A cigányok csak ne járőrözzenek!
A roma lakosság megnyugtatására és az önmaguk védelmére szervezett "járőrözés" befejezésére kérte a nógrádi cigányság vezetőit a megye rendőrfőkapitánya a kisebbségi politikusokkal folytatott salgótarjáni megbeszélésén kedden.
A főkapitányság szóvivője az MTI-nek elmondta: a novemberi egyeztetés után a rendőrség azért kezdeményezett ismét megbeszélést, hogy megelőzzék Nógrád megyében a tatárszentgyörgyihez hasonló bármilyen súlyos bűncselekmény elkövetését, és közösen tárgyalják meg a kisebbségi "járőrözés" problémáját.
A megye egy-egy területén a romák egyes csoportjai olykor közbiztonságra veszélyes eszközökkel felszerelkezve járják a települések utcáit, hogy így biztosítsák saját védelmüket - közölte Dankóné Nagy Éva.
Szabó Jenő főkapitány a megbeszélésen kijelentette: a rendőrség akkor sem hunyhat szemet a jogsértések esetén, ha megérti a cigányság félelmét. Arra kérte a roma vezetőket, nyugtassák meg a cigányságot, hogy a rendőrség mindenki biztonságát megvédi, és nincs szükség a települések nyugalmát veszélyeztető önbíráskodásra.
A főkapitány ugyanakkor ismét arra kérte a roma képviselőket, hogy amennyiben a kisebbségükhöz tartozó állampolgárok gyanús körülményeket, gyanúsan viselkedő embereket látnak lakóhelyükön, késedelem nélkül értesítsék a helyi kapitányság ügyeletét.
A rendőrkapitányok feltérképezték a veszélyeztetett területeket, és azokon megerősítették, illetve gyakoribbá tették a járőrszolgálatot - jelentette ki Szabó Jenő.
HozzászólásokÖsszesen: 3 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Őszike! Nem az a baj, h. "járőröznek", hanem mert ezt közbiztonságra veszélyes eszközökkel (kés, kasza, balta, szamurájkard) teszik. Ilyen még a Magyar Gárda esetén nem fordult elő.
Valamelyik nap, az egyik többségben romák lakta településen elterjedt a hír,idézem: szkínhedek gyülekeznek a falu végén! Nosza rajta,kapára,kaszára kapott a cigányság,ellenőrzés nélkül,kapásból elhitték! A községen áthaladó autósokat,önkéntesen ,jogtalanul megállították,molesztálták! Mikor kijött a rendőrség,és számon kérte a jogsértést,az volt a válasz,hogy ők JÁRŐRÖZNEK !
Az viszont igaz,hogy a polgárőrség munkájába be kellene vonni a romákat is!
Szerintem be kellene venni a polgárörök járörözésébe egy- egy normális cigány embert.....
Jelentsék a gyanus mozgást.....ja, majd kiküldenek olyanokat, akik lánctévedések halmazában /szándékosan,vagy hülyeségböl/ intézkednek.
Ha a Gárda mehet mivel azok is törvényen kivüliek, akkor a cigányok miért nem?
Volt, van olyan rendör kapitány aki a Gárdistákat is bekérette, hogy ne végyék el, ne avatkozzanak a rendörség munkájába?
Addig, amig a cigány járörözök, nem csinálnak semmi baromságot, miért ne járörözhetnének.