A napokban jelenik meg a kiváló közíró, Debreczeni József legújabb kötete, az Arcmás, amelyben Orbán Viktor pályáját követi végig a gyerekkortól egészen napjainkig. Ebből a könyvből adunk itt közre egy fejezetet, azt, amelyik a tíz év előtti kormányzás kulisszatitkaiba enged bepillantást.
„A Kisgazdapárt áll legtávolabb a Fidesztől, képviselői hozzászólásaiból olyan értékrend rajzolódik ki, amelyet mi nagyon élesen elutasítunk. Végzetesnek tartjuk a kisgazda politizálást... Az pedig, hogy a kisgazdákkal egy koalícióban legyünk, a legrosszabb álmainkban se kerüljön elő.”
Az álmok néha valóra válnak.
Orbán Viktor, akitől a fenti – hét évvel korábbi – kijelentések származnak, 1998 nyarán kénytelen volt koalíciót kötni Torgyánnal és az ő kisgazdáival. Akikről el lehet ugyan mondani, hogy „értékrendjük” az idők során változott, de hogy ez a változás 1991-hez képest az előnyére történt volna, azt aligha. Az igazán nagy változások az eltelt hét esztendő alatt, mint láttuk, az Orbán vezette Fideszben mentek végbe, és láttuk azt is, hogy a demokratikus értékrend vonatkozásában – finoman szólva – ezek sem voltak kifejezetten előnyösek. Mindezek alapján mondhatnánk, hogy Orbánék hozzáromlottak a kisgazdákhoz, de ez túl sommás volna, a dolog ennél jóval árnyaltabb elemzést kíván.
Kiindulásképpen utaljunk a közismert tényre: Antall József nem volt hajlandó bevenni a kormányába Torgyánt, még akkor sem, amikor az utóbbi az FKGP elnöke lett. A miniszterelnök felelőtlen politikai szélhámosnak tartotta őt, aki mindenfajta politikai és erkölcsi norma szerint méltatlan arra, hogy a Magyar Köztársaság kormányának tagja legyen. A kisgazdapárt hivatalosan kilépett a koalícióból, ám a frakció zöme lojális maradt Antallhoz, így a kormánytöbbség a ciklus végéig stabilan megmaradt.
Torgyánnal a politikai mutatványos, a szemfényvesztő, a politikai hasbeszélő cirkuszi figurája jelent meg a magyar közéletben a rendszerváltozás idején, aki 1990 és ’94 között még a perifériára szorult. Aztán láttuk, hogyan nőtt a súlya ’95 után, s vált olyan tényezővé, aki alapvetően befolyásolta a politikai folyamatok alakulását a jobboldalon. A Fidesz és az FKGP, illetve Orbán és Torgyán viszonyát azonban egészen a ciklus végéig hűvös távolságtartás jellemezte, időnként konfrontáció. A koalíció sokáig elképzelhetetlennek tűnt köztük – legalábbis a nyilvánosság előtt. Nekem viszont ’96 végén egy szűk körű társaságban, Kövér László szavaiból alkalmam volt megbizonyosodni arról, hogy a Fidesz sem az MSZP-vel, sem az „áruló” SZDSZ-szel nem tudja elképzelni a közös kormányzást – semmilyen választási eredmény esetén, semmiféle körülmények között. Számomra akkor világossá vált, hogy Orbánnal ők már elszánták magukat: ha más mód nem lesz, megpróbálják Torgyánnal is.
1998 nyarán aztán kiderült, hogy valóban nincs más mód.
Legalábbis a Fidesz számára akkor már nem volt. Mert a választások első fordulója megnyitotta ugyan a győzelem esélyét a jobboldal számára, ám a kihasználásához elengedhetetlenné vált a kisgazdákkal való együttműködés. Noha a Fidesz – érthető taktikai okokból, a szavazatmaximálás miatt – még akkor is tartózkodott ennek nyílt vállalásától (azaz: Orbán – a politikai racionalitás, sőt a morál kívánalmai szerint nagyon helyesen – hazudott), a kisgazdajelöltek a második forduló előtt így is sorra visszaléptek a javára – nem utolsósorban a jobboldali elit és a szavazók nyomására.
