2010. március 16. kedd - Henrietta. Holnapi névnap: Gertrúd, Patrik
Péntek, 2010. február 5. 12:48 Utolsó frissítés: 12:48
Csák Gergely írása

Antifa demonstráció

"A félelem társadalmává váltunk"

Többek között Bächer Iván, Vágó István és Németh Péter a Népszava főszerkesztője is felszólal azon az újabb antifasiszta demonstráción, amelyet civil szervezetek rendeznek a Kitörés Napja alkalmából. Az utóbbi években hungarista és szélsőjobboldali csoportok vonultak fel ebben az időpontban, hogy megemlékezzenek a német és magyar katonák 1945. február 11-én este Budáról indult kitörési kísérletére.
– Nem mernek kijönni egy-egy rendezvényre, mert félnek - mondta el a Fasisztákkal nincs párbeszéd! nevű rendezvény egyik szervezője, a demokratikus értelmiségiekre célozva.

– Hiába írják folyton a lapok, hogy mennyi baloldali és liberális értelmiségi van és mennyien állnak ki a demokrácia mellett. Nem mernek kijönni egy-egy rendezvényre, mert félnek - mondta lapunknak Alföldi Andrea, a rendezvény egyik szervezője. Hozzátette: sok zenész még pénzért sem vállalata a fellépést; számos értelmiségi pedig úgy döntött, nem vesz részt a demonstráción és nem mond beszédet.

– A félelem társadalmává váltunk. Nem tudják, mit hoz a holnap. Mindenki fél - foglalta össze tapasztalatai Alföldi Andrea.

A civilek a Kitörés Napja alkalmából újabb antifasiszta demonstrációt szerveznek. – Csak azt tudom mondani, hogy ez az egyetlen demokratikus lehetőség, amivel rendelkezünk. Hogy hangot adunk a véleményünknek. Sem a média, sem a közszereplők, még a pártok környékén sincs kialakulóban olyan közös szándék, hogy a szélsőségeseket viasszaszorítsák- mondta a rendezvény szervezője, utalva arra, hogy az utóbbi években rendszeresen neonáci rendezvényeket tartottak február közepén, megemlékezve a Budapestről kitörő katonákról.

A Becsület Napja

A német és magyar alakulatok 1945. február 11-én este Budáról indult kitörési kísérletére történő megemlékezés. Az első a Magyar Nemzeti Arcvonal rendezte meg 1997. február 11-én.

Az 1999-es megemlékezést követő, az angyalföldi Viking Klubban megrendezett koncertsorozat közben rohamrendőrök lepték el a szórakozóhelyet és igazoltatni kezdték az ott tartózkodókat. Végül gyorsított eljárásban még a hónap végén hat résztvevőt ítéltek nyolc hónap, két évre felfüggesztett szabadságvesztésre, illetve a Viking Klub rendezvényének szervezőit is perbe fogták közösség elleni izgatás vádjával. Az incidenst követően az Orbán-kormány alatt nem volt több becsületnapi megemlékezés.

A következő megemlékezést már az azóta betiltott és feloszlatott Vér és Becsület Kulturális Egyesület rendezte meg 2003. február 11-én, a Hősök Terén, az ismeretlen katona sírjánál.

A rendezvény résztvevői többnyire különböző európai országból érkezett neonácik (vagy ahhoz hasonló ideológiát vallók), illetve az ezen nézetekkel szimpatizáló II. világháborús veteránok, vagy azok leszármazottai.

A rendezvény szervezői a Vér és Becsület feloszlatása után a Hazáért Egység Mozgalomban résztvevő többi szervezet lettek; a Pax Hungarica Mozgalom, a Véres Kard és a Hungaria Skins.

(Wikipédia)


– Mindannyiunkat felelősség terhel, hogy húsz évig nem foglalkoztunk a rasszizmus kérdésével - fogalmazott Alföldi Andrea. – Politikai szándék nélkül nem fog menni a szélsőjobb felszámolása. A demokratikus erőknek egységesen kell fellépni a szélsőségekkel szemben. Meg kellene határozni egy demokratikus minimumot, amihez minden parlamenti párt tartja magát.

– Pont az a lényeg, hogy minél többször, minél többen azt mondják: ácsi. Ha csak egy napra is, de több ezer ember szembesül azzal, hogy több ezer ember van, aki ugyanúgy gondolkodik, mint ő – tehát magyar és demokrata - , akkor már volt értelme ennek az egésznek - mondta el a rendezvény céljáról a szervező, aki felhívta a figyelmet: az antifasizmus nem kizárólag a baloldalé; minden demokratikus erőnek magáénak kellene vallania.

