Tízezres tiltakozó tömeget várnak civil szervezetek és demokratikus pártok hétfőn az Operaház elé, ahol a kormány gálaesten ünnepli az új alaptörvény 2012. január 1-i életbe lépését, 13 millió forintból.
Az újév második estéjén, 20 órakor kezdődő rendezvényre állami vezetőket, közéleti szereplőket, valamint operarajongókat hívott meg az Operaház. A gálaest programján Erkel, Weiner, Bartók, Kodály, Dohnányi és Liszt művei kerülnek terítékre a Magyar Állami Operaház Zenekara előadásában. A rendezvény 13 millió forintos költségét az állam biztosítja. A gálaest nem sajtónyilvános, műsorát ugyanakkor a Duna TV élőben, ingyenes átvétellel sugározza, az MTI és a kormany.hu által készített fotókat pedig díjmentesen használhatja minden sajtóorgánum.
Összefogták a demonstrációt
Közös rendezvényt tartanak civil szervezetek és demokratikus pártok január 2-án az Andrássy úton, ahová eredetileg egymástól függetlenül azonos helyszínre és ugyanarra az időpontra jelezték demonstrációs szándékukat. A szervezők végül úgy döntöttek, visszavonják az egyéni kérelmeket, összpontosítják az erőket, s egy nagy közös rendezvényt tartanak Lesz még Magyar Köztársaság címmel. A tüntetést Székely Tamás (társelnök – Magyar Szolidaritás Mozgalom) és Kopiás Attila Steve (szóvivő – Börtön Helyett Lakhatást) magánszemélyként jelentették be közösen. Konszenzusos megállapodás született arról is, hogy a szervezők nevében csak egyetlen civil szónok lép emelvényre, s rajta kívül csak civil közéleti személyek kapnak megszólalási lehetőséget. A szervezők este 18.30 órára, az Andrássy útra, a Hajós utca, Oktogon által határolt területre várják az érdeklődőket.
A
STOP megkeresésére Árok Kornél, a Magyar Szolidaritás Mozgalom társelnöke kifejtette, eredetileg nyolc külön demonstráció volt bejelentve január 2-ára az Operaház elé. - Később azonban jött az ötlet, hogy mi lenne, ha összefognánk az egészet. A Magyar Szolidaritási Mozgalom végül ernyőszervezetként élére állt a demonstrációnak. A résztvevők számáról szólva Árok Kornél megjegyezte, a közösségi oldalakat elnézve tízezer főnél is több ember várható. Hangsúlyozta, vidékről buszokkal is érkeznek majd demonstrálók az Operaház elé.
MSZP: Magyarországot Európa legsötétebb pontjává változtatták
A január 2-ra tervezett Operaház előtti tüntetésen való részvételre buzdította az embereket Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja, a demokratikus erőket pedig az „orbáni diktatúra elsöprésében” való összefogásra hívta fel szombati sajtótájékoztatóján. Szanyi Tibor kijelentette: akik részt vesznek a demonstráción, az ellen tiltakoznak, hogy „Orbán Viktor és szolgái Magyarországot egy szépreményű helyből Európa legsötétebb pontjává változtatták, létrehozták Európa legundorítóbb büntetés-végrehajtási intézetét Magyarország teljes területén”. A szocialista országgyűlési képviselő, aki 11 pontban összegezte a 2011-es év „rémálmait”, úgy fogalmazott: akik hétfőn az Operában ünneplik mindezt, azok lesznek a felelősök az ország tönkretételéért, felbujtóként, elkövetőként, társtettesként, illetve bűnpártolóként.