Megtehették volna-e Orbánék, hogy nem fogadják el az őket választási győzelemhez segítő támogatást? Nem, a politikában ez elképzelhetetlen. Hisz ilyesmit kellett volna mondaniuk: „Kisgazdaszavazók, kíméljetek, nem kérünk a voksaitokból” – ami képtelenség. Megtehették volna-e a győzelem után, hogy nem a kisgazdákkal tárgyalnak a kormányalakításról, hanem – a baloldali média és bizonyos gazdasági körök nyomásának engedve – „reálpolitikusokként” mégis nagykoalíciót kötnek a szocialistákkal? Nem, ez is teljes képtelenség lett volna, elsősorban az épp hogy elfoglalt jobboldali pozíciójuk miatt. Ha Orbán a választás megnyerése után összeáll a baloldali utódpárttal, pillanatok alatt elveszíti csaknem teljes politikai bázisát. Árulóvá, erkölcsi és politikai hullává lett volna saját tábora szemében, a koalícióban így simán megették volna a szocialisták (még jobban, mint az SZDSZ-t).

Orbán kénytelen volt koalíciót kötni Torgyánnal
1998-ban Orbán Viktornak és pártjának egyetlen lehetősége volt: a Torgyánnal kötött kényszer-koalíció – vállalva annak minden kockázatát és árát. Antall nem volt hajlandó összeállni az FKGP elnökével, nem engedte be a kormányába, mert a lehető legrosszabb véleménnyel volt róla – és mert megtehette. Orbán aligha gondolt mást a kisgazdavezérről, mégis összeállt vele, mert ő viszont nem tehetett egyebet. (Ma már persze az is nyilvánvaló, hogy őt magát is merőben más fából faragták, mint egykoron Antall Józsefet.)
Csúfos vereségre számíthat
Az 1998 és 2002 közötti kormányzati ciklus egész történetét figyelembe véve kijelenthetjük, hogy a fideszes miniszterelnöknek kevesebb gondot okoztak Torgyánék, mint azt első pillanatban gondolni lehetett. Anélkül, hogy belemennénk a részletekbe, megállapíthatjuk: Orbán kitartó és szisztematikus munka után a végén simán legyűrte a kisgazdavezért. A kormányzás első félidejében már azzal sikerült őt moderálnia, hogy formálisan, a személyes érintkezésben, illetve a nyilvánosság előtt megadta neki a „kellő tiszteletet”: Torgyán kiélvezhette a hatalom nyújtotta presztízs összes lehetőségét. Ezen túl a köztársasági elnöki poszt jelölésének átengedésével két évig önmérsékletre késztette koalíciós partnerét, aki demonstrálni akarta, mennyire visszafogott és felelős politikus ő, amikor arra van szükség.
Ám 2000-ben, amikor csakugyan sor került az államfőjelölésre, a már meggyengült pártelnöknek bizonyára értésére adták: ha önmagát jelölteti, nemcsak arra nincs esélye, hogy megkapja a többséget, de csúfos vereségre számíthat a titkos szavazáson. Az még érthető ezen az alapon, hogy Torgyán miért lépett vissza. De hogy miért volt hajlandó valami „saját ember” helyett az Orbán jelöltjének számító Mádl Ferencet elfogadni, sőt formálisan is kandidálni, arra máig nincs magyarázat.
Hacsak azokat a családtagjait is érintő korrupciógyanús ügyeket nem tekintjük annak, amelyekkel később a miniszterségről való lemondásra is rákényszerítették. Villaépítési botránya jelezte, hogy a kisgazdavezér az anyagiak terén sem tudott mértéket tartani, Orbán pedig kemény hatalmi eszközöket is bevetett az ellene zajló küzdelemben. Erre utalt a rabláncon vezetgetett, majd sokáig fogva tartott Szabadi Béla államtitkár ügye, aki Torgyán alvezérének számított, vagy a megvesztegetése kapcsán lehallgatott és letartóztatott Székely Zoltán bizottsági elnöké. A kisgazdák túl mohón, túl direkt, sőt pitiáner módon fosztogatták a közjavakat; könnyen csapdába estek, gyorsan lebuktak: nem volt nehéz elbánni velük. Miután a vezér nem volt többé alkalmas megszerezni és szétosztani a zsákmányt, elpártoltak tőle. Átpártoltak az erősebbhez: Orbánhoz (Torgyánt végül a saját frakciójából is kizárták).
