Társadalom- és természettudósok alapították meg 1968-ban a Római Akadémián a Római Klubot, amely céljául tűzte ki: a szaktudományok eszközeivel igyekszik felderíteni a jövőt. Magyarországon is akkor kezdődött a jövőkutatás, amelynek 1976-ban lett önálló akadémiai bizottsága. Művelői a Kádár-korban az ezredfordulós történéseket próbálták megjósolni. Nem kaptak tapsot. Ma abban bíznak: a 21. század megújult szemléletű ifjúsága változtathat mindazon, amit a borúsabb előrejelzések ígérnek. Erről is beszél az MTA Jövőkutatási Bizottságának elnöke.
Érdekes lehetett diktatúrában jövőt kutatni. Hiszen az maga volt az állandóság.
A tudományág ismerte már a ?jövősokk? fogalmát. Az ezzel járó feszültségeket a piacgazdaságokban a sok változás idézheti elő. Diktatúrákban viszont épp a változatlanság. Ezredfordulóra vonatkozó előrejelzéseinknél ezt is figyelembe vettük. Megfogalmaztuk: ha a termelékenység, hatékonyság nem javul, a tőkeigény nem mérséklődik, a magyar gazdaság legfeljebb a nyolcvanas évekig ?ketyeghet el?.
Kimondták, hogy előbb-utóbb összedől a rendszer?
Nem, de azt igen: a nyolcvanas évek közepétől valamit majd mindenképpen másként kell csinálni. Az már a hetvenes évek elején, az első olajárrobbanás idején nyilvánvaló volt: komoly technológiai átalakítások szükségesek. Nálunk ez nem történt meg.
A pártvezetés tapsolt, amikor felhívták erre a figyelmet?
Nem. Pedig egyes kutatásokat az Országos Tervhivatal rendelt meg, s még némi dicséretre is számítottunk. Tudósként ezért kicsit frusztráltak voltunk, ám nem reményvesztettek. Azt is előre megjósoltuk: felnő egy új generáció, amely a jövőhöz való közvetlenebb viszonyával képes lesz változtatni a helyzeten. Abban ugyan tévedtünk, hogy az évezred végére Magyarország népessége eléri a tizenegymilliót. A lakosság lélekszáma csökkent, viszont beigazolódott a másik, határozott jelzésünk: a jövő társadalmát csak a tudományra és az oktatásra lehet majd felépíteni. Ezt már akkoriban megkerülhetetlennek láttuk.
Azt gondolom: szabad világban is fura lehet jövőt kutatni. Milliónyi szándék, végtelen lehetőség.
Régen az volt a jellemző, hogy a nagyon jól értelmezhető, valószínű folyamatokra ?rakódott rá? olykor a véletlen. Ma a véletlenhez még hozzáadódik a kreativitás: az egyének, társadalmi csoportok önálló tevékenysége. A társadalmi beavatkozás ereje erősebb, mint korábban. A mai korban nehezen lehet megfogalmazni a nagy valószínűséggel bekövetkező ?egy jövőt?. Felvázolható azonban többféle, valószínűsíthető jövőlehetőség.
Mitől több ez, mint amire egy ambiciózusabb jósnő is képes?
A tudomány az objektív ismeretek alapján segíti az embereket abban, hogy felismerjék a lehetőségeket és a veszélyeket. Mindeközben az egyén felelőssége, hogy tisztában legyen céljaival, meghozza döntéseit. Azaz: osztoznia kell a döntés felelősségében. Ez az úgynevezett ?participatív? jövőkutatás: előrejelzéseinkbe beépítjük a gazdaság szereplőinek, sőt a mindennapok embereinek a várakozásait is. Mindazokat próbáljuk bevonni a jövő alakításába, akik abban a legjobban érdekeltek. Ugyanakkor a majdani generációk értékrendjét is figyelembe kell venni ahhoz, hogy kiválaszthassuk: melyek legyenek a preferált jövőképek. A jövőkutatásban egyre nagyobb hangsúlyt kap az értékrend és a jövőorientált szemlélet.