Metropol


A rendezvényt február 13-án, jövő hét szombaton tartják, a Hollán Ernő utcai jegyiroda előtt. A helyszínen több antifasiszta demonstrációt is tartottak már.
Korábbi cikkeink a rovatban
Vissza a lap tetejére

Kapcsolódó cikkek

Irogattyú
2010-02-09 16:06:11   #26

Hát, igen érdekes elmeszüleményeket lehet itt olvasni. A "vörös csürhéhez" csak annyit: nem azzal kezdődött a II. VH, hogy vörös csürhék dúlták végig hazánkat, és becstelenítették meg asszonyainkat, lányainkat! Nem úgy volt az, hogy zárt rendben elvonulgattunk a Don-kanyarig szép magyarnótákat énekelgetve, ugyanis egy meglehetősen nagy offenzíva részét képeztük, amely végigdúlta Ukrajnát és megbecstelenítette asszonyaikat és lányaikat! MI A SZART KERESTÜNK MI OTT????? Aztán felhúztuk az orrunkat, mert a ruszkik bátorkodtak minket úgy pofán vágni, hogy arról kódultunk? És tágranyílt szemekkel tetszenek szíves lenni csodálkozni, hogy a ruszkik árnyékában nemigen lehetett hősként ünnepelni azokat a szerencsétleneket? És most azoknak a pereputtya veri itt a nyálát, akik azokat a szerencsétleneket odaküldték? Szégyelljék a pofájukat!

nicolas
2010-02-06 19:23:52   #25

"aksiz"!Abban egyet értünk,hogy történelmünk nagyon sok történése a mai
napig nincs "szakmai",tudományos követelmények szerint feldolgozva.Az
történt,történik,hogy a politika mindig kisajátítja,jogot formál az ér-
tékítélet kimondására.Ugye egyetért azzal,hogy már a honfoglalásban
sem vagyunk úgymond egységesek.Nem is beszélve más fontosabb kérdések-
röl.így a két világháborúról,a két világháború alatti történésekről,a
II.vh.utáni eseményekről,így az 56-s forradalomról sem.Észbontó ami
ebben az országban történik.Emiatt emberek állnak egymással szemben,
nincs egy normálisan megtartott nemzeti megemlékezés.Mindezt köszön-
hetjük a pártoknak,akik képtelenek távol tartani magukat a tudomány,a
szakma feladataitól.

aksiz
2010-02-06 18:27:34   #24

T.nicolas !

Lesipuska az én hozzászólásomra válaszolt, ezért most én válaszolok helyette.

Sajnálom, hogy Ön szándékosan úgy viselkedik, mint az az ember aki összekeveri GIZIKÉT a GŐZEKÉVEL.

Ha a II. Világháború után a kezdetektől méltóképpen megemlékezhettünk volna a " vágóhídra " hajtott áldozatokról, akkor ezek a neonáci csoportocskák nem találtak volna lehetőséget arra, hogy ezen a napon gyűlésezzenek.

Egyébként pedig akinek több esze van az jobban, és logikusabban is gondolkozhatna.

Üdvözlettel : aksiz

Zanza
2010-02-06 17:41:58   #23

Talán azért nem mennek el a demonstrációra, mert a szervezők butaságokat hordanak össze. Dehogy félnek! Kitől, mitől? Néhány zsebnáci hőzöngésétől? Ugyan már! Nem kellene átesni a ló túlsó oldalára, akkor talán többen támogatnák a rendezvényt a jelenlétükkel. Félelem társadalma. Ekkora marhaságot már régen hallottam. Én még egyetlen nácival sem találkoztam, akitől félnem kellene. Tudom, hogy voltak olyan idők, sajnos, de ma 2010.-et írunk.

nicolas
2010-02-06 14:47:31   #22

Aki a hungarista,szélsőjobb csoportok megjelenése ellen kiván fellép-
ni,azoknak nem kell senkinek megfelelni.Egyetlen megfelelési kényszer
van,mégpedig a tiltakozás ezen csoportokkal szemben.Lazán,lesipuska
módon erről értékitéletet mondani,hát hogy is mondjam.Tetszene egy
kicsit több ész birtokába lenni.

