"Ma több hálapénzt kell fizetni, mint három éve, és három év múlva még többet"
A magyarok évente 73,4 milliárd forint hálapénzt adnak az egészségügyi ellátás különböző szintjein jobb ellátásban bízva - derült ki a Patika Egészségpénztár és a Magyar Önkéntes Egészségpénztárak Szövetsége a Corvinus Egyetem marketing tanszékének munkatársaival közösen készített felméréséből, amelyet kedden ismertettek Budapesten.
Az 2.200 ember megkérdezésén alapuló kutatásból kiderült, hogy kórházakban adták a legtöbb hálapénzt, a legkevesebbet a gyógyszertárban "hálálkodtak" az emberek. A kutatók megjegyzik, hogy a patikai hálapénz a kisvárosok lakóira jellemző inkább, legalább is ők többet fordítanak ilyen célra.
A kutatást összegző tanulmány szerint a válaszadók 71 százaléka járt patikában, közülük mindössze 1 százaléka adott pénzt. A háziorvost a megkérdezettek 78 százaléka keresett fel, közülük 19 százalék adott plusz pénzt, a rendelőintézetet felkeresettek 68 százalékából 22 százalék adott hálapénzt. Kórházi ellátást a megkérdezettek 48 százaléka vett igénybe, és minden második ember nyilatkozott úgy, hogy adott pénzt.
A hálapénz mértékét vizsgálva nagy a szóródás az összegeket nézve, de átlagosan 28.500 forintot adtak az emberek kórházban. A legkisebb adott összeg ezer, a legmagasabb pedig 500 ezer forint, de az egyes kórházi beavatkozásokat nem rangsorolták a kutatók. Az egyes esetekben adott hálapénz nagysága függ az egy főre eső jövedelemtől; minél magasabb a jövedelem, annál inkább hajlandóak az emberek hálapénzt adni - írta az MTI.
A válaszadók fele érezte úgy - derült ki -, hogy kórházi ellátása attól lett jobb, hogy hálapénzt adott. A kutatók azonban megjegyzik, az orvosi ellátás speciális, professzionális jellege miatt az ellátás minőségéről még annak igénybevételét követően is nehéz laikusként véleményt formálni.
A megkérdezettek a jövőre nézve igen pesszimisták; a válaszadók úgy vélték, hogy ma több hálapénzt kell fizetni, mint három éve, és három év múlva még többet kell majd adniuk.
HozzászólásokÖsszesen: 2 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
A vizitdíj bevezetésekor ezzel kellet volna kampányolni.Tisztelt betegek aki hajlandó a 300 ft-ot előre befizetni az mentesül a hálapénz fizetése alól.A fogorvosm csak lesett amikor a 2000 ft helyett csak 1700 kapott.Viccet félre téve a vizitdíjjal nem lehet a hálapénzt kiváltani. Bár lehetne.És ez nem csak az okoskáknak kellene, hogy világos legyen.
Na kérem, olvassa el ezt a sok okoska, aki a vizitdíj ellen szavazott annak idején.