Úgy vélekedett: a kormány tart az MSZP-től, mint kormányzó párt, ezért alkotmányerejű törvényt is megfogalmaztak az ellehetetlenítésére. Mint fogalmazott, „sima, egyszerű törvénypecsételő művekké fokozta le a magyar parlamentet, és ahogy láthatjuk az év utolsó napjaiban, a Fidesz a Jobbik elnevezésű házicicájával pettingelve játszotta el a törvényhozás bűnös gyakorlatát”. Szanyi Tibor arra is kitért: a kormánynak ijesztővé váltak a szabad választások, a független Magyar Nemzeti Bank, és a sajtószabadság. Szólt arról is, hogy „ijesztő látomás” az igazság kiderítése is, ezért „Orbán Viktor és szolgái ipari méretű hírhamisításba fogtak”. „Azok a hírmunkások, akik a Magyar Televízió épülete előtt éhségsztrájkba fogtak, pontosan ezt a gyakorlatot igyekeznek a nyilvánosság számára is láthatóvá tenni” - fogalmazott a szocialista politikus, hozzátéve, hogy az ő egészségükért, életükért Orbán Viktor a felelős, „hiszen nem fogja vissza azokat a megbízottait, akik egyébként ezeknek a hírhamisításoknak a főszereplői”.
LMP: Felháborító, hogy elmaradt az egyeztetés az alkotmányról
Az LMP támogatja, és részt is vesz a január 2-ai, az Operaház előtt tartandó civil tiltakozó demonstráción, ám politikusaik nem szólalnak fel, és ezt várják a többi párt politikusaitól is - közölte Szél Bernadett szóvivő csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. A szóvivő ezt azzal indokolta, hogy nem szeretnék, ha a két magánszemély által szervezett civil kezdeményezés politikai rendezvénnyé válna, ugyanakkor jelezte, arra biztatják szimpatizánsaikat, menjenek el a demonstrációra. Mint fogalmazott, állampolgárok, nem pedig pártok összejöveteléről van szó.
Szél Bernadett azt is kérte, hogy ha valamelyik párt területfoglalási engedélyt kért az adott területre, akkor azt a kérelmet mielőbb vonja vissza. Emlékeztetett arra, hogy a tiltakozó rendezvényt a civilek azért hirdették meg január 2-ára az Operaház elé, mert a kormány ott egy gálán kívánja megünnepelni "önmagát", illetve a Alaptörvény hatályba lépését. Erre utalva megismételte korábbi véleményüket, amely szerint felháborítónak tartják, hogy az Alaptörvény elfogadását nem előzte meg társadalmi egyeztetés és konzultáció. A szóvivő elmondta, a demonstrációt szervező civilek keresték meg őket, és tudomása szerint a többi parlamenti pártot is a rendezvénnyel kapcsolatban. Hozzátette: az egyeztetések még zajlanak a szervezőkkel, és arról folyamatosan beszámolnak majd.
DK: A kormány miatt az utca lesz a politika központja
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a Fidesz-KDNP-kormány rossz válaszokat ad az ország előtt álló kérdésekre, kihívásokra, mást tesz, mint amit ellenzékben ígért, nem csoda hát, ha a politika központja a parlamentből az utcára helyeződik át. Erről Varju László, a Gyurcsány Ferenc vezette pártban politizáló független képviselő beszélt pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón, utalva többi között az operaház elé január másodikára tervezett demonstrációra. Ha létrejön a "Gyorskocsi utcai koalíció", majd "ellenzéki kerekasztal formájában" is megjelenik a kezdeményezés a Magyar Szolidaritási Mozgalom részéről, akkor ezen nem kell csodálkozni - mondta a pártigazgató, hozzátéve: ha a kormány így folytatja, "rendkívül nehéz év elé nézünk 2012-ben". Varju László szerint az együttműködésre kell építeni az országon belül és kívül is Magyarország működőképességének fenntartásáért – írja az MTI.
Közölte azt is, hogy csak ellenállással és bojkottal lehet reagálni olyan javaslatokra, mint amilyen a jegybankról, az egyházak működéséről, vagy a házszabályról szóló. (A parlament pénteki ülésének érdemi részén, amelyen ezekről az előterjesztésekről voksolnak, nem vettek részt sem a DK, sem az MSZP, sem pedig az LMP politikusai.) A Demokratikus Koalíciót vezető Gyurcsány Ferenc nem ért egyet az MSZP-vel és az LMP-vel abban, hogy pártok ne, csak civilek szólaljanak fel az Opera elé január másodikára - az alaptörvény hatálybalépése alkalmából rendezendő gálaesttel egy időben - tervezett demonstráción. A volt kormányfő erről Facebook-oldalán tette közzé véleményét és azt írta, szerinte az "antipolitikát" képviselő politika nagyon veszélyes, "ma talán népszerűséget hoz, de holnapra összetörheti a demokratikus rendszert".
