A Negyedik köztársaság – 4K! – az Y generációs fiatalok civil mozgalmaként indult négy évvel ezelőtt. Játékos, flashmob kulturális-közéleti akciókat szerveztek, majd nyíltan kezdtek politizálni: tiltakoztak a Fidesz médiatörvénye és új alkotmánya ellen is. Az október 23-ai tüntetésen bejelentették: párttá alakulnak. Szociáldemokratáknak vallják magukat, céljuk a baloldal megújítása. Vezetőjük lapunknak azt mondja: a jogállam jövője azon múlik, hogy a demokratikus ellenzéki erők képesek-e összefogni, és leváltani az Orbán-kormányt a következő választáson. SÁNDOR ZSUZSANNA interjúja.
- Krémer Balázs szociológus nyilatkozta lapunknak: a civil mozgalmaknak kockázatuk is van, hiszen az a céljuk, hogy az emberek közvetlenül befolyásolhassák a politikai döntéseket. Ám ez ellentétes a képviseleti demokrácia alapelveivel.
– Jogos aggály lenne ez olyan helyzetben, ha mondjuk, a tömeg bíráskodni akarna a korrupt uralkodó elit felett. Vagy egy agresszív kisebbség magához ragadná a hatalmat. Csakhogy Magyarországon teljesen más a politikai szituáció: a Fidesz-kormány számolta fel a jogállamot azzal, hogy egypárti alkotmányt vezetett be, és megszüntetett minden párbeszédet a társadalommal. Az Országgyűlés puszta léte nem garancia a demokráciára, számos diktatúrában is volt valamiféle parlament. Orbán Viktor parlamentáris önkényuralmat gyakorol. A Millának vagy nekünk, a 4K!-nak az a célunk, hogy visszaállítsuk a jogállam intézményrendszerét.

Riskó Gáspár felvétele
- Az október 23-ai tüntetésen a Milla szóvivője, Juhász Péter bejelentette: alternatív köztársasági elnököt választanak. Azt viszont nem mondta el, miért, és kiknek a felhatalmazásából. Ön szerint ez demokratikus?
– Ezt a demonstrációt még együtt szerveztük a Millával, de már különválva folytatjuk a munkánkat. Ám hangsúlyozom: a millások nem árnyékkormány alakításához kértek felhatalmazást. Erről szó sincs. A köztársasági elnök a nemzet egységét testesíti meg, Schmitt Pál azonban a Fidesz bábuja. Ez a köztársasági eszme megcsúfolása. Az alternatív elnökválasztás természetesen szimbolikus akció, amellyel az ország politikai egyesítésének vágyát szerettük volna kifejezni. Juhász Péterék hamarosan közzéteszik, hogyan lehet a szavazásba bekapcsolódni. Ennek lebonyolításában a 4K! már nem vesz részt, mivel – be is jelentettük – párttá alakulunk.
- Miért akarnak hivatásos politikusok lenni? Óriási a bizalmatlanság a pártokkal szemben. Lehet, hogy civil csoportként hitelesebben tudnák megszólítani a fiatalokat.
– A Fidesz hatalomra kerülése előtt a társadalmi tiltakozó akcióknak olykor még volt hatásuk. De be kellett látnunk: a civil eszközök eredménytelenek Orbánékkal szemben. Idén március 15-én harmincezren tüntettünk a sajtószabadságért, és persze mindannyian tudtuk, hogy a Fidesz nem fogja visszavonni a médiatörvényt. Csak egyetlen módon érhetünk el eredményt: ha új pártok alakulnak, és a demokratikus ellenzék közös erővel megbuktatja a kormányt 2014-ben.
- Májusban ön még azt nyilatkozta nekünk: a civil csoportok összefogásának, pártosodásnak nincs itt az ideje. Mi változott azóta?
– Felgyorsultak az események. A Fidesz fergeteges tempóban bontotta tovább a jogállamot: felszámolja a független közintézményeket, csorbítja a munkavállalók jogait. Adópolitikájukkal csak a gazdagokat támogatják, miközben milliók rettegnek a lecsúszástól, és sok helyen már középkori szegénység van. A rohamos pusztítás miatt a demokratikus ellenzéki erők nem késlekedhetnek. Mi sem halogathattuk tovább a pártalapítást: egy országos szervezet kialakítását nem kezdhetjük el a választások előtt egy évvel.
- Az újabb gazdasági megszorítások a radikalizálódást erősíthetik. Óriási felelősség ilyen helyzetben százezreket utcára hívni.
– Az a tömeg, amely legutóbb a Milla-tüntetésen megjelent, rendkívül fegyelmezett és méltóságteljes volt. Mi nem fogjuk elfoglalni a Kossuth teret, és nem dobálunk Molotov-koktélokat. Nem a civil mozgalmaktól kell félteni az országot. Hanem mondjuk a csodavárástól: az újdonsült világmegváltókban csakis csalódni lehet. És félhetünk a Fidesz pánikreakcióitól is: a növekvő társadalmi feszültségekre várhatóan egyre önkényesebben, agresszívebben reagál majd. A legsúlyosabb kérdés az: 2014-ig még mennyit rombolhat az ország állapotán a kormány?
(A cikket teljes terjedelemben elolvashatja a 168 Óra XXIII. évfolyamának 46. lapszámában, melynek nyomtatott vagy digitális kiadását itt megrendelheti.)