A radikalizmus még nem létezett

Végül Orbán jelöltje, Mádl Ferenc váltotta Göncz Árpádot az államfói székben
De térjünk vissza 1998-ba. Az akkori koalíciós kormányt a jobboldalon (s azon túl is) úgy értékelték, hogy a ’94-ben vereséget szenvedett politikai erők most visszavágtak. Hogy valami, ami megszakadt – más formában, más szereplőkkel, de –, a lényeget illetően folytatódik a jobboldalon. Ám ha közelebbről szemügyre vesszük a dolgot, kiderül: erről szó sincs. Ennek belátásához azonban még hátrább kell lépnünk, egészen 1990-ig.
Antall Józsefnek sikerült akkor győzelemre vinnie és egyesítenie a magyar jobboldalt a mérsékelt, felelős kormánypolitika jegyében – legalábbis a felszínen. Az MDF–FKGP–KDNP-koalíció pártjain kívül más politikai erő nem volt ezen a térfélen; a szélső radikalizmus szervezett formában még nem létezett. Ám csak idő kérdése volt, hogy a rendszerváltozással járó nehézségek nyomán megjelenjen: elsőként az egyik koalíciós partnernél. A szélsőség Torgyán személyében és törekvéseiben testet öltő kisgazdaválfaja a felelőtlenségben, a demagógiában és az általános nívótlanságban mutatkozott meg elsősorban.
A jobboldali radikalizmus másodjára az MDF-en belül ütötte föl a fejét: Csurka erőszakos politikai törekvéseiben. Ez már többszörös normaszegés volt: tagadta a nyugati demokratikus politika és a magyar alkotmányos berendezkedés bizonyos alapelveit és szabályait (antiliberalizmus, antiszemitizmus; „bemegy két rendőr a tévébe” stb). Miután pedig Csurka nem tudta elfoglalni az MDF-et, önálló pártot hozott létre, ez lett a MIÉP.
1994-ben az addig kormányzó mérsékelt jobboldal pártjai súlyos vereséget szenvedtek a választásokon (MDF: 12 százalék, KDNP: 7 százalék, a Torgyánról leszakadt kisgazdák: 0,8 százalék), és ellenzékbe kerültek. Az MDF és a KDNP együtt is csak a mandátumok 19 százalékával rendelkezett a parlamentben, az előző ciklusban birtokolt csaknem 60 százalék helyett.
HozzászólásokÖsszesen: 77 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Tessék figyelmesen olvasni-ferixx-talán hasznára válik.
Tévedni lehet.Ezért még nem kell a szégyenpadra állitani valakit.Per-
sze mindenkinek jó tudni,már aki kioktat valakit,hogy mit jelentenek a
különböző fogalmak.Pld:államadóság,államháztartási hiány önkormányza-
tokkal és önkormányzatok nélkül,kötvénykibocsátás stb.Mielőtt okitunk
ferixx módra,tájékozódjunk.Mindjárt tisztább lesz a kép.
Úgy hallotam ez az "elismert közíró" már dolgozik a másik Orbán könyvén, a Kolompár Orbánén.
Egy kézikönyv lesz arról: Hogyan kell lenyúlni sec perc alatt száznegyvenmilliót.
hegyaljai!
A hazugság attól válik azzá, ha megcáfolja!
Attól, hogy valamit nem hisz el, attól még az lehet!
Ön aki azt gondolja az itt jelenlévök közt az átlag fölött van, közbe mindenkire cimkéket ragaszt, bolsizik, komcsizik..stb, közben egyetlen tényt, itt felvetett adatot, összefüggést nem cáfolt meg tételesen!
Orbántól sincs elájulva ugyan, azt sem tudjuk milyen intézkedésekkel akarja elérni, hogy nekünk jobb legyen, de önnek mégis jó lesz!
Közben szegény emberként a jobboldali médiából tájékozodik és nem hall olyan információkat, hogy a világ minösítöi egyre többször több helyen pozítivra értékelnek bennünket! Olyan mélyre dugja a fejét a homokba, hogy azt sem sikerül látnia, hogy az Orbán minden igyekezete ellenére, átvitt megszorító csomag hatására a 320 ft-os euró újra 260 körül lett! Persze tudjuk, annak semmi köze az ország vezetésének! Tudjuk a hit és a sok nemzeti ima tette!