aksiz
2010-02-05 20:05:08   #21

Az előbbi bejegyzésemet még kiegészítem annyival, hogy édesapám is végig harcolta a II. Világháborút, de soha semmilyen megemlékezésében nem volt szó semmiféle eszméről, csak arról, hogy megjött a behívó és menni kellett.( Szerencsére Ő visszajött ) Az unokanővérem férje vallási okokból megtagadta a fegyver használatot, hazaárulásért a "Szegedi Csillagbörtön" legveszélyesebb részébe került és az ott szerzett tüdővészben rövid időn belül meghalt, de Őrá sem illett emlékezni !

aksiz
2010-02-05 19:32:14   #20

Rettentő nagy tévedésben van mindenki aki a "Kitörés Napja" alkalmából antifasiszta gyűlést szervez, de az is aki ünnep napnak tekinti ezt a napot.
Ezen a napon a " vágóhídra hajtott " katonákra kell emlékezni, hogy ext. acus- t idézem. Ugye senki sem hiszi komolyan, hogy akkor nyilas vezetők, netán náci hatalmasságok harcoltak.

40 évig nem lehetett megemlékezni a sok szerencsétlen katonáról, akiket SAS behívóval azonnal elinditottak a Don-kanyarba, és egyben a halálba. Ideje volna fejet hajtani előttük mindkét oldalnak, és velük kapcsolatban elfelejteni a fasizmus kifejezést.

DONJ
2010-02-05 15:39:51   #19

#18.

Kiváncsívá tettél, milyen habot, kiről, miért? Várom megtisztelő válaszod

megmondoember
2010-02-05 15:23:09   #18

#16: Azért a habot töröld le...

DONJ
2010-02-05 14:52:27   #17

Bocs. "20202 helyett 2002" Elvitt a lendület

DONJ
2010-02-05 14:51:00   #16

A beírások egész érdekes történelmi tanulmánnyá alakultak, visszaidézve sokunk, ilyen-olyan iskolai emlékét is. A cikk azonban nem erről, hanem a mai valóságról szól. Az #1 beíró butaságára, azért nem szabadna ugrani, mert nincs mit megvitatni. „ A tudatlanság nem végleges állapot, a hülyeség az.”
A félelemről kellene beszélnünk. Megragadott az 1999 esemény hatósági kezelése. Olvassa el még egyszer mindenki. Szétverték a gyűlést, gyorsított eljárásban ítéletek, azután 20202-ig csönd, "oszt jó napot". Utána pedig 2002 től, elkezdtünk azon hezitálni, hogy meddig terjed a szólásszabadság és a gyülekezési jog. Addig hezitáltunk, amíg még import neonáciink is lettek. Kinek a felelőssége? Elsősorban a kormányé, mert a hatalom minden eszközével rendelkezett, másrészt az ellenzéké, aki drukkolt, hátha lehet belőle ügyet csinálni. Tehát ma, amikor nyíltan lehet származása miatt közéleti embereket meghurcolni a Kossuth téren, amikor a Bíróságon nem mernek kemény ítéleteket hozni, mert félnek, amikor büntetlenül lehet rendőrt verni, MTV-t felgyújtani, lakásokra „molotov koktélt dobni”, miért ne félne a kisember? Ja, hogy a FIDESZ nem fél? Akkor miért nem rendez ilyen demonstrációt? Miért nem biztat arra, hogy a rendőrség lépjen fel ellene, mi mellette vagyunk? Morvait „perszóna non grátának” nyilvánítva, a gyűlöletbeszédet nem díjazni, hanem büntetni. Mert bűnösök közt cinkos, aki néma.
Már alig várom a 2011 évet. Remélem, előveszi Pintér belügyminiszter úr ,a már bevált receptet és akkor talán nem is kell demonstrációt szervezni.

laszlo01
2010-02-05 14:46:02   #15

Kedves ortega!
Az Antant terveiről, amelyek szerint a Monarchia felosztása szükséges lesz a győzelem után Henry Kissinger: Diplomácia című könyvében olvastam.
Ormos Mária könyvét nem olvastam, köszönöm hogy felhívta rá a figyelmem.El fogom olvasni.

ortega
2010-02-05 14:34:35   #14

Kedves laszlo01

Ormos Máriának van egy (tökéletes) könyve erről az időszakról. Címében szerepel a Trianon. A bizonytalanság olvasható ki belőle. Az, hogy senki nem tudta, mit akar. Egy volt biztos: a szopacs oldalon vagyunk.

A Román - Antant egyezmény 1914 előtt született, s a Tisza volt a kiindulási alap. A románok többször visszakoztak - szerencsénkre.

