tud ura lenni önmagának. Egy igazi politikus hidegvérű kell hogy legyen, hiszen adott esetben súlyos döntéseket kell hoznia és elfogultság nélkül. Egy ilyen fazon mint ő aki könnyen és bármivel cukkolható és könnyen kihozható a sodrából szerintem nem való egy akkora apparátus élbolyába mint az EU.
Neelie Kroes -nek igaza volt, amikor az EU ülésén nyílt állásfoglalásra akarta késztetni Navracsicsot.
Lassan mindenki rájön, hogy a Fidesz mást mond Magyarországon és mást külöföldön, mást mond négyszemközt és mást a nyilvánosság előtt, másról beszélnek hétfőn, mint kedden.
Sajnos a rajongók észre sem veszik, hogy éppen a Fidesz égeti hazánkat.
@Őszapó #8
„Vagyis ez a nő kitakar, betakar, de maga sem tudja, hogy mit akar, illetve amit akarhat, azt ne Orbántól várja, mert ahhoz egy kissé "öregecske".”
Kedves ősz agg atyám!! Illik még hozzánk az övön aluli argumentáció???
Tudjuk, hogy min akadt ki Neelie Kroes?
Mert neki volt igaza!!!!
Akik itt partpolitizalnak az a jobboldal, mindenkinek ki van adva, hogy szolaljon meg! Szegyen, hogy Orban az egesz vilagot az orszag ellen forditja.
Navracsics rászolgált a bírálatra. Ledarált egy hosszú, a hazai közönség füleinek szóló tirádát.(Ezt a hazai közönséget ölég magas arányban az jellemzi, hogy nem lát át a szitán, a látszatra - a kommunikációs sémára - reagál!)
A Hírtv-n volt szerencsém élőben látni az ülést. Navracsics azt nyilatkozta, hogy az alkotmány és a magyar jogszabályok keretei között a kormány figyelembe vesz, illetve korrigál minden indokolt EU-s felvetést. (Talán a Hírtv archív anyagai között még fenn van.)
Ezen többen elmosolyodhattak, hiszen a bírálat tárgya éppen a zalkotmányban és a jogszabályokban megtestesülő antidemokratikus/jogsértő megállapítások voltak. Nos ekkor tette megjegyzését a holland EU Biz. alelnök. Teljes joggal. Sajnos.
Még két év ...
Már van, aki csendben hátrál... Ám ez csak a látszat, hogy a hívek elérzékenyüljenek az emberarcú fidesztől...:
http://mno.hu/belfold/navracsics-eljon-a-belatas-es-a-turelem-ideje-1051134 - 'Navracsics Tibor szerint a kormány több olyan intézkedést is hozott az elmúlt másfél évben, amit ő szívesen elkerült volna, a leginkább pedig az fájdalmas számára, hogy nem figyeltek oda eléggé az ellenzék véleményére.'
Neeli Kroes qvra idegesít benneteket mi, gézengúz? Beletört a kiSScsicskátok foga. H'jakérem, kokit kapni, pláne egy nőtöl!! Xarügy!!
gézengúz
gézengúz!Más az óhaj és más a realitás.Európának azon a részén tudják értelmezni és gyakorolni a demokráciát.
Ráférne már egy kis sarokba állítás erre a nőre. Mit képzel ez?
sunike
El fognak,az összes csicskással együtt.Az éhség menet után jön a kormány leváltási menet,ami harc lesz!Forrongás már megvolt,most jön a váltás.A fitymasz saját magát temeti el.
Navracsics akkor mit nézet meg az irodában ha a felelete IGEN volt,mikor kint rákérdeztek már egy tömondatot elé rakott olya hazug mint a fönöke de nemsokáig fognak már hazudozni mert a magyar emberek már szégyelik hogy ilyen gazembereknek hittek .ha nem elöbb de 2014-ben elkotrodnak a francba