A Fidesz miatt marad a régi rendszer
Megelégelte a Fidesz hozzáállását, ezért kiszállt a kampányfinanszírozási egyeztetésekből a Transparency International (TI) és a Freedom House (FH). A két tekintélyes nemzetközi civil szervezet jó ideje küzd már a kampányfinanszírozási rendszer átláthatóbbá tételéért: a nyilvános kampányszámla bevezetéséért, a kampányidőszak lerövidítéséért és a (legális) költési limit felemeléséért.
Ennek érdekében a két szervezet közvetíteni próbált a pártok között, és olyan tervezetet dolgozott ki, amely tartalmazta a pártok fontosabb kívánalmait, javaslatait. Tették ezt annak reményében, hogy a politikai erőknek így talán sikerül megállapodniuk - tudósított a Népszabadság.
A javaslatot három párt, az MSZP, az SZDSZ és az MDF (bizonyos kiegészítésekkel) támogatásáról biztosította; az MSZP törvényjavaslatként be is nyújtotta az Országgyűlésnek. Ezek után a Fidesz- KDNP önálló javaslattal rukkolt elő, a civilek javaslatáról viszont nem foglalt állást. - Vártuk a Fidesz reakcióját a javaslatunkra, arra, hogy hány napos legyen a kampány, mekkora legyen a költési limit, de válasz gyanánt mellékelték a saját javaslatukat, mondván, az minden kérdésünkre választ ad - nyilatkozta lapunknak Alexa Noémi, a TI igazgatója.
Válasz helyett azonban a Fidesz-előterjesztés újabb kérdéseket vet fel: a hirdetések általuk javasolt általános tiltása például sértené a véleménynyilvánítás szabadságát. Ráadásul a Fidesz-javaslat csak azt rögzíti, hogy 30 napos legyen a kampány, de nem nyúl a névjegyzékek összeállításának, az értesítők kiküldésének, a kopogtatócédulák gyűjtésének határidőihez. - Nem látjuk értelmét annak, hogy egy újabb, ráadásul ennyire átgondolatlan javaslatról tárgyaljunk - mondta Alexa Noémi.
A civilek sajnálatosnak tartják, hogy így a pártok minden bizonnyal a jövő évi választásokon is megszegik majd a szabályokat - írta a napilap.
HozzászólásokÖsszesen: 4 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Nem lepődöm meg, hogy nem lesz belőle semmi. Kb. erre számítottam.
Karakán a civilek hozzáállása a kérdéshez, mind az átláthatósági javaslataikat, mind az ezt taktikai húzásokkal akadályozó Fidesz bírálatát illetően. A nagy kérdés csak az, hogy mire mennek ezzel. Ha 2010 elejéig nem lesz áttörés ebben a kérdésben, a Fidesz hatalomátvétele után csak a győzők szája íze szerinti módosításokra lehet számítani.
Tessék!Már a civil szervezetek is a szocik nótáját fújják!A szájukra merték venni a megváltó szervezet mindennapos gyakorlatát.Át merészeltek látni a szitán és nem hagyták hülyére venni magukat.A civilek úgy látszik a tényeknek és nem a dumának hisznek.Ellentétben a potenciális választók szép nagyra duzzadt hadával.
...a politikai tisztánlátást segítő civil magatartás...
...itt az ideje, nővekedjen a számuk...