"A Fidesz kétharmadra készül, akár a Jobbikkal együtt is..."
Az MSZP szerint a Fidesz elnöke, hétfői beszéde alapján, továbbra is azt várja a magyaroktól, hogy bekötött szemmel kövessék az ismeretlenbe és minden demokrata okkal félhet Orbán Viktor "országlásától": a Fidesz kétharmadra készül, akár a Jobbikkal együtt is. Budai Bernadett, az MSZP szóvivője az MTI-nek úgy nyilatkozott: a Fidesz a múlt pénteken "program címén üres papírlapokat" adott át a választóknak, és ezekre az üres lapokra Orbán most sem írt semmit. Hozzátette: nem szólt egy szót sem arról, valóban egypártrendszert akar-e, valóban el akarja-e venni a nyugdíjasok többlettámogatását, egyetlen szólt sem arról, valóban megvalósítja-e a régóta ígért adócsökkentést.
Mint mondta, Orbán Viktor egyetlen egy szót sem szólt a szélsőjobbról, néma cinkossággal hallgatott a Jobbikról. "Ez után a nap után minden demokrata okkal félhet Orbán Viktor országlásától: a Fidesz kétharmadra készül, akár a Jobbikkal együtt is. A demokratáknak egyetlen közös nevezője maradt: az MSZP" - jelentette ki Budai Bernadett.
Orbán Viktor hétfőn pártja fővárosi megemlékezésén, kampánynyitóján azt mondta: április 11-e, az országgyűlési választások első fordulójának napja a "gyors, átütő, megrendítő alkotmányos változás", az igazság pillanata lesz.
A Fidesz elnöke szerint egy nagyarányú, megkérdőjelezhetetlen, elsöprő választási győzelem összefogja sok millió ember "szétfutó akaratát", egyesíti a nemzetet, és meg egy forradalomnál is többet ér.
HozzászólásokÖsszesen: 4 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Azt a 4 és 6 évet kifejezetten Demjánék kérték.A szólás szabadságában ő maga nyilatkozta.
Tényleg tanulhatna attól,Aki Soha Nem Hazudott.Attól,aki novemberben azt ígérte,hogy nagyarányú adócsökkenéssel kezd a Fidesz a gazdaság beindítása érdekében,most pedig azt,hogy a vállalkozók 4,a zemberek 6 év múlva már számíthatnak is erre.Pedig november óta semmivel nem volt több módjuk arra hogy a valós számokat megismerjék, mint eddig.
Szóval Mesterházy nyeretlen kétéves a nagy mesemondóhoz képest.Én is azt hiszem.
Tartok tőle tisztelt jakabaa hogy a próféta szól Önből:" a népnek Mohács kell..."És tudja miért?Mert a mi kutyánk kölyke mindig jót csinál.Mert képtelenek vagyunk időben megálljt parancsolni az egyre féktelenebbé váló kiskirályoknak.Mert a szimpatikus pártot akkor is mentegetjük,mikor elítélni kellene.Mikor -ha nem is akarjuk tudni de érezzük-hogy a visszaélés nem attól visszaélés hogy a másik fél csinálta, az ezt kimondónak esünk neki és szóljuk le.
Hát igen!Kineveljük mindig a saját zsarnokainkat,aztán siránkozunk.És alig várjuk,hogy jöjjön a semmivel nem különb következő.
Visza hozza a Kádár rendszert? Ott is egybe volt fogva a szétfutö akarat-;}
Vagy a kopasz Rákosi rendszert? ott is kuss volt, ha élni akart valaki.
Horthy rendszert? ott a nemesek, földbirtokosok stb számitott, a többi még embernek sem /csendör pertu/
Csak találgatok, mert konkrétumot egy szót sem ejtett ki a becses száján, csak az a vékony fejhangja....minek üvölt? ott vannak a hangosítók...