A wilsoni önrendelkezésről szívesen társalgok - de csatoljuk ide a FED történelmének párhuzamos részét. - A Federal Reserve rendszert az 1913. december 23-án elfogadott Federal Reserve-törvény hozta létre. A Federal Reserve Bankok 1914. november 16-án kezdték meg működésüket. A törvény egyúttal megnyitotta az utat a Federal Reserve bankjegyek kibocsátása előtt. A bankjegyeket a Reserve Bankok bocsátották ki és a pénzintézeteken keresztül forgalomba kerültek.

Amikor 1913-ban a nemzetközi finánc-elitnek sikerült privatizálnia az Egyesült Államok pénzügyeit és létrehoznia a Federal Reserve System-nek nevezett magánkartellt, akkor még azt is elérte, hogy a "Federal Reserve Act" kimondja: A FED "Class A" minősítésű részvénytulajdonosainak neveit ne hozzák nyilvánosságra. Mára azonban már ismeretes, hogy a FED főrészvényesei a következő magánbankok voltak (a jelenlegi tulajdonosai is ők vagy jogutódaik): Rothschild Banks of London and Paris, Lazard Brothers Banks of Paris, Israel Moses Seif Banks of Italy, Warburg Bank of Hamburg and Amsterdam, Lehman Brothers Bank of New York, Kuhn, Loeb Bank of New York, Chase Manhattan of New York és végül Goldman, Sachs Bank of New York. /17/ A FED hasznosságáról csak annyit, hogy megalakulása előtt elhanyagolható volt az Egyesült Államok államadóssága, noha az amerikaiak nem fizettek személyi jövedelemadót, az állam mégis kielégítően működött egyéb bevételeiből. Ma, amikor fokozott adóteher sújtja az amerikaiakat, az államadósság 6000 milliárd dollár fölé emelkedett és a költségvetés felét adósságszolgálatra kell fordítani. A magánszektor és az egyes állampolgárok eladósodása pedig meghaladja a 14000 milliárd dollárt, összesen tehát 20 ezermilliárd dollár után kell fizetni az adósságszolgálatot az amerikaiaknak, évi mintegy 1400 milliárd dollárt.

Forrás: http://mek.niif.hu/01500/01560/html/01.htm#2

laszlo01
2010-02-05 14:15:24   #13

Az Osztrák-Magyar Monarchia felosztását már jóval az I. világháború vége előtt az antant, és nem a kisantant hatalmai elhatározták.Ehhez még hozzájött a Wilsoni népek önrendelkezése nevű "rendezési elv" ami úgy valósult meg, hogy a kisantant csapatai a Monarchia területére gyakorlatilag szabad rablást kaptak.Hála Masaryk és Benes londoni akcióinak ez leginkább Magyarország sérelmét jelentette.Ehhez aztán lelkesen csatlakozott az "ősi"Szerb-Horvát Királyság is.Romániát már ne is említsük, mint a legnagyobb haszonélvezőt.Jellemző, hogy még Ausztria is jelentős területeket kapott, ( a mai Burgenland)pedig hát némi közük volt a háborúhoz.Nem kellett a vörös Tanácsköztársaság ahhoz, hogy az országot szétszabdalják, azt hiszem,ez csak Horthy későbbi önigazolása volt.Az antant hatalmak érdeke volt, hogy Európa közepén ne lehessen egy feltehetően németbarát erős állam, hanem egymással marakodó kis államok jöjjenek létre.

ortega
2010-02-05 14:10:03   #12

Kedves sss!

A lehető legracionálisabb lépés volt átadni a hatalmat Kun Béláéknak.
Soha nem a szeretem - nem szeretem a döntő. Károlyi Mihályt nem október 31-én nevezték ki. Egy héttel előbb, Bécsben a kancellária.
Két lehetőség előtt álltak. Vagy harcias kiskakast játszani - vagy menteni a menthetőt, elhatárolódni Ausztriától.
Az orosz frontról hazatérő kétszázezer (négyszázezer) német katona lefegyverzését nem szabadott magára vállalni az országnak. Márpedig ha nem zavarja haza katonáit a Károlyi kormány, ránk lőcsölik. Így is volt elég problémánk a "hazánkon hazatartó német alakulatokkal". Ők nem szálltak le a vonatról. Csupán a mozdonyokhoz nem tudtunk szenet adni, hogy hazamehessenek.
Most is azt mondom, térjünk vissza a kérdés játékelméleti megítéléséhez (magához a játékelmélethez sík hülye vagyok), hogy akkor, a lehetőségek ismeretében volt e más döntési lehetőségük?

