Szeretem a nagy tomporod
Bő két hét híján egy teljes éven át nem hazudott egy brit férfi. Február 21-én jár le fogadalma, és már nagyon várja a dátumot - adta hírül az MTI.
A cikk teljes szövege
A cikk szövegének elrejtése
A 43 éves Cathal Morrow könyvet írt tapasztalatairól. Főbb megpróbáltatásai közül a South Wales Evening Post című brit lapnak kiemelte azt, amikor felesége rendre megkérdezte, hogy nem tűnik-e túl nagynak a feneke egy-egy ruhában. Udvariaskodás helyett a férj kénytelen volt azt válaszolni, hogy: de.
Ám hozzátette: "De én szeretem a nagy tomporod."
Feltehetően tényleg szereti, különben hazudott volna.
Kellemetlen helyzetbe hozta két fia közül a nagyobbik is, aki 4 éves.
"Apu, hol lakik a Mikulás?" - faggatózott, amivel persze alaposan feladta a leckét igazmondó apjának.
A rendőrséggel is meggyűlt a baja, de önmaga miatt. Spanyolországban - ott él családjával - egy szabálytalan megfordulást észrevett egy rendőr és meg akarta az igazság bajnokát büntetni, de ő eljátszotta, hogy "buta angol", nem érti egy szavát sem, mire a rendőr faképnél hagyta, ő pedig megúszta a 120 eurós - 36 ezer forintos - bírságot.
"Rosszul éreztem magam utána, mert ez bizony becstelenség volt" - mondta a lapnak.
A cikk szövegének elrejtése