Egyébbként egy adatot, ami természetesen az ön számára nem igaz: az addóságunk jelentös része, 76% a lakossági és vállalkozói hitelek, a maradék 24% az állami hitel, melybe vastagon benn vannak a nagyellátó rendszerek (eü, nyugdij kassza..stb) és nem kis részben a többségben fideszes önkormányzatok hitelei, müködésre kibocsátott kötvényei!!!???
Na micsoda önbizalom tört elő hegyajján.Mint a szennyvíz.
hegyaljai!
Ön nem lát, nem hall és csak azt hiszi el amit a jobboldal mond, az nem jelenti azt, hogy ön jól látja a dolgokat! Söt, biztos vagyok abba, mivel egy tételes állítást sem képes megcáfolni, önnek fogalma sincs az ön körül lévö világ müködéséröl!
Arra a kérdésre, hogy miért támogatja az Orbánt, egyetlen válasza, hogy az jobb lesz! Arra a kérdésre, hogy mitöl, milyen intézkedések alapján lesz jobb, a válasza, mert a nemzet, a magyarok érdekeit...!
Hát ez nem túl sok,de ne adja fel!
De mielött leadja a voksát, azért próbálja megkérdezni a nagy vezért, milyen intézkedésektöl lesz jobb? Hátha önnek, önöknek egyszer elmondja, mert amit eddig tudunk töle, az hablaty, az elsö éves közgazdasági középiskolás is szánalmasan ingatná a fejét!
Álmodozni, egyébként önnek is szabad! Ilyen tudással, rálátással , amilyen önnek van, képességeihez hasonló szerény visszahuzódással kommenteljen, ha nem akar szánalmasabb lenni!
berzsián56!
Valakiröl állítani valami negatívat és nem tudni tételesen alátámasztani ezt a véleményét, az enyhén szólva komolytalan!
De ha nem érdemelnek figyelmet, akkor miért kommentálta? Én pl. biológiai témákat nem keresem, nem is kommentelem, mert nem is érdekel!
Ha, az ember belemenne egy ilyen zsákutcába, akkor csak Lengyel Lászlókat, Kende Pétereket, vagy Fritz Tamásokat olvasna, és jobban eltévedne, mint valaha.Ezek pártkatonák.
Hamvas Béla, életében nem vett kezébe ujságot, de azt nem állítanám, hogy nem volt elég tájékozott.
Lehetőleg kerülöm az Ön által is képviselt stilust, de most kivételt teszek. Tényszerűen állítom, hogy a könyvet csak előrendelés útján tudtam megszerezni, és a másként gondolkodó barátaimtól alig tudtam kölcsönadás után visszaszereznim, mert továbbadták. Ez persze semmit nem jelent, legfeljebb, hogy mi kevesen, még az izlésünknek és világlátásunknak megfelelő könyvet is olvasunk. Miután Ön mindenkit, aki a politika oldalán (baloldalt, vagy jobboldali kontervatívként) megszólal, lepártkatonázza,kellő tisztelettel megkérdezném, az Ön szeretett pátjának közíróit miknek tartja? Lehet valakit tudatosan nem olvasni, és nem szeretni, de annélkül, hogy érvrendszerét ismerné, vagy tételesen cáfolná, eléggé kistilű dolog ilyen kritikát megfogalmazni.
gjozsi88
Az ilyen kis pártszolgálatban álló csahosok, nem érdemelnek több figyelmet.
Egy kampány eszközei ők , semmi más. A csahos beindul, támad, a pártlapok meg feltúrbózzák. Kiosztanak párszáz példányt a pártrendezvényeiken, a többi meg megy a zuzdába, esetleg a bolhapiacon rugdossák félre, mert száz forintért is eladhatatlan.
Így megy ez.
berzsián56!
Debreczeni komolyságát tessék megkérdöjelezni, de ne oly módon, ahogy teszi! Tételesen cáfolja meg állításait!
Ez a vélemény akkor lenne hiteles!
A nagy Viktor csodálata a személyi kultusz elsö lépése, aminek hozadékát a történelem számtalanszor visszaigazolta!