nicolas
2010-02-05 13:52:33   #11

Ma már világossá vált,hogy a magyar társadalom nagy sorsfordító kérdésekben sem tud egységes lenni.A mai magyar társadalom nem tud
megünnepelni tisztességesen egy március 15-t,egy október 23-t.Nem tud
egységes lenni egy antifasiszta megmozdulás részvételében.Félünk?Mi-
től félünk?Nem félünk,hanem ilyen megosztott a társadalmunk.Ma a po-
litika szétzúzta az egységes nemzet tudatot.Ma a FIDESZ nem vesz részt
semmi olyan rendezvényen amit a kormány szervez,tart nemzeti ünnepe-
inken.Külön ünnepséget tart.Demonstrál.Kinek jó ez?Ma megint eljutot-
tunk odáig,hogy történelmünk megítélését újra fogalmazzák.Ki tudja
megmondani,mi a helyes megítélés a magyar fasizmusról,az ország felsza-
badulásáról,stb.Ma már azt sem tudjuk honnan jöttünk.Szóval,van mit
tenni nemzet tudatunk megteremtése,megerősítése terén.

sss
2010-02-05 13:39:23   #10

Gazdaságtörténészek szerint a Kun Béla féle 133 napos vörös uralom sokkal nagyobb gazdasági kárt okozott az országnak,mint az egész első világháború, a kisantant támadásokra pedig a casus bellit éppen ez idézte elő, valamint a románok bevonultak Budapestre, ha jól emlékszem.
Itt egészen furcsa történelem felfogásokkal lehet találkozni, kicsit utána kellene nézni a tényeknek

sss
2010-02-05 13:34:27   #9

Kedves Ortega,


szerintem Tibi vörös csürheként a szovjet megszálló csapatokat említette, ide hogyan jön az 1.vh. vége, én nem értem egészen
A szovjetek meg azért csak végigrabolták az országot, rémtettek, megerőszakolások, rablások, gyilkosságok kísérték az útjukat, később hatalomra segítették a kommunistákat, valamint megszállva tartottak bennünket 40 évig, ehát szerintem a vörös csürhe kifejezés ha kicsit durva is, de teljesen találó

Trebits
2010-02-05 13:30:21   #8

Kedves Ortega!

Egy kis kiegészitést:

1919-ben a hazát egyetlen hadsereg védte a románokkal szemben és a cseh légiósokkal szemben: A Vöröshadsereg. (Az un Székely Hadosztály csapatai ugyan harcoltak a románok ellen, de nem volt jelentös haderö)
Horthy és a tisztjei pedig Szegeden drukkoltak a románok gyözelméért. Azt tudjuk, hogy a Vöröshadsereg támadási tervét is egy Horthy párti tiszt jutatta el a románokhoz. Horthy és 3.000 katonája a román szuronyok "árnyékában" vonult be Budapestrrrrrr.
Enni.

ortega
2010-02-05 13:22:49   #7

Elvarratlanul hagytam egy szálat, hogy a szerbek mikor vonultak ki Pécsről.
Aki átélte, annak nem durva a Wiki ide vonatkozó idézete.

...Az I. világháború végén Baranya déli részét szerb-antant csapatok foglalták el, akik megszállva tartották a várost 1921-ig; ez idő alatt a Baranya–bajai Szerb–Magyar Köztársaság része. A szerb megszállás és rablás visszavetette a pécsi ipar és kereskedelem fejlődését. Az új országhatárok meghúzása miatt a déli piaci területek elvesztek a város számára....

Lehet vörösözni, csőcseléklelkűek.

1 2 következő oldal

 

168 óra

Lapajánló

2010. március 11.
LEGOLVASOTTABB CIKKEK
További cikkeink
LEGÚJABBAK A FÓRUMON

SZDSZ

Joszip Vragics - 2010.03.16 16:24

VÁLASZTÁS — 2010

Rumcájsz - 2010.03.16 15:55

Hát milyen országban élünk?

primax - 2010.03.16 15:53

MSZP-lista: Gyurcsány az első ötben

zoja - 2010.03.16 15:49

A Jobbik Európába

tökös - 2010.03.16 15:11

BKV

Csülök - 2010.03.16 13:30

A konok Köztársasági Elnök

magyar nemzett - 2010.03.16 13:10
LEGÚJABBAK A ROVATBAN
További cikkeink
Szavazás

Meglesz-e a Fidesznek a kétharmad a parlamentben?

Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!