4K!: Felháborító arcátlanság az Operagála
A 4K! – Negyedik Köztársaság mozgalom üdvözli, hogy megegyezés jött létre az ellenzéki szervezetek között, és a pártok kisstílű civódása helyett végül a civilek és a Szolidaritás hirdetett meg egy pártok számára is nyitott tiltakozó demonstrációt. A 4K! új, baloldali patrióta pártként részt vesz a tüntetésen. Mint írják: a Fidesz január 2-án Operagálával ünnepli meg az egypárti alkotmánya életbe lépését. A 4K! az év során több tiltakozó akciót szervezett az egypárti alkotmányozási folyamat ellen, ami Magyarország megújítása helyett kettészakítja a köztársaságot. Mivel a Fidesz a választási kampányban nem beszélt az alkotmányozási szándékáról, az új alkotmányt egyedül ő szavazta meg, népszavazást nem mert róla tartani, az új alaptörvény illegitim. Felháborító arcátlanságnak tartják, hogy a Fidesz a magyar politikai közösség kettészakítását Operagálával ünnepli meg.
HozzászólásokÖsszesen: 37 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
helyesen:
Meg kéne ünnepelni azt is, hogy az üzemanyagok 50,-80 forinttal kerülnek többe, mint egy éve.
De gondolom, aki közpénzen tankol, meg esetleg sofőrrel jár, azt ez egyáltalán nem zavarja.
Meg kéne ünnepelni azt is, hogy az üzemanyagok 50,-80 forinttal kerül többe, mint egy éve.
De gondolom, aki közpénzen tankol, meg esetleg sofőrrel jár, at e egyáltalán nem zavarja.
Ünnepel a sok tudatlan...
A mi kárunkra...
Ha 1848-ban,1956-ban is így gondolkoztak volna Mx,akkor soha semmi nem történt volna.Tudja úgy van az,hogy gyáva népnek nincs hazája.A fogjuk meg és vigyétek elég vissza taszító gyakorlat.Fotelból klaviatúra forradalmárnak lenni rohadt könnyű.Csak hogy tettek nélkül a szavak semmit sem érnek.Üresen konganak.
A totális uralom számára mindegy.
Rajtuk múlott és itt van.
Szóval: Ez itt már a ..... :)
Levadászni azokat lehet egyenként,akik képtelenek felfogni,hogy nem a megosztásban kell jeleskedni,hanem össze kell fogni.Az összefogásnak pedig nem lehet eszköze a másik hülyézése,félkegyelműnek nézése.Vitával kellene tisztázni a nézeteket,nem minősítésekkel.
Ha cselekvési lehetőség van cselekvéssel és nem dumával.
Hosszú lesz még az út,amíg a közös sors alapján valóban hatalmas tömeg lesz képes az Elég volt!-nak nyomatékot adni.
Rajtunk,a közel 10 millió állampolgáron áll,hogy mivé lesz ez az ország.
Helyettünk sem az EU,sem Amerika,sem senki nem tud igazságot tenni.Én így vélem.
Aki úgy gondolkodik, mint Pokorni, és mi sokan, azok számára a politikának az a fajtája, amit orbán művel, nem való. Pokorni annak ellenére hogy komoly szerepe von orbán hatalmának a megerősítésében, még rendes embernek minősíthető. Nehezen, de még belefér. Az a típus, amit Ő testesít meg, ők lesznek az első belső "ellenségei", akikkel a "forradalmi" kormány, azaz orbán le fog számolni. Amikor a központosított hatalmi rendszer kiépítése befejeződik - és orbán január elsejével befejezte ezt a műveletet -, akkor a diktátor kiiktatja a belső fékeket is. Pokorni egy ezek közül. Persze mi se számítsunk arra, hogy mostantól elfordul felőlünk a nagy nemzetvezető figyelme! Érvénybe lépett egy olyan törvényi keretrendszer, amelynek segítségével alattomosan, mindenféle ürügyekkel, egyenként iktatnak ki bennünket.
2010. február 27. -HVG :
Kétharmados többség birtokában tetszés szerint át lehet írni az alkotmányt is.