HozzászólásokÖsszesen: 7 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Ezek a fiatalok is csak azt csinálják ,amit a Schiffer András, jobbra is ütünk egyet , meg balra is...Csak amíg balra a korrupció vádjával, addig jobbra a jogállam lebontásával.. Reméltem, hogy lesz bátorságuk rákérdezni, hogy kinek a pénzéből fizette a Mol-vezér, Hernádi Zsolt a 10 milliárdot a horvát min. elnöknek, vagy a CBA-s 4 milliárdos adócsalásról szó esik...stb. Csak így tovább, így nem kel félni, hogy Orbán 1-2 sallert és kokit kiosztana nekik!
"zkereszti"-nek: Talán éppen az a baj, hogy sok Wales-hoz hasonló politikus van hazánkban! - Nem ártana ha tanulmányozná a lengyel Lech Walesa életútját az utóbbi 30 esztendőben... Nem véletlenül távolították el a lengyelek. Amint tehette, nekiállt pénzre váltani azt a hatalmat amit elért, fia drogozni kezdett... ő maga pedig 1990 után már csak árnyéka volt a Solidarnosc valamikori vezetőjének.
Amit említett: alkotmányozó nemzetgyűlés, a lengyel Solidarnosc-hoz hasonló munkásképviselet, stb. - ezeket már mind megpróbálták az elmúlt 20-25 esztendőben (csak ismerni kellene hozzá a közelmúltunk történelmét!)
j;azinü=színü
Ugy gondolom, hogy igenis kell olyan baloldali világnézetü párt, amely a fiatalokat összegyüjti. Mai, XXI. századi látásu,értelmes
hogy úgy mondjam modern szellemiséggel.
Amennyiben ez sikerül, meg izmosodva lehet választási szövetségeket kötni.....
Nem beszélve arról, hogy akik eddig nem mentek el szavazni-nagyon sok ember-azok szimpátiáját is meg nyerheti egy egészséges, normális szövetség..
Miért kellene belépniök bár hová meglévöbe?
Virágozzék száz azinü virág...
Nincs még elég "szociáldokrata" párt Magyarországon?... Ezek az újak miért nem léptek be valamelyik már létező szoc.demokrata pártba, miért volt szükséges újabb pártot létrehozni.
Persze, sejthető: egyszerű, mezei párttag egyetlen újabb baloldali sem akar lenni. Előre megjósolható, ezek a Sándor Zsuzsanna által bemutatott ifjak szinte biztos, hogy NEM lesznek képesek leváltani Orbánékat - legfeljebb a meglévő, még létező baloldalt gyengítik tovább. (MSZP, Demokratikus Koalíció, Demokratikus Hálózat, Zöld Baloldal, Munkáspárt 2006, stb. - nem lehetne egyetlen, erős pártot létrehozni?)
Végtelenül örvendek,hogy a baloldalon megjelentek a fiatalok!
Azok az emberek,akik hajtómotorjai lehetnek a rendszer váltásnak,azaz az Orbán diktatúra megbuktatásának.
Csak gratulálni tudok és sok sikert kívánni a párt építkezéséhez.
Kívánom,hogy megfelelő összefogással eredményesek legyenek.Össze kell fogni a baloldali pártokkal,civilszervezetekkel,mert a jelenlegi kormányt és annak intézkedéseit csak 2/3-al lehet leváltani és
megváltoztatni.
A 4K! célkitüzése és programja dicséretes és kivánatos lenne és Magyarország jövője szempotjából talán az egyedüli megoldás lehetne. Egy új negyedik Magyar Köztársaság megalakulása - amelyiknek az akotmányát nem dilletások készitik Konya és Kutruc Katalin konyha asztalán a néhai Antall József laikus vezetésével , valamint napjainkban a cezaromániás kis Hitlerünk és bandája közreműködésével
- hanem egy hozzáértő, választott Alkotmányozó Nemzetgyülés amelyet népszavazás szentesitene amint az a legtöbb demokratikus államban történt. Ezután egy tisztességes, demokratikus rendszeren alapuló választást követően jöhetnének a pártok a maguk hitelt érdemlő programjával.
Sajnos ez az elképzelés Magyarországon csak álom. Éretlenek vagyunk az összefogásra még akkor is amikor fát vágnak a hátunkon. Sajnos a széthúzás magyar átok. Egy magyar Valenszára és széles körű szakszervezetere épülő össznépi Szolidaritás Mozgalomra lenne szükség, mint annak idején Lengyelországban. Ezek a kis pártocskák, legyen akámilyen jó is programjuk hiteltelenek. A honfitársaimnak rossz tapasztalatuk van a pártokkal kapcsolatosan. Igérnek és igéretük beváltására nincs alkotmányos garancia. Politikusaik pedig karrierista, megélhetési poltikusok. A Milla kapcsán kibontakozni látszó, cselekvőképes megmozdulást is már csirájában szétrobbantották a pozició éhes, jövőjüket megalapzni szándékozó un. pártocska alapitók.
Elkeseritő ez nemzeti fásultság, hogy nincs ebben az oszágban Kossuthoz Széchenyihez és Valenszához hasonló önzetlen, hazaszerető,
karizmatikus vezér egyéniség és a Szolidaritáshoz hasonló széleskörű Mozgalom!