Tehát cáfoljon, vagy ébredjen fel!!!
A "kiváló közírót"legfeljebb akkor lehetne komolyan venni, ha egyszer Orbán Viktor írna egy Debreceni könyvet.
Nem a városról, hanem a " kiváló közíróról".
De a, addig..?
hegyaljai!
Ön azzal, hogy nagyon egyszerű, a leghüségesebb pártkatonája a jobboldali populizmusnak!
Ön akkor elégedett, ha azt mondják önnek!(majd a következö kormány alatt, ha megváltozik a retorika, dicsérni fogják magukat, öntöl is elvárják, hogy mosolyogjon, ön, igazán nem tudja miért, de mosolyogni fog...!)
Az, hogy most azt mondták, hogy minden hazugság, rosszabbul élünk...!
Önt a teljes depresszióba tartja, nem hisz el semmit, gyülöl mindent és mindenkit, akiröl önnek azt mondták gyülölni kell!
Az, hogy ön nem tud róla, mert a jobboldali média erröl önt nem informálja, (reálbér növekedés, számtalan fejlesztés, a Bajnai féle hatékony válságkezelés, melyet a világ elit elismert...stb), az attól még létezik!
Karácsony Benö!
Segítek: Nem a kereszt usztatásról, hanem korona usztatásról írtam!!!
A multiknak adott esetleges kormányzati támogatás, az a munkát adó termelö üzemekre vonatkozik!Akik a hozott munka fejében biztosítják az export piacot, munkahelyek adásával növelik az itthoni piacot is! Ha nem lenne , akkor a multi szlovákiába, romániába telepedne le, de ezzel nem engedné át az általa bitorolt piacot! Hova termelne a magyar, kedves Benö, ha a tökeerös multi, költséghatékony,modern technológiával a kezében tartja a piacot?A belföldi piac, ellentétben pl. a lengyelekkel, ahol jelentös, nálunk nagyon kicsi, ráadásul többek közt a fidesz lakáshiteleinek is köszönhetően uszik az adósságba! Magyarul:még évtizedekig nem lesz valódi felvevö piac!!!
A bevásárló központok attól olcsóbbak, hogy nagyon nagy kvótákat kötnek le, a logisztikájuk révén osztják szét és ezel árban mennek alá a kisboltoknak!
...hegyajja,Maga ilyen témához miért szol hozzá?Magának a KSH adatok
hieroglifát jelentenek!
Benökém!
Látom a szövegértéssel is baj van!!!
Amit irtam, az úgy szólt, hogy a Viktornak köszönhetjük a sok milleniumi keresztet, zászlót, és itt jött egy vesszö, a korona usztatást is, ami gazdasági szempontból hasznos beruházás!
Amit még írtam, hogy a multikat az önhöz hasonló, mellveregetö igaz magyarok tartják itt, akik még vasárnap délután is megtöltik a parkolókat!
A parkolók tele vannak, sétáljon és nézze meg!
A vásárlói szokásokat meg elemezze, ugyanis nem 1 liter tejért járunk a multikba, hanem a heti, havi nagybevásárlásokért, a normális ember 3 kifliért, 1 liter tejért nem megy ki általába a város szélére!
Az ön véleménye attól lehetne egyébbként hiteles, ha lenne indittatása tételesen, tényekkel megcáfolni azt ami nem igaz!
Amig ez nem megy, addig az ön véleménye, egy üres fröcsögés!
Karácsony Benö!
A sok maflaságból egyet sem sikerült megcáfolnia!
A nemzeti öntudat, úgy tudom nem gazdasági kategória! Ha az, akkor legyen szíves megmondani, hány egység nemzeti öntudatért kaphatunk egy kiló kenyeret!
De, ha már itt tartunk, amit még az Orbánnak köszönhetünk, az a számtalan milleniumi kereszt és zászló, korona usztatása...! Ezek mind csupa gazdaságélénkítő tevékenység!
A multik attól életképesek ma Magyarországon, hogy többek közt az önhöz hasonló igaz magyarok még vasárnap délután is megtöltik a parkolóikat, közben meg a másiktól várják el, hogy a magyar kisboltban vásároljon drágábban!