Pokorni Zoltán: Ezt akkor sem tartanám megvalósíthatónak. Az alkotmánynak nemcsak betűje van, hanem szelleme is, amit tiszteletben kell tartani.
30 év múlva, amikor majd a mostani LMP-sek csinálnak diktatúrát az akkorra visszaszerzett demokráciából, akkor ezek a "szobor díszítők" lesznek a forradalmi hősök. :)
Mindamellett egyetértek az akciójukkal. Ez a poén csak úgy eszembe jutott.
Igen Tengerész. Úgy van, ahogy írod.
"leszek szíves" válaszolni szabojgy2-nek bár a kérdés nem túl udvarias: Attól árulók, hogy a megszerzett hatalmat nem a nemzet érdekében, hanem saját hatalmuk annak ellenében való bebetonozására használják fel, tehát elárulták azt amire felesküdtek. Kétféle államforma létezik, diktatúra és demokrácia. Diktatúra csak a mennyországban működik, de ott diktátor egy isten. Itt a földön eddig mind megbukott, pedig gyakran hitt benne az aktuális kétharmad ott és akkor, aztán bukása előtt még a népet nyomorba(gyakran háborúba, pusztulásba) döntötte. Nekünk csak a demokrácia marad, aminek a javítgatásán mindnyájunknak kötelessége dolgozni, de a kormány aminek erre a legtöbb eszköze lenne, nem ezt teszi. A hazát nemcsak "valakinek" lehet elárulni, aki hűtlen lesz a hazájának tett eskühöz az áruló. Erről szólni, ezt megérteni akkor kell amikor még nem késő, tehát MOST. Amúgy boldog újévet és boldogabb jövőt Önnek is és mindnyájunknak! (mielőtt a szokásos gondolatra jutna, SOHA nem voltam semmilyen párt tagja, se kritikátlan szimpatizánsa. Csak hosszú életem során igyekeztem a dolgok mögé látni és odafigyeltem a történelemórán.)
GYÖNYÖRŰ TÁRSASÁG GYŰLIK ÖSSZE AZ OPERÁBAN!!!
FIDESZ=FÜLLENTŐ IZGÁGÁK DEMAGÓG SZERVEZETE.
SMITT PÁL=BÓLOGATÓ JÁNOS.
ORBÁN=A GÁTLÁSTALAN.
KÖZÖNSÉG ÉS MŰVÉSZEK=AKIK NEVÜKET ADJÁK EHHEZ A GYALÁZATHOZ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
BUÉK MINDEN JÓAKARATU EMBERNEK.
UI.:AMI AZ OPERÁBAN FOLYIK 13 MILLIÓÉRT AZ A MAGYAR NÉP SZEMBEKÖPÉSE!!!!!!!!!!!!!!!!
Szoszi nepszava forumon is fen tvan.. Nem kicsit primitiv hozzászólásaivsl teszi szinesebbé a mindennapjainkat..
Ott leszünk vidékről!!!!! 2 autóval megyünk, és már teli az én kocsim is!!! :) :P
Már megint találtam fölösleges 13 millát. Felajánlom kilátástalan helyzetben lévő iskolák, óvodák közüzemi tartozásainak kiegyenlítésére.
Fúj, de egy undorító demagóg álom volt. Még jó, hogy a hűséges kutyám Pali képen nyalt.
Szagosmüge
thx
Elküldtem.
Ott leszünk mi is. Szvsz az a 10 ezer lesz most 100 ezer is.
Pár tucat kopasz részeg fradistától nem fogunk megijedni!
Ez a szöszi nem a kisapuka felesége? Olyan egyformának tűnnek.
A sorból kihagyta Szöszike az autókat felgyújtó,Molotov koktélokat dobáló,tankkal a tüntetők közé hajtó,rendőrökre támadó,TV épületet ostromló,az italautomatákat feltörő és kiraboló, szívének kedves hazaffyakat.
Így teljes a kép.Kinek a pap,kinek a papné.Én maradok a demokraták oldalán.
Először is BOÉK!
Másodszor szöszikének:a gyönyörű társaság és mocskos csürhe az Operában fog összejönni a mi
pénzünkön.
szoszikem!Igyal meg!Az legalabb latszik rajtad....