Ha jól értem: a jövőkutatás tudománya már nem elsősorban kutatja, hanem mindinkább alakítani is próbálja a holnapot. Csakhogy a nagypolitika már a Római Klub 1968-as - például a környezetvédelemre vagy a nyersanyagok kimerülésének következményeire vonatkozó - javaslataira is fittyet hányt. Márpedig hiába formálható emberivé a kisközösségek holnapi élete, ha holnapután az emberiség belefullad az ipari szennybe.
Ami mégis reménykeltő: az elmúlt években megváltozott a fiatalok jövőhöz való viszonya. A hetvenes évek ifjai számára a jövőkutatás egyet jelentett a sci-fivel. A maiak tudatosan készülnek a holnaputánra. Tisztában vannak azzal, hogy maguknak kell felépíteniük a karrierjüket, amihez azt is tudniuk kell: hogyan kutatható a jövő, milyen forgatókönyvekkel lehet felkészülni a bizonytalan tényezők hatásaira. Az ő jövőorientált szemléletük ellentétes mindazzal, ami elvezetne a világvégéhez.
Individualista érdekek helyett nem inkább a szolidaritás az, ami megóvhatja a földgolyót?
Sokat hallott szlogen: valósítsd meg önmagad! Ám másféle értékrend létezése is kimutatható. A kilencvenes évek elején több generáció körében kezdtünk vizsgálatokat a jövőorientáltságról. A fiatalok az évtized elején jellemzően azt gondolták, hogy saját jövőjüket még családi kapcsolataik erősítése nélkül is formálni tudják. Érezhető volt a rendszerváltás időpontjának merész optimizmusa. A kilencvenes évek közepére módosult a helyzet, s azt mondták: rajtunk múlik a sorsunk alakítása, mégsem boldogulunk. Aztán egy-két évvel az ezredforduló után lényegében a mai ifjú generáció újabb értékrendről nyilatkozott: nemcsak tanulni kell a jövő érdekében, hanem fontos a személyiség fejlesztése, a felelősség vállalása. A jövő alakításában ők már a szeretteik és tágabb környezetük érdekeit is fontosnak tartják. A jövőkutatás szempontjából egészen új elem: a tiltás etikáját kezdi felváltani a lehetőség etikája.
Az előbbi jelentését talán értem. Mit fed a lehetőség etikája?
A tiltás etikája azt mondja: ne ölj!, ne lopj! - sorolható. A másik számol azzal: megtehetném, hogy iszom, dohányzom, pusztítom magam és a környezetemet - mégsem teszem meg. Méghozzá nem valami külső parancs miatt, hanem szabad akaratomból. Végiggondolva, milyen következményei lehetnek a jelen cselekedeteinek a jövőre nézve. Ezzel a mentalitással - etikával - felépíthető egy olyan társadalom, amelynek van jövője.
Néhány lelkes ifjú számára azért hozhat olyan pozíciót a holnap, amelyben egész mások lesznek az érdekei. Például gyártulajdonos lesz. Az ilyen ?bizonytalansági tényezőkre? mi az ellenforgatókönyv?
Most is látható: a különféle zöldmozgalmak nemcsak erős multikat, de kormányokat is képesek befolyásolni. Persze ez még nem szokásos. Ám nem elképzelhetetlen az általános szemléletváltás.
Milyen lenne egy igazán szép jövőmodell?
Ma a gazdaság áll a középpontban, amely meghatározza a társadalmat és a környezetet. Fordítva is lehetne: társadalomnak és környezetnek kellene összhangba kerülnie. S ehhez hozzárendelni a gazdaságot, technológiát. Jelenleg még megjósolhatatlan, mindehhez mikor és hogyan sikerülhet egyeztetni az érdekeket. Mindenesetre már az is előrelépés, hogy megszűnőben a jövő misztifikálása. Egyre többen megértik: rajtunk múlik a dolog.