Szegénykém,Maga még mindig itt tart?Nagyon naftalin szagú a szövege.Kü-
lönben képzelje,nem szégyellem magam.Különösen,ha ilyen fószer mondja.
Karácsony Benö!
Az Orbán kormányzás idején volt derüsebb hangulat?
Igen, mert akkor senki nem szította a gyülölködést, még akkor sem, ha a fanyalgók, már akkor figyelmeztettek, hogy az Orbáni gazdaság politika, mely a Bokros csomag hozamának az elosztása volt haveroknak, melyből a közösnek szinte semmi nem épült, csak az egyének boldogulását segítette!
Ugyanakkor a lakossági hitelekre épített fogyasztás növelés rövid távon GDP növekedéssel járt, de ennek egyenes következménye volt a mostani túltermelési válság, ugyanis az emberek a törlesztörészlet kifizetése után maradó jövedelme nem elég arra, hogy most gyártott termékeket vásároljon! Tehát ha nem tudod megvenni, akkor nem is kell gyártani, ha nem kell gyártani, dolgozó sem kell...!
Az, hogy minket jobban érint a világválság, az a nagy összegü és hosszú lejáratú lakáshiteleknek köszönhetjük, melyek még évtizedekig nyomni fogják a gazdaságot!
Ezt, ha jól emlékszem az akkori melldöngetö kommunikációra (a mi lakásprogramunk 450 ezer, a szociké csak 50 ezer, arra már nem is figyeltek, hogy aki egyet vett, az ritkán vesz másikat, tehát nem összehasonlítható a két adat) a Fidesznek köszönhetjük elsösorban, melyet jól jelez, hogy a lakossági megtakarítások 98 után fogytak el, melyekkel beszálltak önrészként, ekkor kezdődött az eladósodás!
Az ami önnek jobb közérzetet jelenti, egyik okozója a mostani bajnak!!!
Tisztelt jobboldalt, Orbánt imádók!
Töletek leginkább a tisztán látást vették el!
Nem tudtok mit kezdeni az elmúlt 7 év 25%-os reálbér növekedésével, nem láthatjátok a több száz km újonnan épült autópályát, a felújitott utakat, intézményeket, a létrehozott egyébb nagyberuházásokat, mint pl a gáztározók, Mercedes szerzödés...STB!
Nem tudhattok arról, hogy az uniós támogatások önrészének az ajánlott 50% helyett az elérhetöbb 10-15% ra csökkentését is a szociknak köszönhetjük!
Nem tudhattok arról, hogy a VILÁG GAZDASÁGI VÁLSÁG hatásait kezelö Bajnai kormány stabilizálta a forintot, ezzel segítve a többek közt az Orbán segítséggel(kedvezményes lakáshitelek) eladósított devizaadósoknak!
Arról sem nagyon tudhattok, hogy a segítségetekkel megakadályozott reformok, amit lenépszavaztatok, a szocializmus ellátó rendszereinek a felszámolására tett kisérlet volt!
Bőszen komcsiztok, miközben visszasírjátok a szocializmust!
Nektek azt is megmondták és szájtátva hallgatjátok, hogy a jobbikot és a gárdát a szociknak köszönhetjük, észre sem véve, arra nem is emlékezve, hogy a Vona a polgári körök vezetöje volt, Orbán köreihez tartozott! Ráadásul az sem gondolkodtat el bennetek, hogy ez a jobbik, amit az MSZP hozott létre, rögtön szövetséget köt a Fidesszel az önkormányzatokba, mely koalició az MSZP-vel szembe jött létre! Abszolut életszerü, az MSZP létrehozza a jobbikot és megbizza, hogy az önkormányzatokba lépjen koalicióra a Fidesszel, ellene!
Azt sem láthatjátok, hogy az Orbán sehol a nagypolitikában nem kívánatos személy, hisz az elmúlt időszakban a Putyin szóba sem állt vele, a Sárközy magára hagyta, emiatt korábban ért oda, mint Demszky, egy rendezvényre! A szlovákok és a románok, már eddig nem kivánatosnak minösítették!
Azt sem tudhatjátok, hogy az igaz jobboldali média, az Orbánt bíráló véleményeket, a demokrácia, szólás szabadság jegyében, egyszerüen nem jelenteti meg!